free hit counters

Nem fenékig tejfel

El se tudom mondani, hányszor mondtam már, hgy az élet olyan, mint a hinta. Egyszer fent...egyszer lent...egy percre se képes megállni.

Először reagálnék Ápryl születőben lévő regényére. Őszinte csodálattal olvasom. Közben meg szidom magam, hogy : No látod! Neki is megy. Te meg egy megalkuvó, lapuló, önbecsülés híján lévő nyúl vagy.

Mert az az igazság, hogy eredetileg én is azt terveztem, hogy ha nyugdíjas leszek, megírom életem történetét...Mert hiszem, hogy minden ember élete egy regény. Csakhogy ez az én esetemben lehetetlen vállalkozás... Mert én nem tudok/tudnék a más fejével gondolkodni, nem tudom/tudnám megítélni, hogy rajtam kívül az adott dologról mit gondol, mit érez a másik. El tudom képzelni, hogy mit gondolna, de az a másik személy egyáltalán nem biztos, hogy azt gondolja, mint én...Sőt! Nincs két egyforma ember, így nincs két egyforma vélemény sem. Szóval, ezt én nem tudom megtenni...éppen ezért, nagy csodálattal figyelem Ápryl buzgóságát, töretlenségét. Nagyon tetszik, amit csinál.

Ezek után rátérek a saját nyavalyáimra...

A hétvégén itt volt a zuram egy kedves ismerőse, akinek a zember évek óta odaadóan intézi minden dolgát. Munkahelyi, jogi ügyleteit, adás-vételi gondjait, meg a bokám se tudja mis-mit....ez a fickó úgy érzi, hogy tartozik a zuramnak ezért a nejével eljött hozzánk két napra segíteni. Lakatos a szakmája, ügyes, mindenhez értő férfiú. Mi meg csak tötyörgünk, nem bírjuk fizikailag ezt a k...va kertet befejezni. Egy szempillantás és megint itt a szüret és még mindig nem vagyunk készen...

Szóval, ez a férfiú úgy jött, hogy nem pénzért dolgozni, hanem szívességből segíteni. Hát, a munka olyan is volt...Nem is mesélnék róla, mert nem akarok megbántani senkit...de bebizonyosodott, hogy az ingyen munka legalább annyiba kerül, mint a bérelt munkaerő...

Tegnap, Ózdon voltam. Borzasztó nagy volt már a fű a kertben, így nem nézhet ki a porta. Nekiláttam, már majdnem befejeztem, mikor egy darázs úgy gondolta, hogy megbosszulja, amiért  feltártam a rejtekhelyét...és bumm, beleszúrt a bal kezem fejébe. Még el se szisszentettem magam a fájdalomtól, mikor észreveszem, hogy egy egész hadserek köröz körülöttem.Nosza, ott hagytam a kertet, pucoltam befelé.

Én még ilyet nem is láttam. Eddig úgy tudtam, hogy a darazsak fészket raknak eldugott zugokban. Ezek meg a földből nyomultak elő. A kezem pillanatok alatt bedagadt,alig tudtam lehúzni a gyűrűmet...még a hideg is rázott.

Reggel, mikor a szülőváromba értem, a temetőgondnokságnál kezdtem a napomat. Korábban beszéltem a nagnénémmel, hogy a nagyapámék sírja lejárt és meg kellene hosszabbíttatni, el ne adják a helyet ,had pihenjenek békében. Az anyukám, meg ez a nagynéném él még a gyerekek közül, gondoltam fizessük ki közösen. Örült is neki nagyon. A sírhelyet, a nagyapámék vették, még 68-ban, mikor meghalt az akkor 38 éves fiuk. Úgy gondolták, hogy ezt a fájdalmat nem tudják elviselni és ők is hamarosan meghalnak. Ezért három sírhelyet vettek...ekkora sír nincs is ebben a temetőben. A nagyszüleim közel húsz évvel élték tul a fiukat és közben gondozták a focipálya méretű sírhelyet. Mikor ők meghaltak, /egy év különbség volt köztük/ a felesége elvitette onnan a nagybátyámat. Maradtak ketten a három sírban. A családi méretű sírba nem akar menni senki. Mindenki külön fekszik, ez a nagy hely nagy teher...Az anyukám évek óta  nem jár a temetőbe / máshova sem/, a nagynéném meg folyton nyígott miatta, hogy egyedül maradt és csak az ő gondja....két évvel ezelőtt, én cseréltettem ki rajta egy fedlapot, mert valaki rálépett és betört/ egyébként 9 fedlap borítja /...most mondtam, hogy fizesse ki a felét a meghosszabbításnak, nem fizetem egyedül. Bele is ment, örült neki...de este már azt mondta, hogy ha Pesten, /mert ott lakik/ nagyon drága a temetés, akkor majd megmondja a gyerekeinek, hogy hamvasszák el őt, és hozzák haza / a szállítás így ingyenes/ és tegyék be a szüleihez...ehhez én már nem is mondok semmit.

Mikor hazaértem, az anyukám számlájáról akartam levenni a sírhely árát. Már mégse én fizessem... Beteszem a kártyát az automatába, az szépen beszívja és a "kártyabeolvasás folyamatban" helyett, azt írta ki: "az automata karbantartás miatt néhány percig nem működik"...a kártya meg már benne!  Az automatán ott a szám, amit fel lehet hívni ilyen esetben. Túlzás nélkül mondhatom, hogy majdnem egy óráig zenéltek a fülembe, és időnként türelmet kértek...Olyan ideges voltam, hogy szerettem volna behúzni egy nagyot a gép monitorába. Akkor biztos jött volna valami emberi lény, akinek elmondhatom, hogy " A jó k--a anyátokat! " De nem mertem megtenni, mert a kártyát akkor sem kaptam volna vissza, csak megcígattak volna érte...aug. 18-a körül kapom vissza a kártyát. Ja, és Ózdra kell majd érte menni...

Hozzászólások (17)

Meg fogok hülyülni?

Mióta tudom, hogy az anyukámnak mi a baja, mániákusan félek, hogy rám is ez a sors vár...

Tudom, nem szabad félni, mert azzal csak ártok...bevonzom a rosszat. El is hessegetem magamtól ezeket a gondolatokat. Nem foglalkozom vele... ha valamit elfelejtek,addig gondolkodom, míg eszembe nem jut...rendszeresen fejtek keresztrejtvényt, kitöltök mindenféle teszteket, egészen jó eredménnyel. Mégis, állandóan itt bujkál a kisördög...és ennek tetejéba történnek velem egészen különös dolgok, amit logikusan, józan paraszti ésszel nem tudok megmagyarázni...ez már az én hitemet is felülmúlja.

Az elmúlt héten nem voltam az anyukámnál. Hétfőn szépítkezni voltam, kedden dolgoztam és sütöttem-főztem hogy ne menjek üres kézzel a lányomékhoz. Szerdán kora reggel indultam Pestre. Nagyon szuper volt minden, ezt nem kellene ennyivel elintéznem, de majd visszatérek még rá. Csütörtökön hazajöttem, majdnem egyszerre értem a zurammal. Péntek-szombat halálra dolgoztuk magunkat a kertben, vasárnap Ő elment én meg voltam a gyüliban. Vagyis, kimaradt az anyukám...

Vele kapcsolatban vannak a "nem normális" tapasztalataim. Lehet, el se tudom mesélni...

Állandóan velem van...mintha nem élne és a leke itt ólálkodna körülöttem...A múltkor a hálóban napokig éreztem a szagát...csak én, a zember nem. Kimostam az ágyneműt, szellőztettem világba, de nem volt hatásos. Aztán magától megszűnt...

A házeladásról, már teljesen letettem, mert ott meg az apukám jelenlétét érzem. Álmomban láttam őket otthon...együtt. Csengettek a kapun és én trappoltam le a lépcsőn, hogy menjek megnézni ki csenget. Mire az apukám rámszólt, hogy menjek vissza nyugodtan, itt van ő, megy megnézi...Azóta nem félek, hogy valaki betör a házba, hiszen ő ott van és vigyáz rá. Ezt az élményemet, tőlem függetlenül a szomszédasszonyom megtetézte. Elmesélte, hogy mikor átment kinyitni az ajtót, elfordította a zárban a kulcsot, de nem tudta kinyitni. Olyan volt, mintha valaki nyomta volna belülről. Erre azt mondta, hogy:" Dezső bácsi! Én vagyok az, szellőztetni jöttem." És az ajtó könnyedén kitárult...

Ma reggel esőben indultam neki az útnak...Menetközben két balesetet is láttam, igencsak sokkolt... Nem szeretek már vezetni, de bárhová elmegyek, ha szükséges...

Mikor megérkeztem, az anyukám nagyon megörült...nem lehet vele kommunikálni, csak azt mondja, hogy"tíra-tíra-tíra", ha örül, és "ja, jaj," ha valami gond van.

Most annyira örült, hogy a sok puszi közepette, én is betársultam a tírába és egy éneket eltíratíráztam neki...adtam neki csokit-vizet-ivólét...és beszélgettünk...

Beszélgettünk a szemünkkel...néztük egymást és két kézzel kapaszkodtunk össze...nem tudom, hogy ő mit gondolt közben, de én gondolatban miközben egymás szemébe néztünk, megáldottam őt és azt mondtam: Azt szeretném, ha nem mennél el. Az lenne a jó, ha megvárnál engem...de ha neked ez így nem jó, akkor nem akarok önző lenni. Elengedlek...és majd megyek utánad, ha befejeztem a feladatomat...

Mikor ezeket így elmondtam, /nem valóságban, csak gondolatban/, halálos fáradtság jött rám. Fogtuk egymás kezét és én az ágy rácsára támasztottam a fejemet és éreztem, elalszom...az utolsó gondolatom még az volt, hogy ha most akarod, hogy menjünk, én benne vagyok...

Nem tudom, hogy meddig aludtam ilyen hülye, kényelmetlen pózban, de az anyukám fogta mind a két kezemet és nézett engem még akkor is, mikor kinyitottam a szememet. Akkor hangosan, érthetően azt mondta: Nem megyek sehova. Itten maradok. Eredj nyugodtan, csináld a dolgodat. És engem határtártalanul nagy békesség töltött el...nem volt kedvem eljönni tőle...

Meghülyültem? És csak az elmém vetít ki olyan dolgokat, amit szeretnék hallani? Vagy tényleg létezik olyan, hogy gondolatban beszélni tudok az anyukámmal? Akivel egyébként már nem lehet?

Mikor jöttem hazafelé,bár láttam a balesetek nyomait, egyáltalán nem féltem...boldog voltam, hogy VAN anyukám...elárasztott a szeretetével és beszéltem vele...megbeszéltem vele egy nagyon fontos dolgot...

Hozzászólások (10)

Befőzések

Régebben mindig készítettem télire befőtteket, lekvárokat, savanyúságot. Kertes házban laktam, a kertben megtermett ez-az és ami nem fogyott el frissen, azt elraktam.

Ebben a pici lakásban viszont semmi sem fér el. Maximum 2 kg cukor, egy kg liszt, amit tartalékolni tudok. Le is szoktam rendesen az efféle munkáról...

De, ha már itt van a kert és terem benne szépen mindenféle gyümölcs, kár lenne veszendőbe hagyni. A piacon ezer Ft felett van egy kiló cseresznye, nekem meg ott a nagy fa. Gyönyörű, nagyszemű és nem kukacos...Eladni, bár van őstermelői igazolványom, nem akarom...nem vagyok én kofa, hogy a piacon áruljak!

Nem olyan régen beszélgettem egy főiskolás csoporttársammal, aki szintén itt lakik a házban és adtam neki a frissen szedett gyümölcsből. Kérdezte, hogy szoktam-e berakni. Neki is elmondtam, hogy mióta itt lakunk, bizony nem foglalkozom ilyenekkel, mert nincs hová tennem. Mire ő, döbbenten kérdezte, hogy:- Miért? Nincs tárolód az algsorban?

Hát bizony nekem nincs. Tudom, hogy minden lakáshoz tartozna egy ilyen pincehasználat, de a lakások sorra gazdát váltottak és erről bizony mindenki hallgat. Én már kérdeztem korábban a ház gondnokát, de azt mondta, hogy sajnos minden tároló foglalt. És én meg tudom, hogy van olyan, aki több tárolóba is "beköltözött".

Én meg, ha " véletlenül " több üveg üdítőt vagy netán egy tálca sört megveszeka zuramnak mikor akciós, azt a kocsi csomagtartójában tartom és apránként hordom föl a hetedikre.

Az osztálytársam ideadta annak a tárolónak a kulcsát, amiben az ő holmija is van még másik 3 családdal együtt, hogy nekem is elfér még ott egy szekrény, vigyem csak nyugodtan.

Az erkélyen volt egy kis szekrényke, le is vittük / még nem szólt érte senki, hogy mi a bánatot keresek én ott / és nekiláttam a befőzésnek...

Készült cseresznye és meggy befőtt, meg konyakos meggy, meg lekvár...És még a fele sincs tele a szekrénykémnek. Ahogy érik a kertben, szépen sorban fogok elrakni mindenből. És jöhet az osztogatás...mert hál'Istennek vannak gyerekeink, akik nem érnek rá az ilyen munkákra.

Hozzászólások (8)

Isten tenyerén

Csoda dolgok történnek velem...meg sem érdemlem...el se tudom mesélni...

Egy csoda volt, hogy talpon tudtam maradni a válásom után a gyerekeimmel. Nem mesélek róla, tudjátok...

Csoda, hogy a gyerekeim élete sínen van. Tanult, szép, okos emberek...úgy élnek, ahogy szeretnének élni. Ezt nem sok ember mondhatja el magáról...

Egy csoda volt, ahogyan összejöttem a férjemmel...nem mindennapi történet, de ezt már ismeritek...

Egy csoda, ahogy megvettük ezt az egri lakást. Pont annyi pénzünk volt, amennyibe került...

Egy csoda, hogy az anyukám olyan helyen van, ahol jól érzi magát...Sőt, az is egy csoda, hogy nem fáj semmije...hogy nem kesereg, hanem elégedetten tud mosolyogni.

Egy csoda, hogy rátaláltam erre a gyülekezetre, ahol szeretettel fogadtak, ahol úgy érezhetem nem véletlenül kerültem oda, valami feladatom még van ebben a világban...

Csoda a munkahelyem... "Fontos" feladatom van, edzem az agyamat, emberekkel vagyok kapcsolatban...

Csoda a kertünk és az az erő, ami bennem van nap, mint nap. Eredetileg úgy indultam neki, hogy én oda csak pihenni megyek. Most meg a munka dandárját én végzem...és nem lázongok ellene, hál'Istennek bírom és élvezem. Elégedettséggel tölt el, mikor egy-egy szomszéd megjegyzi, hogy : Szép munkát végzett.

Sokkal több erőm van, mint a zuramnak...jut belőle a szomszéd kertre is. Tudjátok a "lízingelt" lányom vette meg. Kéthetente jönnek, olyankor nálunk alszanak, de nem vagyok miatta se fáradt, se ideges...no, ez is egy csoda.

Csoda az, ahogyan fogadják a szeretetemet...Bizonyára emlékeztek rá, hogy mennyire zavart, hogy nem akartak elfogadni családtagnak...és fordult a kocka...

Két hete egy öregdiák találkozón voltunk a zurammal Kisújszálláson. Még nem láttam olyan kötődést az alamamáterhez, mint abban az iskolában...az osztálytársak rendszeres kapcsolatban vannak egymással is, meg az öreg osztályfőnökkel is. Olyanok voltak, mint a kisiskolások...komoly, idős emberek, akik leélték, ledolgozták életük javát, képesek kisgyerekként viselkedni...ez egy csoda volt nekem...

Amíg odavoltunk ezen a találkozón, a zember lányáék nálunk voltak...És kicserélték a konyhát!

Több vállalkozóval is beszéltem, egyeztettem, de mind azt mondta, hogy azt a konyhát, amit karácsony előtt vettünk / használtan 150 ezerért / nem lehet ide beépíteni. Én már lemondtam róla, marad a régi, jó lesz az nekem. A férjem lányáék az IKEA-ból megvették, elhozták és amíg odavoltunk beépítették. A régi csempét leverték, újat raktak fel, villanyt vezettek, gázt kötöttek járólapot laminált padlóra cseréltek. Lehajtható asztalt, hozzá illő széket vettek. Még a lámpát is kicserélték. Az ablakra reluxát szereltek és új függönyt raktak...azt mondták ajándék...

Hát, ilyen ajándékot nem fogadhat el a zember a gyerekétől, ezért elővette a tartalékát, amit a temetésére rakott el és kifizette a beszerelt dolgok árát...De a munka, amit ha vállalkozóval csináltatok,   horribilis összeg lenne...és az tényleg ajándék...

Szóval, csoda-csoda hátán tolakodik az életembe...fel se tudom fogni, hogy miért...

Miért van az, hogy az ember életében egyszer annyira mélyre kerül, hogy úgy gondolja, sosem fog felállni...és miért van az , hogy annyi jó sorakozik egymás után, hogy csak arra tud gondolni, hogy meg sem érdemlem...

Amikor nehéz helyzetben voltam, akkor  azt mondtam, hogy Isten tenyerébe teszem le az életemet....most azt mondom, hogy Isten a tenyerén hordoz...

Hozzászólások (12)

Itten vagyok én is!

Nem egészen vagyok százas bizonyos dolgokban. Lehet, hogy már több az a bizonyos dolog a kelleténél...

Tegnap voltam az anyukámnál. Megyek minden héten, de a tegnapi egy kicsit más volt.

Egy órával korábban indultam a szokásosnál. Egyrész azért, mert nagyon melegnek igérkezett az idő és az én autómban nincs légkondi. Másrészt azért, mert délután még dolgozni akartam a kertben.

Mikor megérkeztem, az anyukám olyan fél ülő helyzetben szundikált az ágyban. A szobatársai is mind szunyókáltak. Csendben leültem mellé és vártam, hogy felébredjen...közben figyeltem az egyenletes lélegzését, az öreg arcát...békésen, nyugodtan aludt. Én meg szép csendben elkezdtem sírdogálni. Csak ültem és akaratlanul is folyt a könnyem...

Tudtam, hogy reggeli után van, az asztalon még ott volt a tégely, amiben összetörik a gyógyszerét éa az alján látszott a málnaszörp nyoma, amit ráöntenek, hogy ne legyen keserű...

Az ágya egy kicsit összetúrt volt, gondolom azért nem igazították meg, mert fürdés következik és akkor tiszta ágyat húznak...

Látszik rajta a gondoskodás, látszik, hogy békés, nyugodt...én mégsem tudom megállni, hogy ne sírjak mellette...mardos a bűntudat, mert olyan messze vagyok tőle...

Egyszercsak kinyitja a szemét és mint egy ébredő boldog kisgyerek rám mosolyog...aztán magához húz és puszil ahol ér...ettől meg még jobban folyik a könnyem...elfordulok, hogy ne lássa és próbálok beszélgetni vele.

Első kérdésem, hogy van, nem beteg-e ? - Nem, nem vagyok beteg, nem fáj semmim hála a Jóistennek. Érthetően, tisztán válaszol...aztán kikapcs, nem értem mit mond...A csokit boldogan fogadja, többször is megjegyzi, hogy: -Ez nagyon fínom. Aztán csendben ülök mellette, simogatom a kezét, az arcát, közben kölcsönösen megpuszilgatjuk egymást...Ennyi elég is neki belőlem. Szívem szerint eljönnék, de még alig voltam ott...

Egyszercsak berobog két nővérke. Hangosak, kacarásznak, kedvesek. Akkor veszik észre, hogy ott vagyok...Az anyukám felpattan az ágyon, szeme-szája nevet és hangosan mondja: - Itten vagyok! Én is itten vagyok! -  És kezével integet a nővérkék felé.

A nővérka odajön hozzá, őt is megpuszilja, megöleli, mint engem...és a nővér viszonozza a közeledését. Mosolyog rá, viccelődik vele...

- Gyere nagyikám, megyünk fürödni.

- Ó, ne menjünk má...nem szeretek én fürdeni.

- De! Muszáj, mert különben büdi leszel.

- Jó, de akkor csak egy kicsit.

És megöleli a nyakát, a nővérke meg kikapja az ágyból és ülteti a kerekes székbe. Közben még mondja, hogy: Integess a lányodnak, had örüljön, hogy milyen ügyes vagy.

Én meg csak nézek és különös érzés bújkál bennem...neki már nem énrám van szüksége...az igazi örömöt az ottaniak jelentik neki...olyan, mint a kisgyerek, mikor óvodában van. Szereti a szüleit, de az óvodában az óvónéni a fontos...és olyan vagyok én is, mint az óvodás anyukák, akik tudják, hogy örülni kell a beilleszkedésnek, de féltékenység mardossa a lelküket...

Szóval, nem csak az anyukám lett kisgyerek, és is egy aggódó szülő lettem...pedig nekem tudnom kellene, vannak észérveim, de azok hatástalanok az érzelem felett...

Hozzászólások (3)

Szédítő sebesség

Annyi minden történik velem mostanában és olyan gyorsan jönnek a változások, hogy lehetetlen leírni...Nem akarom magamban tartani, főleg nem akarom eltitkolni előletek, de ahhoz, hogy hitelesen megírhassam, ülepedni kell az élményeknek...majd egyszer leülök és mesélek...

Mostanság volt anyáknapja, születésnap, házassági évforduló...gyerekek, anyukám, a zuram...

ház, lakás, kert...munka, pihenés, kikapcsolódás...meg még egy rakat dolog...jó is, rossz is...

Majd írok.

Hozzászólások (4)

Zajlik a zélet

Mozgalmas ünnepen vagyok túl...be se tudtam jelentkezni...szusszanni sem volt időm.

Az ünnep előtt meglepetésben volt részem. Nem mondom, hogy kellemes, de azt sem, hogy kellemetlen meglepetés...még nem tudom, hogy melyik kategóriába soroljam.

A szomszéd kertje már régóta eladó. Ki van téve rá a tábla. A férjuram kacérkodott a gondolattal, hogy megveszi.

Kategórikusan kijelentettem, hogy nekem bizony nem kell! Elég a sajátunkat is megművelni...Egy darabig kóstolgatott, de látta, hogy hajthatatlan vagyok, abbahagyta.  Húsvét előtt bejelentette, hogy az Ausztriában élő lányáék megveszik a kertet. Hát, először a szemem is felakadt...csak pislogni tudtam. Mi a fenének vesznek kertet tőlük 600 kilométerre?! Hogy lehet azt ilyen távolságból rendbetartani?! Mi fogjuk művelni?!

Dúltam-fúltam, mint Iluskának gonosz mostohája...de, nincs mit tenni, ha megveszik, hát megveszik. Teljes meggyőződéssel kijelentettem, hogy én bizony egyszer sem fogom ott vágni a füvet!

Aztán szépen elmagyarázta a zuram, hogy azért veszik meg a kertet mert:

Az ő anyagi helyzetükhöz mérve, ez nagyon olcsó.

Mikor itt voltak szüretelni, nagyon megtetszett nekik a hely.

Akkor húszezer forintot fizettünk ki a szállásukért és azért nem jönnek hozzánk, mert a pici lakásban nem férnek. Építenek egy lakható faházat rá és ott fognak "lakni", ha látogatóba jönnek.

Szóval, új szomszédaim vannak a kertben...és akár hiszitek, akár nem, mire elmentek, örültem, hogy most már gyakrabban kell jönniük. Egyszerűen jó volt velük lenni...pedig volt néhány meglepetés...

Először úgy volt, hogy az egész ünnepet együtt töltjük. Mondtam is a gyerekeimnek, hogy sajnos, most ne jöjjenek, vagy ha mégis, akkor aludjanak Ózdon, mert ... mert sokadszorra nyígom el, hogy ez nem egy ház, csak egy pici lyuk...

A fiam, azért szombaton beugrott egy ebédre. Az új családjával / erről még nem is meséltem/.

A közelben, 60 km-en belül voltak kirándulni és szombaton délután felugrottak. Azt hiszem, így még sosem örültem a gyerekemnek. Igazából ezt csak az tudja megérteni, akinek vannak ilyen felállásai... Az én gyerekem, meg a te gyereked, esetleg még a mi gyerekünk...Nem egyszerű a helyzet...

Rengeteg kaját készítettem, vártam a zuram gyerekeit...jutott volna belőle bőven egész ünneprevaló az enyémeknek is, de most nem vitt el semmit...a zuraméi, meg nem jöttek csak hétfőn estére...kedden mentek az ügyvédhez, utána meg el...Vagyis, alig fogyott valami... Ráadásul kedden voltak vásárolni és beurottak egy kínaiba és vettek 4 adag ebédet. Én meg itthon terített asztallal vártam őket...

Tegnap öntöttem ki egy rakat franciasalátát, ma reggel ugyanannyi majonézes krumplit, meg egy csomó gesztenyepürét...a pogácsám olyan kemény, mint a ropi...a zserbót lefagyasztottam...sonkát-kolbászt szintén...a megmaradt krémeseket meg beletettem a kutya dobozába...

Szóval, ha lett volna hol aludni, az összes gyerekünket, az enyémet, meg a tiedet, unokástól, kutyástól eltudtam volna látni...jó lesz az a ház a kertbe...csak legyen készen mihamarabb, az övék is, meg a miénk is...

Szerdán szörnyűséges idő volt...nem csak itt, az egész országban...hó, víz, jég, szél., amit csak el lehet képzelni...igazi ítéletidő.

Aznap volt a zember műtéte. A műtét szó erős túlzás, mert csak egy szemölcsöt vettek le az orráról, ami az utóbbi időben erősen növekedésnek indult. Annyira, hogy már a látásában is zavarta. Nosza megijedt a drágám, gyorsan bejelentkezett ide és elment az orvoshoz, hogy itt csinálják meg a közelemben...Ebben az ítélet időben az egész napot a kórházban töltöttük. Nyugodtan vártam rá, nem megyek haza, meg visszailyen... ráérek.

Csakhogy az időjárást nem kalkuláltum bele. Ilyen eső és ilyen irgalmatlan szél még nem volt, mióta itt lakunk. De a régi lakók szerint 20 évre visszamenőleg sem volt...

Mikor hazaértem, a konyhában állt a víz...A régi, rossz ablakok nem jól szigeteltek, befolyt alatta a víz. Végig a falon és a konyha kövén jó 2 cm-es víz volt. Lavór, rongy, szivacs...felszedtem a ...azt gondoltam, ezzel vége... A zember nyűgös volt, mintha legalább az orrát vágták volna le...

Másnap magára hagytam, mentem dolgozni, nem vittem magammal a kulcsot, így nem néztem meg a levelest csak a következő nap...egy levelet találtam benne az alsó szomszédomtól. Megmutatom.

Szóval, oldjam meg a problémát... gyorsan felhívtam a biztosítós volt kollégámat, hogy mit lehet itt csinálni. Van biztosításom...olyan, hogy ha eláztatom a szomszédot, az ő kárát is fizeti...Mondta, hogy ljlentsem be, fényképezzem le a kárt és majd valaki kijön felmérni.

Lementem az alsó szomszédhoz, aki először "nem hallotta " se a csengőt, se a kopogtatást. Bizonyára azt gondolta, hogy valami veszekedős perszóna vagyok, de mivel nem tágítottam, kénytelen volt kinyitni az ajtót. Ott aztán elnézést kértem, hogy az esőt nem tudtam megállítani, meg hogy az ablakcserére egyenlőre nincs 700 ezer Ft-om és pont abban az időben a kórházban dekkoltam és nem tudtam folyamatosan törölni a vizet, de itt vagyok és természetesen amennyire lehetséges, kártalanítani akarom.

Kulturáltan elbeszélgettünk, békében váltunk el.

Hozzászólások (8)

Innen-onnan-röviden

Borzasztó nagyon hiányoztok, de nemigazán jutok oda, hogy írni is tudjak. Pedig annyi minden történt...jó is, rossz is.

A múlt hétvégén költöztek a lányomék az új lakásukba. Péntekre sikerült kerítenem egy fuvarost, aki elvitte neki Ózdról azokat a cuccokat, amihez érzelmileg kötődik...Például egy nagy udvari hintát, amit még az apukám csinált. Előkerestetett velem egy rakat fényképet, amin a hinta a sztár. Ott volt kisbabaként, ott voltam begipszelt lábbal, ott ültek a barátokkal, rokonokkal...igazi nosztalgia volt. Maga a hinta nem ér annyit, amennyiért elszállították... Szépet, újat kevesebbért lehet venni, de igazából megértem...egy darab átköltözött az életünkből Zuglóba. Kár, hogy csak a tárgyakat lehet megőrizni.

Érdekes volt ez a költöztetés. A facén találtam ezt a hirdetést, felhívtam és "barátságos" árajánlatot kaptam. Mondtam, hogy néhány régi dolgot kellene elszállítana, és szóltam, hogy a hinta nagyon nehéz. Hozzon valaki segítséget magával, mert ezt ketten nem bírjuk majd feltenni. Azt mondta, hogy ne aggódjak, megoldjuk. Reggel kilenckor találkoztunk.

A sofőr melletti ülésen ült egy ropi vastagságú fiatal hölgy, a feleség. Megdöbbenve kérdeztem, hogy : Maga lesz a segítség? Mire ő mosolyogva válaszolt, hogy: Erős vagyok én...

Ketten fogtuk az egyik végét a másikat a szintén ropi méretű férj. Az autó zárt volt, nem fért bele a hinta. Pedig már szét is szedte a sofőr...Gyorsan elment és bérelt egy utánfutót...arra már feltudtuk rakni. Az autóba meg ment az anyukám régi fotelja, meg székek, meg elvitte a hintaszéket, amit akkor vettünk, mikor ő született. Abban szoptattam...Meg ezt, meg azt...apróságok, régi holmik, de tele lett vele az autó.

Megadtam a címet, amit beírtak a GPS-be és ők indultak Pestre, én meg haza. Hazafelé a kisördög befészkelte magát az agyamba...Igaz, hogy nagyon kedves, nagyon udvarias volt mind a két fiatal, de nem ismerem őket...nem tudok róluk csak egy telefonszámot...és ráadásul nem is az idén barnultak le...

Borzasztóan szégyellem magam, ha rágondolok az emberi gyarlóságomból adódó előitéletemre. Szégyellem, de úgy gondolom, hogy ez nem csak az én bűnöm...bár az enyém attól nem lesz kisebb...

Szombaton reggel mi is indultunk. Az volt a feladatom, hogy csináljak 100 db töltött káposztát, meg süssek valami finomat és vigyem el. Küldetést sikeresen teljesítettem, mindenkinek nagyon ízlett minden. Azt javasolták, hogy nyissak valami kifőzdét, mert ilyen finomat még sosem ettek. Mondtam, hogy köszönöm a dicséretet, de a kifőzdében nem lenne ilyen finom semmi. Mert ilyenre csak akkor sikerül, ha az ember a szívét is beleteszi...

Vasárnap kimentünk a kertbe. Nagyon szép a kert. Virágoznak a fák, hajt a szőlő. A fű egy kicsit már megnőtt, ezért előkaptam a fűnyírót és nosza szép pázsitot varázsoltam. A konténerben találtunk egy fél zsák hagymát, aminek az egyik fele kihajtott, a másik meg megrothadt...A kihajtottat kiültettem a szőlősor végébe, majd jó lesz zöld hagymának.

Míg én ügyködtem, élveztem a napsütést, meg a fizikai munkát, a zuram is elfoglalta magát. Először csak bosszankodtam, hogy nem jön közelebb, de valójábn úgy belelendültem a munkába, hogy nem is figyeltem rá. Csak mikor hívott, hogy menjek már nézzem meg, jó lesz-e...Hát, egy pillanatra elakadt a szavam! A konténert az ősszel ugyanis úgy tették le a pince tetejére, hogy "csámpásan" állt. Ő meg a helyére ügyeskedte...párhuzamos-merőleges-tökéletes !

Észre sem vettem, hogy hozott magával egy olyan emelőt, amivel a teherautóket szokták megemelni...és ezzel a szerszámmal a helyére tolta a nem is tudom hány tonnás konténert...egyedül...

Ennyi időm volt a mesélésre...most befejezem, lehet a többi megmarad bennem...de, az is lehet, hogy folytatom majd.

Legyen áldott a húsvétotok, érezzétek jól magatokat és írjatok, mert ha nem is jelentkezem, akkor is olvaslak titeket.

Hozzászólások (5)

Tavaszodunk

Beültettem kiskertemet a tavasszal...énekeltük ezt a dalt és játszottuk a hozzávaló körjátékot gyerekkoromban. Most, hogy itt a jóidő, igazából beültettem a kiskertemet / mármint a balkon ládát / és közben folyamatosan dudorásztam ez a dalt.

Vettem 3 tő árvácskát, két bojtocskát, három bársonyvirágot / büdöskét /, egy mini szekfűt, meg valami apró kék virágú futókát. Korábban már kiültettem a cserepes krókuszt, meg egy kis korallvirágot. Később még teszek majd bele lila petóniát. Annak olyan jó illata van.

Van kint egy kis szekrényke, arra kivittem három cserép virágot. Ezek vészelték át a telet. Őket még hozom-viszem, had szokják a kinti levegőt. A lépcsőházból nem biztos, hogy kiviszem nyárra a " nagy " virágokat . Úgy gondolom, jobb helyük lesz bent, mint kint a tűző napon. Persze, ez még nem biztos.

 

Vettem egy nanagyapót, meg egy nagymamát is, de sajnáltam őket beültetni a virágos ládába. A hálószobában kaptak helyet a polcon.

És vettem a nagyszobába egy kisibolyát. Gondoltam, szép lesz a húsvéti asztalon.

Hozzászólások (5)

Egy újabb csoda

A múlt héten nem voltam gyülekezetben, mert nem voltunk itthon...nem a városban, még az országban sem voltam...Kár volt az utazásért, de erről nem akarok mondani semmit. Nem ilyen lovat akartam...

Az egész hetem borzasztó zűrös volt. Még a zurammal is összevesztünk, el is ment gyorsan az otthonába és a "sok dolga " miatt, egy darabig nem is jön vissza...nem ilyen lovat akartam...

Pénteken voltam kint a kertben és szó szerint rokkantra dolgoztam magam. Reggel kilencre értem ki és kettő után indultam hazafelé. Az autót a felső úton hagytam, mert ott könnyebben megtudok fordulni, de csak vánszorogtam odáig...persze, nem ilyen lovat akartam...

Tegnap délelőtt vettem pár virágot, beültettem a balkon ládába és takarítás után kivittem a szobabából is kettőt, mert bent nagyon meleg van, az is csoda, hogy átvészelték a telet. Gondoltam itt a tavasz, jobb lesz már nekik kint...Igaz, hogy olvastam a neten, hogy lehülés jön, de nekem már itt a tavasz...a kertben is rövid nadrágban és rövidujjú felsőben izzadtam...Szóval kiraktam őket...ma reggel pedig hét fok volt az erkélyen...nem ilyen lovat akartam...

Eddig tartott a rinya és most következzék az örömhír! Mert nem lehet, hogy egy hinta mindig csak lefelé haladjon...kell annak mennie felfelé is...

Tegnap délután a szokott időben elindultam a "lila iskola" felé...ott szokott lenni az Istentisztelet...A kapuban találkoztam a régi barátnőmmel, aki  először elhívott engem ide. Látványosan megörült nekem, mert azt gondolta, még nem vagyok iithon és most egy különleges alkalom lesz. Nem is abban a kicsi teremben voltunk, ahol szoktunk, hanem az emeleten egy nagy teremben...Olyan sokan voltak, hogy a kisgyerekesek a folyosón álldigáltak és egyre csak jöttek új, számomra idegen arcok. Az utolsó sorban foglaltak nekünk helyet , így le tudtunk ülni...az újonnan érkezőknek meg egy másik teremből hordtak még székeket...egy kicsit összepréselődtünk...

Amerikából volt itt egy "híres" prédikátor a feleségével...én nem ismertem őket hallomásból sem, hiszen csak nemrég kezdtem el ide járni...miattuk volt itt ez a rengeteg ember a környék gyülekezeteiből, meg Székesfehérvárról, ahonnan idejött ez a prédikátor házaspár.

Az Istentisztelet a szokásos módon kezdődött...az énekesek dicsőítő énekeket énekeltek, de már ekkor érezhető volt, hogy vibrál a levegő...aki nem élt még át ilyet, el se tudja képzelni és én nem vagyok jó elbeszélő, hogy kellőképpen érzékeltetni tudnám...de a vibrálás azt jelenti, hogy ott van az Isten...a szelleme...ilyet nem lehet érezni egyetlen kőből épült templomban sem...ott csak hideg van és kőszobrok, meg festmények hirdetik, hogy ott van az Isten...de itt a szelleme érezhető, ahogy egy-egy embert megérint...biztosan olvastatok már ilyenről, vagy láttatok filmen...ez azokat is túlhaladja, mert ez egy személyes élmény...

Voltam már ilyen helyen, éltem át személyes találkozást...de, az már régen volt...ez most itt az újdonság erejével hatott rám...és egy darabig csak álltam és borzasztóan vágyódtam rá, hogy nekem is legyen megtapasztalásom...és aki vágyódik az Isten közelségére, ahhoz oda is megy...pedig igazából semmit sem tettem...tulajdonképpen nem is imádkoztam...csak arra gondoltam, hogy annyi minden történt velem, mióta nem vagyok természetfeletti kapcsolatban az Istennel, pegig mikor megtértem azt gondoltam semmi más nem fontos ebben a világban...

És lám, egyre jobban elmerülök a gondjaimban, pedig igazából soha, semmit sem akartam csak egy teljes családot...apa-anya-gyerekek...és itt vagyok egy új, idegen városban, egyedül...

És mire ideáig értem a gondolataimban a prédikátor éppen arról beszélt, hogy a család értéke mennyire leértékelődött...

És ekkor, miközben ott álltam a sok ember között, mintha egy álomba csöppentem volna. Láttam magam egy füves területen és menetelt felém a családom...elől jött a zember, utána az ő gyerekei, unkokái és mögöttük ez enyémek...hihetetlenül jó érzés töltött el... és azt mondtam, hogy persze, Istennek nincs lehetetlen...

De, mivel minden emberben ott van a hit és a hitetlenség rögtön a hitetlenségem azt mondta, hogy meghaltál és jönnek a temetésedre...aztán a hitem megcáfolta...nem látod, hogy élsz? Isten sosem adna rosszat neked, miért nem hiszed el...

Huss! A látomás elszállt, csak a nyoma égett bele a lelkembe...

Nagyon érdekes összejövetel volt, kár, hogy ilyen élményben csak ritkán lehet részünk....

Mikor hazajöttem, hívom a zuramat, hogy most érkeztem...ő meg azzal kezdi, hogy holnap menjek már ki a kertbe és írjam fel a szomszéd kerítésére kitűzött telefon számot, mert a lányáék megakarják venni a szomszédos telket...abban a pillanatban felismertem a látomásomban átélt helyet...a kertünk volt a zöld, füves terület...még meg is kérdezte, hogy nem bánnám-e, ha megvennék és építenének rá egy faházat a szomszédba...

Hozzászólások (9)