free hit counters

Nagymama leszek

 

"Az ember sosem túl öreg ahhoz, hogy új célokat tűzzön maga elé, vagy új álmai legyenek."
Les Brown

Egy igazi csoda történt velünk.  Nem szoktam írni a lányomról, mert még akkor megtiltotta, mikor Farkasanyó voltam, de most nem hagyhatom ki.

20 éve, hogy férjhez ment és elköltözött otthonról. Ez alatt az idő alatt elvált, aztán sokáig volt szingli, voltak kapcsolatai és már egy éve, hogy megint férjezett.

39 éves lesz még az idén, a babavállalásban szinte az utolsó perceket éli. Nem olyan régen derült ki, hogy a "nem is akarok gyereket szülni", csak a "nagyon szeretnék" drasztikus eltitkolása...Vagyis nem nem akar, hanem nem lehet...

Nem akarok mesélni, mert nem akarom kiteregetni, de megtörtént a csoda, amiért annyit imádkoztam.

Nagymama leszek!!!! Hála Istennek, minden vizsgálaton túl van és egy igazi, egészséges babát hord a szíve alatt...Ő még nem tudja, de majd rájön, hogy ez fontosabb minden doktori disszertációnál, minden kitüntetésnél és a világ összes pénze nem ér annyit, mint ez a kisgyerek...

Mikor kisiskolás volt a lányom, Velük voltam egy osztálykiránduláson és az egyik parkban sétálás közben végig cigánykerekeztem a sétányon, amit minden gyerek nagyon élvezett. Akkor azt mondta a lányom, hogy ha majd neki lesz gyereke én legyek a szuper nagyi, aki az unokájának is fog cigánykerekezni. Ezt én természetesen megígértem...Persze, akkor még nem gondoltam, hogy ilyen sokat kell majd várnom a kis unokámra...Az ígéret, szép szó...

Ezért írtam ki a poszt tetejére a mottómat...új célt, új álmot tűztem magam elé...lefogyok és megerősödök annyira, hogy képes legyek cigánykereket hányni az unokámnak.

Hozzászólások (10)

Traffipax

Teméntelen munkánk lenne a kertben. Végre itt a zember, csinálhatnánk ezerrel. De nem lehet, mert állandóan esik az eső. Mikor éjszaka ráébredek, hogy kopog az ablakpárkányon, már a guta kerülget.

Folyton vitatkozunk a zurammal, mert nem akarja megérteni, hogy a kertbe nem akkor kell menni amikor ráér, vagy kedve van, hanem akkor, amikor lehet. Mert a gyümölcs úgy van, hogy: Még nem jó, még nem jó, már nem jó! Vagyis, mire van ráérő ideje, akkorra lerohad az egész...

Most kunyorál a gyerekeinél, az unokáinál, meg az enyémeknél is, hogy jöjjenek már ne csak nyaralni, hanem segíteni is. Mert ha így haladunk, megint nem leszünk készen szüretre, pedig már "csak" a WC, meg a tusoló hiányzik. No, meg a pakolás. Meg egy járda, hogy akkor is belehessen menni, ha sár van. Nem kevés ez a munka, mert közben folyamatosan főzi a pálinkát, meg rendben tartjuk anövényeket...

Tegnap délelőtt dolgoztam ő meg várta a futárt. Tehát nem mehetett a kertbe. Majd megyünk együtt délután. Csakhogy, eleredt az eső...annyira, hogy egész éjszaka esett. Ő meg reggel a fejébe vette, hogy menjünk, mert ezer a dolog. De, ha esőben megyünk, olyanok vagyunk, mint a kubikusok a régi filmeken. Nem győzök takarítani utána. Mert van ám egy kis tisztaságmániám és nem bírom elviselni, ha a mezítlábamra ráragad valami a lakásban. Legyen az egy morzsaszem, vagy kavics, de ha megérzem, hogy szúr, akkor már elő kell vennem a porszívót. Azt meg nem szereti ám...

Kitaláltam, hogy menjünk el inkább Kékes tetőre. Én még nem voltam ott, pedig nincs egészen 50 km-re tőlünk. Majd, ha hazajövünk, megebédelünk és remélhetőleg akkora felszárad a sár is.

Ember tervez, Isten végez...Az én autómmal mentünk, mert abban több volt a benzin. De Ő vezetett. Kellemesen telt a délelőtt, bár nem volt olyan nagy durranás. Olyan jó képeket láttam már onnan, hogy egy kicsit csalódtam. A hegyvidék csak az alföldön nőtt embereknek nyújt újat. Persze, én is csináltam jó képeket...Jó volt.

Hazafelé nem Parádnak mentünk, hanem Gyöngyös felé. A távolság szinte ugyanannyi, csak talán egy kicsit lankásabb. Mert az én emberem is alföldi ember, nem szereti a kanyargós utat. Tudni kell róla, hogy nagyon-nagyon sokat vezetett már és minden lehetséges járműre van jogosítványa. A szomszédjában van egy buszos vállalkozó és szabadidejében, mikor hazamegy tőlem, dolgozik ennek a cégnek. Buszt vezet. Hol járatban, hol kirándulókat olykor még külföldre is. Nem véletlen, hogy nem szeretek mellette vezetni. Még nem volt balesete és gyosrhajtásért sem büntették meg sosem. Nem azért, mert szerencsés és megúszta, hanem azért, mert nem szegi meg a szabályokat. Azt szokta mondani, hogy nagyon sokba került a jogosítványa, nem akarja kockáztatni...és nagyon sokat dolgozik azért a pénzért amit keres, nem adja a rendőröknek. Engem már büntettek kétszer is 30 ezerre, meg régebben kétszer 5- ezerre gyorshajtásért, meg balesetem is volt egyszer.

Egy darabig kanyarogtunk, én nézelődtem nyugodtan...közben mondta, hogy hol szoktak megállni a busszal / előző héten volt ott egy csoporttal/, aztán elhagytuk Mátrafüredet, már látszódott Gyöngyös, ő meg rálépett a gázra, lapos terület következett. Alighogy begyorsult, az út bal oldaláról kiállt egy rendőrnő és intett. Ő meg csodálkozva kérdezte: " Ez nekem Szól?" De akkor már biztosak voltunk, hogy neki szól az intés leálltunk egy kis teherautó mögé , egy temető mellett.

A rendőrnő odajött és megkérdezte, hogy hová siet? 85 km-rel hajtott lakott területen. Ez 45 ezer Ft büntetést jelent. A zember megkérdezte, hogy mitől lakott terület ez, hiszen hiszen Mátrafüredről már kijöttünk, Gyöngyös meg csak messziről látszik. A rendőrnő meg felvilágosította, hogy a település határát jelző tábla a temető túloldalán van és a tábláig itt lakott terület van. Nagyon sajnálja, hogy nincs helyismerete és nem tudta, de amit a gép rögzített, azon nem lehet változtatni. Ez ötvennégyezer forint. Az előttünk álló kis teherautó is azért állt ott.

Elpoénkodott a két rendőrnővel, én meg lemerevedtem...szidtam magam, hogy miért nem mentem inkábba a kertbe vele. Ő meg nyugtatott, hogy ne legyek már ilyen, nincs semmi baj. Látszólag teljesen nyugodt volt.

Látszólag. Mert itthon aztán egyik sört itta a másik után és közben terveket szövögetett. Mert micsoda dolog az, hogy lesben állnak a rendőrök ott, ahol egyetlen ház sincs már csak a nyíl egyenes út a sok kanyar után és a tábla meg nem látszik. No, ezt ő nem hagyja ennyiben. Gyorsan elraktam a csekket, hogy majd én befizetem, ő meg csináljon amit akar. Mert nem azért járt jogi egyetemre, hogy ne tudja keharcolni a saját igazát...

Hozzászólások (2)

A csodák országában

Jó nagy hülyeséget találtam ki, hogy írjunk lánc-posztot a túlvilágról. Igazából úgy gondoltam, hogy valami elbeszélés féle legyen, de ez /be kell látnom /, meghaladja az én képességemet. Szóval nem elbeszélés, hanem találgatás a részemről... Találgatás, mert tudni nem tudom. Mentségemre szóljon, hogy senki sem tudja. Még a nagy híres egyháztudósok sem...

Úgy hiszem, hogy Isten létezik...Ő teremtette a mindenséget, benne az embert is. Én innen indulok ki .

Az embert a föld porából teremtette és a saját lelkét lehelte belé. Tehát, a testünk halandó, / porból lettél, porrá lészel" /, de a lélek, mivel az Isten lelke, az halhatatlan. Amikor meghalunk, a testünkből por lesz, a lelkünk pedig visszamegy, haza megy a Teremtőhöz.

Amikor az ember a földre születik, a teste önálló életre képtelen, gyámolításra szoruló kis csecsemő. De a lélek, ami benne van az örök. Bűntelen, ártatlan, tiszta. A különféle vallások, különféleképpen próbálják megőrizni ezt a tisztaságot. Azt mondják, hogy: kereszteljük meg azonnal, hogy ha megtatál halni, akkor el ne kárhozzon. Mert ugye a bibliában benne van, hogy a keresztség feltétele az örök életnek. És Ádám-Éva bűne által, mindannyian bűnösökként születtünk erre a világra. / A görög katolikusok még ördögöt is űznek a keresztelés alkalmával./

Elfogadom, hogy ezt mondják, csak nem hiszem el...mert amíg egy gyermek fel nem eszmél, amíg nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól és nem tudja eldönteni, hogy melyiket válassza, addig az nem lehet romlott...addig az eredendően jó.

/ Ezért lehet hogy kitagadna engem az egyház! /

Igaz, elbukott az a szerencsétlen emberpár az édenben. De előbb bukott el az Isten angyala, mint az ember. Fellázadt az ura ellen, de mivel Isten maga a szerető kegyelem, nem pusztította el, csak elküldte maga mellől. A sátán a Földet kérte magának lakhelyül és megkapta. És egyre erősebb lett a hatalma az ember felett. Első pillanattól fogva arra törekszik, hogy az embert elcsábítsa Istentől és a saját uralma alá hajtsa. Mivel Isten neki adta a Földet, ezért én nem hiszem, hogy abban a másik világban, ahová a lelkünk hazamegy, létezne olyan intézmény, hogy Pokol. A pokol itt van a földi világban, itt uralkodik a gonosz...a másik birodalomban, amit jelen esetben a csodák országának nevezek, ott nincs hatalma a lelkek felett...ode be se teheti a lábát...ott nem létezik  más csak a Szeretet...Bizony sokszor halljuk azt a kifejezést, hogy valóságos pokol az életem. Aztán mondják rá az "okosok", hogy magadnak választottad.

Mint ahogyan egy számító gépen lehet törölni végérvényesen az adatokat, ugyanúgy törlődik minden rossz a lélekből, a gonosz szellemétől, ami egész életünkben el akart téríteni, mikor átkelünk a nagy folyón. A folyó túloldalán pedig Jézus vár. Ő vár, mert az ő vére által törlődik minden roszz. Isten a feledés tengerébe veti a bűneinket és soha többé nem emlékezik meg róla. Ezért jött Jézus erre a világra, ezért halt meg a golgotai kereszten. A vérével fizetett értünk...

Persze, ezt én nem vérnek képzelem el, mikor átérünk... az egy ember szemének taszító. Mikor megszületünk, akkor vagyunk véresek, a testünk a véres. Mikor meghalunk, akkor a lelkünk hófehér...vakítóan fehér, mint a lézer fénnyel átvilágított fehér ruha...olyan vakítóan fehér ruhában vár Jézus a túloldalon...

Láttatok már olyan filmet, hogy egy természetfeletti lény hozzáér egy emberhez...az érintésétől az ember elváltozik olyanná, mint aki megérintette. Amikor Jézus megérint egy embert, az olyan fénylővé, szentté változik, mint Ő. Tévedhetetlenül felismeri, hogy Ő az Isten és nem kívánkozik a gonosz közelébe...megragadja a kinyújtott kezet és benne minden átváltozik szeretetté...mert Isten maga a szeretet...hazatalál, egy lesz az isteni lelkülettel...

Ott nincs fárdtság, nincs fájdalom, nincs unatkozás, nincs rosszindulat, nincs bánat...nincs semmi, ami a rosszat asszociálja...nem is emlékszünk rá, nem tudjuk, hogy mi az...

Nincs tér, nincs idő...nem érzékeljük, hogy mikor kerültünk oda és nem tudjuk, hogy mióta vagyunk ott. Öröm van, boldogság, béke és szeretet...Akik ott vannak, mind ismerik és szeretik egymást...

Úgy gondolom, hogy időnként újra emberré születik le egy-egy lélek, újra a gonosz birodalmába lép és emberként éli le az életét...de nem emlékszik arra, ami ott történt vele, mert akkor nem akarna megint megszületni. Csak mikor közeledik az életének a végéhez, akkor kezd vágyódni abba a jobb, másik világba...haza szeretne menni...és mikor hazatalál, akkor már nem emlékszik erre a világra, csak élvezi a otthonát, az örökkévalót...

Én így képzelem el...

Hozzászólások (14)

Szégyenkeztem

Az esküvőnkre kaptunk a bátyámtól egy-egy órát. Természetesen nem egy mindennapit, hanem igazi svájci órát. Nincs azon semmi különös. Egyszerű, arany színű, számok nincsenek rajta, csak arany vonalak a számok helyén és mutatja a mai dátumot. Fekete betűkkel, szolídan bele van írva, hogy: TISSOT 1853 Ez a név benne van az óra csatjában is, meg a barna szíjban is, ami szolídan harmonizál az órával.

Mióta házasok vagyunk, ezt viseljük mind a ketten. A zuram trehányabb az átlagosnál, az övének a hátlapján már több karcolás is van. Az enyém még teljesen újszerű. De ha strandon vagyok, szemrebbenés nélkül ott hagyom a pokróc alatt, amíg elmegyek fürödni.

Időnként kell benne cserélni elemet, amit  órással szoktuk megcsináltatni. Csak azért, mert a zember nem tudta lecsavarni a hátulját. Azt mondta, hogy inkább nem kísérletezik vele, az órás egy perc alatt kicseréli és megmarad a vízállósága. Vagyis, közönséges karóraként használjuk.

Mikor először vittem elemcserére, kicsit meglepődtem az óráson, aki mondta, hogy ebbe az órába had tegyen már jobb minőségű elemet, mert ez bizony megérdemli a gondoskodást. És munkája befejeztével gondosan megtörölgette olyan, szemüvegtörlő féle puha anyaggal, úgy adta vissza.

Mivel a testvérem nemsokára 70 éves lesz, úgy gondoltam, valami olyan ajándékot veszek neki, ami fedezi az óra árát. Kikötésünk volt ugyanis, hogy ajándékot nem kérünk senkitől. Nem akartuk megbántani azokat , akik nem tartották be ezt a kérésünket, de valamilyen módon mindenkinek visszadtuk a ránk költött összeget. A bátyám ideje most jött el.

No, de mennyit is ér ez az óra? Mivel nem értek hozzá és volt ráérő időm, elkezdtem keresgélni a neten. Megtaláltam a miénket, rendelhetnék pont ilyet, ingyen ki is szállítanák. Kettőszáztizenkilencezer Ft darabja...

Ma megláttam a zember óráját a polcon és eszembe jutott, hogy elemet kell benne cseréltetni, azért nem azt vitte magával. Dolgom volt a városban, gondoltam meglátogatom az órást is. Mikor bementem, látom ám, hogy nem az az órás van ott, aki legutóbb volt. Egy fiatalember volt a pult mögött, aki azt mondta, hogy hagyjam ott egy-két napra, mert lehet, hogy nem csak elemet kell benne cserélni, inkább átvizsgálná. Ráírta a nevemet meg a címemet egy kis papírzacskóra, abba beletette az órát és megbeszéltük, hogy holnap délután érte megyek. Elköszöntem és mentem a dolgomra...

Hanem, a kisördög elkezdett munkálkodni az agyamban. Én nem kaptam még csak egy számot sem, amivel igazolhatnám, hogy én vagyok az illetékes, akinek oda kell majd adni, azt a már tudom, hogy több, mint 200 ezres órát. Ha bemegy az utcáról bárki, aki leolvassa a nevemet a tasakról és azt mondja, hogy azért jöttem, annak fogják odaadni. Kifizeti az elemcserét és van kétszázezer forintja. Ettől a hülye gondolattól olyan zizi lettem, hogy dolgomvégeztével bementem az órás boltjába. Már nem a fiatalember volt ott, hanem az órás. Ezen egy klicsit meglepődtem, de mivel kérdezte, hogy mivel szolgálhat, hát elmondtam, hogy reggel itthagytam az órámat és holnap kellene érte jönnöm. Az meg csodálkozva nézett rám, hogy akkor most minek mentem. Egy kicsit elbizonytalanodtam, de folytattam az indokomat. Miszerint szeretnék kapni egy cetlit, amivel holnap majd jöhetek az óráért. A mester meg úgy nézett rám, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Megkérdezte, hogy hívnak, aztán elővette azt a bizonyos zacskót és csak annyit mondott, hogy foglaljak helyet, máris megcsinálja, ha már ennyire nem bízom meg benne.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy még életemben nem szégyelltem így magam...pedig a boltban, a pénztárnál meg kell emelnem a ridikülömet, hogy nincs-e alatta valami. Engem is zavar, de szónélkül megteszem.

Mondtam , hogy ne haragudjon, nem feltételeztem én semmit, de még sosem kellett itt hagynom egy elemcsere miatt. Ő meg végtelenül udvariasan, de olyan megvetéssel a szemében mondta, hogy nem kell szabadkoznom, megszoktak ők már mindent, hogy az egér lyukba is szívesen bebújtam volna, amíg ő az órával ügyködött...aztán szeretettel megfényesítette a hátlapot, kifizettem ezerötszáz forintot, amiről számlát adott és szégyenkezve elkullogtam. Azt hiszem, soha többet nem teszem be a lábam abba a boltba...

Hozzászólások (7)

Szent Heverde napja

Ne keresse senki a szentek sokasága között Heverdét, mert ilyen név nem létezik. Ezt az én anyukám mondta, mikor még kislány voltam és az eső nyújtogatta a lábát már kora reggel. Olyankor úgy keltünk fel, hogy ma szetheverde napja lesz. Vagyis, nem csinálunk semmit. Ez a mai nap ilyennek indult.

Mióta van redőnyöm, este mindenhol leeresztem, hogy ha reggel később ébrednék, mint a nap, ne tűzzön be sehová, ne melegítse a lakást. Ma reggel is a szokott időben ébredtem, de valahogy sötétebbnek tűnt minden. Az első utam mindig az erkélyre vezet a friss levegőre, a napsütésre. De most nem volt ám napsütés! Olyan fekete felhő borította a szemközti hegyet, hogy azt gondoltam, mindjárt leszakad az ég. Egy szempillantás alatt vissza is repültem a gyerekkoromba...hallottam, amint az anyukám azt mondja: Feküdjünk vissza jányom, ma szentheverde napja lesz.

Gyorsan átgondoltam én is a mai feladatokat és örömmel nyugtáztam, hogy igazából nincs is semmi dolgom. Visszaballagtam a hálóba és elkezdtem a heverdés napot.

Persze, nem sokáig tartott a heverészés, mert mivel nincs itthon a zuram, már hétkor csörgött a telefon a szokásos jó reggelt, hogy aludtál-lal. Aztán újra csengett, illetve kakukkolt / mert madárcsicsergésre és kakukkolásra van beállítva az új telefonom/ és hívott a kisfiam is...

Aztán gyorsan felkeltem, leszaladtam a boltba, amíg nem esik, mert nincs itthon kenyerem... Ha már van kenyér, akkor reggelizzek meg komótosan, mert ebédem sincs és felhőszakadásban nem lehet ám dolgozni, csak henyélni. Ezt be kell tartani, így csináltuk otthon...

Mire megreggeliztem, elpakoltam, beágyaztam, kisütött a nap és azóta is hetedmagával süt, ontja a fényét, meg a melegét. Én meg reggel óta noszogatom magam, hogy ki kéne menni a kertbe, meglocsolni a paprikát, mert minket mostanában rendszeresen kihagy az eső...pedig olyan jól indult ez a nap.

Azért a délelőttöt ügyesen eltötyörögtem, észrevétlenül elszaladt. Egy óra körül ocsúdtam fel, hogy főzni kéne valamit.

A múlt héten nem voltunk itthon. Mielőtt elindultunk volna, próbáltam kiüríteni a hűtőt. Amit lehetett elvittünk magunkkal, amit meg nem, azt bezsúfoltam a mélyhűtőbe. / Inkább vittem volna le a kutyáknak./ Az történt, hogy annyi mindent beszuszákoltam a mélyhűtőbe, hogy kinyomta az ajtaját résnyire. Mikor hazajöttünk egy északisarki hómezőt láttam az ajtó mögött, ami vastagon eltakarta az ott tárolt dolgokat. Mondanom se kell, hogy  egy napi munkámba került, míg sikerült kitakarítanom úgy a mélyhűtőt, hogy minél kevesebbet kelljen eldobni belőle. Csak két kukányi élelmet / nincs nagy kukám/vittem le a szeméttárolóba. Ünnepélyes esküt tettem, hogy amíg ki nem ürül a fagyó, nem veszek friss árut. Ki kell enni belőle a dolgokat. Tegnap abárolt szalonnát, ma grill kolbászt ettem reggelire, de még van bőven reggelire és ebédre való is. Tegnap húst rántottam, /panírozva volt eltéve /, ma meg spenót levest csináltam. Szintén a mélyhűtőből. Úgy saccolom, hogy legalább egy hónapig nem kell vennem a boltból csak tejet, meg kenyeret...

Mikor elkészült a spenótleves, lefényképeztem és elküldtem a zembernek. Mondtam, hogy szerencséje, hogy nincs itthon, mert ha itt lenne ettől úgyis világgá szaladna. Pedig nagyon finom volt.

Most meg megyek és csinálok valami értelmeset, mert az eső elkerült minket megint.

Hozzászólások (15)

Fecskék

Gyerekkorom óta szeretem a fecskéket. Azt szokták mondani, hogy a fecskék ott raknak fészket, ahol jó emberek élnek...

Ózdon is volt fecskefészkem az eresz alatt. Előbb csak egy, aztán több is. Telente a verebek beköltöztek az üres fészekbe, de azok nem tudják karban tartani az otthonukat. A beköltözésük után szinte azonnal leszakadt. Nem véletlen, hogy a veréb nem rak fészket. Nincs is rá igénye, nem tud vigyázni rá. Emberek is vannak olyanok, akiknek egy ház nem a meghitt otthont jelenti...

A fecskék, mikor a hosszú útjuk után végre hazaérnek, azzal kezdik, hogy tatarozzák a fészküket. Mindig abba a fészekbe jönnek vissza, ahonnan elindultak. Ha csak a helye van meg, akkor is hozzáfognak és újra építik.

A fecskék kétszer költenek egy nyáron. Az első fészekalja két kis fecske, új párként épít magának fészket és költ két kis fiókát. Az öregek meg másodjára is költenek két fiókát. Vagyis, mikor elrepülnek, két fecskepár megy el minden fészekből, de amikor visszajönnek, csak egy pár fecske költözhet be a fészekbe. Ilyenkor óriási küzdelem folyik, hogy kié legyen a régi otthon. Nem tudom mi alapján döntenek, csak azt figyeltem meg, hogy a régi mellé hamarosan egy új fészek kerül. És következő évben kezdődik minden elölről.../ ez nem tudományos magyarázat, ez egyéni megfigyelés /

Most, hogy felszámoltam az ózdi házat, bár ott van a fészek, de nem ment bele fecske. Gondoltam, hogy talán elpusztultak út közben...vagy később mennek majd...

Két hete kicseréltettem az abalakaimat. Ennyi jutott nekem a régi otthonomból. / Meg a szüleimnek új síremlék.../ Amint kész lett az ablakcsere, élénk repkedés, csivitelés kezdődött. Egy nap alatt megépült egy  fecskefészek a konyha ablak sarkába.

Igaz, hogy megsirattam az otthoni fecskéimet, de ennek nem örültem. A vadi új ablakpárkányom csupa sár, amiből tapasztanak...aztán meg csupa fecskekaki lesz majd minden...és a hetediken nemigazán szeretnék kihajolva takarítani...De, nem tettem ellenük semmit. Egy kicsit meg is hatódtam tőlük, gyerekes gondolkodással azt feltételezve, hogy utánam költöztek...

Ma reggel jöttek az ablakosok, hozták a redőnyöket. /Azt később gyártották le./ És a redőny szerelés közben véletlenül, vagy talán szándékosan, hogy jót tegyenek nekem leverték a fecskefészket. Nem is szóltak róla...

Mikor elmentek, elkezdtem takarítani utánuk. És sárosnak láttam az ablakpárkányt. Gondoltam, sáros volt a cipőjük. Csak amikor kinyottam teljesen az ablakot, akkor láttam, hogy a sár nem más, mint a lepergett és széttaposott fészek...

Döbbenten álltam a nyitott ablak előtt...nem is láttam a fecskéket sehol sem. Aztán meg arra gondoltam, talán jobb is, ha nem költöznek ide és hosszúnyelű felmosóval kinyúlva megtakarítottam az ablakpárkányt. Mikor befejeztem, elraktam a szerszámaimat, becsuktam az ablakot és akkor sebes szárnycsapásokkal megjelentek a fecskék, csőrükben az új sáradaggal és sebesen elkezdtek dolgozni. Ha elég ügyesek lesznek, estére kész lesz az otthonuk és tudnak majd hol aludni éjszaka...

Jó érzés járta át a lekemet...jövőre meg hátha nem ideépít az egyik pár...nekem elég lenne ez az egy család is...de, ha úgy lesz, se verem le őket...ilyen közelről még úgysem tudtam megfigyelni a fecskék életét.

Hozzászólások (3)

A szeretetről

Nincs a világon csodálatosabb dolog, mint valakit szeretni és szeretve lenni. Talán nincs is olyan ember, aki ne vágyódna erre az érzésre.

Jézus Krisztus azt mondta: "Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek."

Milyen egyszerű és mégis mennyire betarthatalan ez a parancsolat...

Mikor sok-sok évvel ezelőtt a férjem bevallotta, hogy a tíz év házasságunk alatt, egyetlen nap sem telt úgy, hogy csak én lettem volna egydül a szerelme, ezt a részt olvasta fel nekem a bibliából. Emiatt bízott abban, hogy elfogadom a helyzetemet és nem kell tovább hazudoznia. Mert ugye, a szeretet mindent eltűr...

Akkor én megtagadtam az Istent. Azt mondtam, hogy ilyet nem kívánhat tőlem az Isten. Nincs is Isten, csak kitalálták a gonosz emberek, hogy kihasználhassanak másokat az önös érdekeik megvalósítására...

Aztán, évekkel később megbizonyosodtam róla, hogy Isten igenis létezik és Ő ezzel a szeretettel szeret minden embert. Aki vágyódik erre a szeretetre, megtalálja, elfogadja, átéli , próbálja viszonozni, de a parancsolatot betartani lehetetlen...

Én elváltam akkor a férjemtől...A gyerekeimet felneveltem a legjobb tudásom és a legjobb szándékom szerint. Csakhogy, hiányzott belőlem az önzetlen szeretet. Az, ami mindent elfedez. Nem titkoltam én a gyerekeim előtt a "jóédesapukájuk" viselt dolgait. Nem volt benne szándékosság, csak a tudtalanság, meg a fájdalom...de ezzel nagyot ártottam nekik. Hiányzott az életükből a piedesztálra állított apa, a példakép, a teljes család látszata. Tudom, hibáztam, de már nem tehetem jóvá...ami elmúlt, azt nem lehet visszaállítani, nem lehet újra átélni, másként csinálni. Ilyen csak a számítógépes játokban van...

De, ne vegyek mindig saját példát. Nézzük meg azt az esetet, amikor megölnek egy gyereket. A gyilkost elfogják, elítélik, de a gyereket már senki nem adhatja vissza. Még, ha meg is bánja az elkövető és ezzel még a lelkét is megmentheti, de az anya, aki elvesztette gyerekét valószínűleg sosem fog megbocsátani...fenn áll az a paradox helyzet, hogy Ő kárhozik el, és nem a gyilkos...hacsak nem képes arra, hogy letegye a szeretetlenségét a kereszt tövébe, mondván: Nem tudok megbocsátani neki, Te bocsáss meg nekem ezért...Jézus, nem küldi el, megbocsát neki. De, mekkora erőfeszítés kell ahhoz, hogy valaki feloldozást kérjen azért, mert nem tud megbocsátani a gyereke gyilkosának!

Aztán itt vannak a politikai gyűlölködések. Amikor "ezrek halnak meg egyetlen i-miatt." Amikor a krisztusi szeretetre hivatkozva gyűlöljük azt aki más felekezehez tartozik, azt akinek más a bőrszíne, azt, aki más országban él, azt, akinek más a nemi identitása, azt, akinek más a véleménye...Pedig Jézus azt is mondta, hogy: " aki haraggal tekint felebarátjára, olyan, mintha meggyilkolta volna". Vagyis a haragot, a gyűlölködést a gyilkosság szintjére emelte...a gyűlölködő keresztény, semmivel nem különb, a robbantgató terroristánál...

Vagy ott van a holocaust. Elvárjuk a gázkamrát túl élő emberektől, hogy megbocsássanak a gyilkosaiknak...meg a ma élő embereknek. Mert már olyan régen volt...mert mi nem is tehetünk róla, hogy akkor mit műveltek velük...mert, mi keresztények vagyunk.

Ugye, milyen érdekes? Milyen egyszerű ez a parancsolat, mégis milyen betarthatatlan! Nincsenek szabályok, nincsenek törvények, nincs csak ez az egyetlen egy: Egymást szeressétek! És, nem vagyunk képesek betartani ezt az egyetlen egy törvényt...

Az egyház és a vallás évezredeken keresztül arra törekedett, hogy különféle kiskapukkal megnyugtassa az embereket és elvezesse az istenfélőket az üdvösségre. Gyertyákat gyújtanak...zarándok helyekre járnak...régente voltak a búcsúcédulák...voltak a keresztes háborúk, amikor öldökölték a nem keresztényeket.../ most ehhez hasonló állapotban vagyunk, csak mivel fejlettebek okosabbak lettünk, még nagyobb gonoszságra vagyunk képesek /...pedig Jézus nem kért mást, csak annyit, hogy : Szeressétek egymást...

Hozzászólások (4)

Egy kellemes ember

Ma volt az irodában egy nagyon kellemes kislány. A megjelenéséből sugárzott a magabiztosság a beszéde választékos, a hangszíne kellemes, a stílusa udvarias, tisztelettudó mégis határozott. Egy jelenség volt, amit elsőre nem is értettem.

Aztán kiderült, hogy 4 évvel ezelőtt költöztek ide Svájcból. A szülei nem tudnak magyarul, ezért minden hivatalos dolgot ez a középiskolás, majdnem 17 éves kislány intéz. Jogostíványt szeretne, ezért jött az irodába.

Sosem szoktam beszédbe elegyedni senkivel, csak  tájékoztatom a klienseket a lehetőségekről, de ezt nem lehetett kihagyni...

Svájcból Magyarországra költözni nem igazán szokványos dolog. Az apuka jó negyvenes, az anya túl van az ötvenen. Artisták voltak és régebben dolgoztak Magyarországon is. Most állatkertet akarnak nyitni és üzemeltetni, csak a bürokrácia miatt nehezen mennek a dolgok.

A kislány hetedikes volt, mikor bekerült egy egri általános iskolába. Egy szót sem tudott magyarul. Most olyan tökéletes kiejtéssel, olyan válaszutékosan beszél, hogy a született magyarok irigykedhetnének rá. Egy élmény volt vele beszélgetni. Gátlás nélkül, kedvesen mosolyogva csevegett. Ritkán látni ilyen fiatalt.

Elvitte a jelentkezési lapokat és "barátként" váltunk el. Mondta, hogy bizonyára lesz még alkalmunk a beszélgetés folytatására, mert ide fog járni tanfolyamra...Olyan volt, mint egy jelenség. Jött, csacsogott, aztán elment. És közben felvidította a napomat...jól esik visszagondolni rá.

Hozzászólások (4)

...a mosónők korán halnak...

...és fejük fáj a vasalástól... Valami ilyesmit írt József attila a mamáról. Lassan már rám is érvényes lesz.

Amit a képen megörökítettem, csak töredéke annak, ami még hátra van a mosásból. Ma ugyanis voltam Ózdon. A régi házunkban.

Ma mentünk  átíratni az órákat. A vizet, a gázt, meg a villanyt. Ez eltartott egészen délig. A kukásokhoz nem jutottunk be, mert oda csak szerdán meg pénteken lehet menni. Vagyis, lesz még egy utam.

Érdekes módon, nem viselt meg, hogy a bútoraim között mások élnek. Jó volt látni, hogy szépen ki van takarítva, a szőnyegek tisztára sikálva és a parketta olyan tiszta, hogy a gyerek nyugodtan teperhet négykézláb rajta. Kedves, mosolygós kisfiú. Mikor megérkeztem, még aludt. Mosolyogva ébredt és szopizás közben időnként elengedte az anyja cicijét és felém fordult. Mosolyogva gagyogott valamit, aztán folytatta a szopást.

Mikor a kulcsokat átadtam, otthagytunk még egy nagy utazótáska holmit, a varrógépet, meg a lányom kérésére egy ócska vaskeretes asztalt, meg egy ajtót tokkal-vonóval. Ezt az ajtót a zember hozta Kecskemétről, még nem volt beépítve sehová. Kettőt hozott, de csak a nagyszobait cseréltük ki, mert az törött volt. / Részegen berúgta a férj az ajtót a bezárkózott asszonyára./ Mikor csináltattuk, úgy szétverte a kőműves a falat, hogy a kisszobait már nem cseréltettük ki csak azért, hogy egyforma legyen a két ajtó. Ez ott maradt a garázsban és a zuram azt mondta, hogy azt bizony nem adja neki...Majd érte megy és elhozza, tegyék félre ...

Ma elhoztam a varrógépet, meg a nagy táskát. Már nem is emlékeztem, hogy miket raktam bele. A gépet benne hagytam a csomagtartóban, majd kivisszük a kertbe. Itt ugyanis nem fér el, meg egyébként se szoktam varrni. Két varrógép volt, az egyik az anyukámé, a másik az enyém. Az enyém egy egyszerű orosz masina, csak varrni lehet vele. Ezt otthagytam az új tulajnak. A mamáé egy Naymann márkájú német gép. Ez mindent tud, annak, aki tudja használni. Valamikor használtam, de már régen nem tartozik a hobbijaim közé...azért elhoztam...mert, majd jó lesz. :)

A táskát alig bírtam becipelni a liftig, olyan nehéz volt. Mikor felcibáltam, kibontottam, hogy mi is van benne. Hát, nem vagyok százas, hogy ezeket hazahoztam...sose fogjuk használni. Egy nagycsomó csipke, amit gyerekként az anyukámmal horgoltam. Emlékszem, milyen jó is volt, mikor leültünk kézimunkázni és közben beszélgettünk...

Ott van az a takaró, amit a kicsi lányomra terítettem a baba kocsiban, mikor sétálni mentünk...olyan nagy szeretettel készítettem neki...

Aztán ott van két garnitúra konyhába való szőttes...ezt anyukám a bátyám lányainak vette stafírungba.Csak nem kellett nekik, mikor férjhez mentek...Ma meg már nincs is olyan konyhabútorm amire rápasszolna...se méretben, se stílusban.

Aztán néhány damaszt abrosz, damaszt ágyhuzat...no, ezt se használja már senki sem.

Aztán egy csomó vászon hímzett abrosz, meg vászon törülköző...Nincs is olyan méretű asztalom, amire jó lenne.

Meg egy csomó frottír törülköző. Ilyen méretet sosem használok...  Egész délután ment a gép, de még a felével se vagyok kész. Át kell mosni, mert dohos szaga van, meg a hajtások mellett bizony látszik, hogy bepiszkolódtak. Most itt száradnak a szoba közepén, reggelre lehet vasalni. Aztán bosszankodhatok, hogy nincs hely, hogy elpakoljam. Pedig már a kertben is van egy nagy bőrönd cucc...

Kötőtűk, maradék fonalak, meg cserép edények...amik kincsek voltak valamikor, de most már csak lom lett belőle...

Szóval, csináltam magamnak egy csomó felesleges munkát, meg gondot az elhelyezésükkel. Dehát, ilyen az ember...önző, kapzsi, logikátlan...az értékeket ott hagytam, a lomot meg elhoztam.

Hozzászólások (6)

Egy kapu becsukódott

Lezárult életem egy szakasza, kezdődik az új, az utolsó fejezet életem regényében.

Halogattam az írást, mert nem akartam elkiabálni az eseményeket, amíg biztosan be nem teljesült. Most megpróbálom elmesélni, bár utólag már nehezebb, mint folyamatában.

Több, mint hatvan évig éltem Ózdon. Ott születtem, ott jártam iskolába / a főiskolás időszakot leszámítva / ott voltam szerelmes, ott születtek a gyerekeim, ott temettem el a szüleimet...

Voltam boldog, voltam keserű, csalódott, voltak reményeim, vágyaim...lehet, ha igazán öreg és demenciában szenvedő beteg leszek, majd én is odaakarok visszamenni, mint ahogyan az anyukám akart...Nem tudjuk mi lesz, mit hoz még az élet. Majd kiderül...

A hosszú bevezetésből talán már tudjátok, hogy eladtam az ózdi házat. Bár voltak akik nagyon nem akarták, mégis sikerült. Kifizetett a bank és egy egész éjszakán át milliomos lehettem. Reggel az első dolgom volt, hogy átutaltam a gyerekeimnek egy-egy harmadrészt belőle. Egy harmadot megtartottam magamnak, abból csináltattam az anyukámnak új síremléket és kicseréltettem az ablakaimat. Kész mind a kettő, nincs gondom tovább, hogy mit is kezdjek a ház árával...

A bátyám nem fogadott el belőle semmit...igaz nem emlékszik rá, hogy kifizettem neki az akkori értékének a felét, de ennek már nincs jelentősége. Azt mondta, hogy ő akkor lemondott róla a javamra és ezt még ma is komolyan gondolja. / A gyerekeim feleslegesen haragudtak rám miatta. Ha nem tiltakoztak volna olyan véresen ellene, akkor is így történt volna, csak nem lenne egy nagy seb a szívemen miattuk. Majd elmúlik az is, mint minden más.../

Igazából örülnöm kellene, mert minden úgy történt, ahogyan akartam...de valójában mikor elérünk a célba, akkor nyugtázzuk, hogy megvan és indulunk tovább...ha van is örömérzés, az csak egy pillanat...vagy csak én lettem vénségemre ilyen hülye, kiégett?

 

Szomorúan látom, hogy a blog halódik. Ha kommentet akarok írni, tízből kilencszer elszáll...ha sikerül is, azt látom, hogy nincs meg a régi beszélgetések hangulata...igazán sajnálom, hogy mindenki ilyen magábazárkózott lett...lehet, hogy ez már együtt jár azzal a bizonyos utolsó fejezettel? Nem tudom...

 

Hozzászólások (15)