free hit counters

Valami van a levegőben

Ilyen mélabús hangulatban nem lenne szabad írni. Ilyenkor a fehér sem fehér, maximum tojáshéj színű és a szürke meg már egyenesen éjfekete. Szóval, amit most leírok, annak csak a töredéke igaz...legalábbis hangulatilag.

Nemrégiben voltunk színházban, megnéztük a Csárdás királynőt. Tudom, a mai generációnak nem sikk az operett, de láttam már igazán jó darabot az operett színházban is. Hááát, ez nem az volt. Honthy Hanna világgá bujdosna, ha hallaná hogyan énekelte a fiatal színésznő a fő atrakcióját a Hajmási Pétert... Akinek nincs szoprán hangja, miért erőlteti? Úgysem tudja kiénekelni. Csak nyekergett szegény...De ettől az egy szereplőtől eltekintve a többiek egészen jók voltak. Olyan régen voltam már színházba, hogy én bizony élveztem. Annak ellenére, hogy a zember folyamatosan pukkadt mellettem...

Ugyanis, ez egy matiné előadás volt a nyugdíjasoknak. Délelőtt 11-kor kezdődött. Véletlenül kerültünk oda. Egy régi ismerősöm, aki itt él Egerben, rámtalált a facén és megkérdezte, nem akarunk-e színházba menni. Igen kedvező áron nyugdíjasoknak játszanak. Én meg mondtam, hogy miért is ne mennénk. Nyugdíjasok vagyunk, ráérünk és nem is olyan régen, mikor itt voltak a nászék, velük megakartuk ezt a darabot nézni. Csak nem kaptunk rá jegyet. Most itt a ragyogó alkalom, megyünk.

Heves megye összes nyugdíjas klubja ott volt. Egy szabad szék nem volt a színházban. Mi nem vagyunk klubtagok, de attól még mehettünk. Ez az ismerősöm az egyik egri nyugdíjas klub vezetője. Mondtam, hogy persze, megyünk, vegyed a jegyet. Csak akkor még nem tudtuk, hogy délelőtt lesz az előadás...és arra sem számítottunk, hogy csak öregek lesznek. Engem nem zavart. Két éven keresztül minden héten legalább egyszer ott voltam egy öregotthonban...bekalkuláltam az agyamba, hogy hamarosan én is ilyen leszek...betápláltam azt is, hogy meglássam bennük és természetesen magamban a pozitívumot...De a zember NEM ! Ő bizony nem öreg! Őt aztán nem érdekli, hogy 50 öregembert különbusszal elvisznek szalonnát sütni a Szépasszony völgybe ! Neki ez nem program...ő még vezeti azt a buszt, amivel ezeket az embereket viszik kirándulni...ő repülővel megy nyaralni, nem holmi szalonnasütésre...

Szóval, "dúlt, fúlt Iluskának gonosz mostohája" miközben én pirosra tapsoltam a tenyeremet. Annyiban azért megegyeztünk, hogy legközelebb, ha az ismerősöm hív valamilyen programra, oda őt ne írassam be...menjek inkább egyedül, van ott úgyis elég öregember, aki szórakoztatja a "lányokat".

A hétvégén halálra dolgoztuk magunkat a kertben. Többször is megkérdeztem életem párjától, hogy muszály-e nekünk beledöglenünk ebbe a kertbe ?  De szerinte mi még bírjuk.

Először is, elültettünk 8 db csemete fát. Mert a tavalyiakat, kirágta a nyúl. Aztán ültettünk szőlőt. Eredetileg úgy volt, hogy veszünk 10 db-ot és pótoljuk azokat, amik már kiöregedtek. De nekünk nem elég 10 db! Ááááááááá, dehogy! Addig ment el megvenni a gyökeres venyigéket, míg én dolgoztam. 50 db-ot! Ez azt jelenti, hogy csinálni kell egy teljesen új sort! A kézi fúróval, amit most rendelt nemrégen a neten, egy lyukat se tudtunk kiásni...elmentünk és kölcsönöztünk egy motoros fúrúgépet, és azzal csináltuk meg a lyukakat. Mondanom sem kell, hogy olyan rohadt nehéz volt, örültem, mikor elkezdett esni az eső! Majd holnap folytatjuk...

Másnap mentünk vissza ültetni. De előtte bementünk az OBI-ba, hogy vegyünk ásót, meg gereblyét. Amit Ózdról hoztunk már nagyon életlen, eltört a nyele, meg egyébként is jó szerszámmal könnyebben lehet dolgozni. Gondoltam én. Csakhogy a zemberbe időnként belebújik a spórolás kisördöge és ami drága, azt nem vesszük meg ! Sokszor megyek nélküle vásárolni, mert bár vásárlási fóbiám van és nekem büntetés egy boltba bemenni és sorbaállni, de még az is jobb, mint vitatkozni azon, hogy azt vegyük, ami olcsóbb...még akkor is, ha az történetesen a rosszab. Most nem engedtem. Most nekem kell az ásó, én fogok dolgozni vele. 4999 Ft, egy valódi svéd acél...könnyű, kézre esik a feje pont méret...ez kell nekem! Csakhogy a zuram kiválaszt egy ormótlan fejű, szerintem életlen ásót 3000 Ft-ért. Én meg kategórikusan kijelentettem, hogy ezt a kicsit veszem meg, mert a nagyot, ha jól beleásom a földbe, nem bírom majd felemelni. És megvettem...  A zember olyan volt, mint egy hisztis óvodás...nem egyszerűen dúlt-fúlt, hanem veszekedett rám...Egy darabig csak néztem, hogy ugyan mi baja van, aztán megúntam és közöltem vele, hogy nem kellene annyira mérgelődnie, hiszen a saját pénzemből vettem, nem abból, ami a kertre el van különítve. A saját kártyámmal fizettem...Ez aztán olyan volt, mintha benzint loccsantottam volna a hamu alatt lévő parázsra...akkorát robbant, hogy még most sem értem, hogy mi volt ebben az a rettenetesen bántó, amitől még most is haragszomrád-ot játszik.

Vasárnap már ki se mentem a kertbe. Eredj magadnak gondolattal elmentem Istentiszteletre...Ő meg ma reggel elment Kecskemétre.

Reggelire akartam neki sütni tojást. Kiveszem a hűtőből a bontatlan tárcát, amit szombaton vettem. Összekoccintok kettőt az edény fölött és már durranok is, mert az egyik teljesen romlott volt, a bűz elárasztotta nem csak a konyhát...viszem, öntöm bele a WC-be, mosom ki az edényt, és kezdem egyesével egy csészébe felütni...öt tojásból három romlott volt...No, most én lettem hisztis óvodás. Ezt nem hagyom annyiban, ezt visszaviszem a boltba kijelentéssel felbontottam egy májkrémet és azt adtam indulás előtt a zuramnak. Közben szedtem elő a bedobozolt kajákat, mert bár azt mondta, hogy megyek-jövök, de mikor ezt mondta, még nem haragudott. Kiraktam a dobozokat, ő berakta a bőröndbe...mikor hazér, hív, hogy a laptopba belefolyt a paprikás csirke szaftja....gondolom, annak annyi.

Miután kivittem az állomásra, elmentem a LIDL-be a tárca tojással. Én sose szoktam reklamálni semmiért, de most nagyon berágtam. Végigjárom a boltot, látom még van egy csomó a tojásomból de nem látok egyetlen eladót sem. Odamegyek az egyik pénztárhoz és megkérem a hölgyet, hogy legyen kedves és szóljon valakinek, aki kompetens egy reklamációban. Telefonál és pillanatokon belül ott terem egy hölgy, aki kérdezi, hogy mi a panaszom. Mondom neki, hogy szombaton vettem ezt a tárca tojást és ma akartam belőle reggelit készíteni, de öt tojásból, 3 romlott volt, de mind az ötöt ki kellett dobni, mert nem számítottam arra, hogy előfordulhat ilyen, egy ekkora üzletben... Kérdezi, hogy megvan-e a blokkom? Mondom: Nincs. Nem rakok tán el blokkot egy tárca tojásról! Legalább a tetejéről a papír, hogy tudják, innen lett vásárolva...mondtam, hogy az sincs, mert arra meg ráfolyt a büdös tojás és azonnal kidobtam. Mondtam, hogy nem akarok én kártérítést, mert nem az 1400 Ft a lényeg, csak értesíteni szeretném az illetékeseket, hogy ez a tojás ehetetlen és még most is van kirakba belőle egy csomó. Erre a nő azt mondja, hogy sajnos ők nem látnak bele, a szavatossága még nem járt le, azonnal visszaadjuk az árát. Se köpni, se nyelni nem tudtam...se blokkom, se csomagolópapírom és visszaadják az árát, sűrű bocsánatkérés közepette...

Aztán beültem az autóba és elindultam Ózdra...ez egy hosszabb történet lesz, elmondom majd, de még nem értem a végére, ezért ezt elnapolom.  Folytatás következik néhány nap múlva.

Hozzászólások (3)

Mindenkit a méltó helyére

A végtelenül sok aljas, gyűlölködő, rágalmazó, fenyegető bejegyzések között ezt találtam ma reggel a facén. Mivel politizálni nem akarok, muszáj erre reagálnom...

Teljes mértékben igaz, hogy a kutya, aki egész nap be van zárva egy lakásba egész nap a gazdáját várja. Szenved a hiányától, a bezártságtól és az unalomtól. Neki semmi más öröme, semmi más támasza nincs, csak a gazdája. Teljes mértékben ki van szolgáltatva a gazdája kénye-kedvének. Semmit nem tehet az ellen, ha nem szereti eléggé a gazdája.

A jó kutyatartó most kihúzhatja magát, hogy lám-lám, ő mennyire jó ember, ő megad mindent a kutyájának, ő egy perccel sem hagyja tovább egyedül, mint az föltétlen szükséges / mert ugye, dolgozni azért mindenkinek kell és oda nem viheti magával /és nem csak a testi, de lelki igényeit ki kielégíti. Ő egy jó gazda, akinél a kutya nem egy háziállat, hanem igazi családtag. És jön a vállveregetés...igaz, megérdemli minden jó kutyatartó ezt a vállveregetést, de...

De most jön az, amiért esetleg magamra borítom a kutyások haragját. Igazából ez egy tabu téma, mert az emberek csak az első fejezetig jutnak el a kutyatartással kapcsolatban, és ők a jó emberek. A gonoszak pedig, akik nem szeretik a kutyákat, nem látnak mást, csak a kutyapiszokkal teli játszótereket, ahol a kisgyerekesek már nem is tudnak létezni...meg sorolhatnám, de igazából nem is tudom, mert nem tartozom közéjük. Ők csak veszekednek, gyalázkodnak nem is annyira a kutyák, mint inkább a gazdájuk ellen.

Én a közép réteg vagyok, aki ha meglátok egy szép kutyát rámosolygok, ha lehet megsimogatom, de sosem mondanám el a véleményemet, mert a szerető kutyások ugyanúgy reagálnának rá, mint a kutyákat gyűlölők a kutyásokra. Mert, hát ők is csak emberek...az emberek mag nagyon bírják a kritikát, ha dícsérik őket.

Én végtelenül sajnálom azokat a kutyákat, akik egész életüket egy lakásban töltik el és akik teljes mértékben a gazdájuk szeretetétől függnek. Ezek már nem kutyák...ezek már ember-állat között lévő átformált élőlények. Olyan beidomítottak, akiket a cirkuszban mutogatnak és akikre egyre többen mondják, hogy: Ne menj cirkuszba, mert az állatok nem arra valók, hogy szerepeltessék őket.  Megfigyeltem, hogy a kutyások úgy tekintenek a kutyájukra, minha a gyerekük lenne. Etetik/ láttam már olyat is, hogy kanállal, asztalnál ! / öltöztetik, fürdetik, babusgatják...Ha sétálni mennek, csak a kutyával foglalkoznak, azzal beszélgetnek, max egy köszönésig figyelnek másra... Egy barátnőm,aki szintén kutyás, azt mondta, hogy jobb, mintha gyereke lenne, mert ez sosem fog felnőni, mindig igényli a törődést, mindent megtanul és sosem felesel vissza. A nyaralásukat is a kutyához igazítják. Igaz, hogy így közel 100 ezer Ft-tal többe kerül, de nem számít. Baráti kapcsolatai már nincsenek, mert a kutya nem engedi meg, hogy ha együtt vannak, akkor másra is figyeljen...Így, bébike, úgy bébike, gyere anyucihoz, ezt nem szabad...Szóval, ezek a kutyák, már nem kutyák. Amikor már ideáig eljutott egy eb, akkor bár bizonyára nagyon élvezi, de ez már így nem eb. Ez már egy önző ember játékszere, aki azért bánik vele így, mert saját magának szerez vele örömet...nem kell a környezetében élő emberekkel törődnie, nem kell odfigyelnie a másikra, nem kell meghallgatnia senkit, mert ő kutyás, neki az a feladata, hogy a kutyája boldog legyen...

Van egy ismerősön, aki tanyán lakik és rengeteg állata van. Kutyája is van három. Ha a közelébe megy, sosem felejti el megsimogatni, de azoknak a kutyáknak nem is az a fontos. Azok a kutyák a tanyán őrzik a többi állatot, terelik a bárányokat, a malacokat, elűzik a rókákat a tyúkok közeléből...Ha elmennek otthonról, a kutyák nem a gazdájukat várják. Észre sem veszik, hogy nincs otthon a gazda. Azok a kutyák nem viselnek se esőkabátot, se bundás dzsekit...mégsem lesz beteg egyik sem, pedig nem mennek be a szobába se a hideg, se az eső elől. Évente megkapják a veszettség elleni oltásukat, hogy meg ne fertőződjenek a vadon élő állatoktól és élik a boldog kutyaéletüket. Mondjuk az itt élő embereknek sem az a legfontosabb, hogy szeretetüket a kutyára borítsák ki...kell az másnak is. Van családjuk...gyerekeik, unokáik...és dolgozni is eljárnak napi 8 órában, minimál bérért.

Persze, ez egy nagyon ideális helyzet az állatoknak. De van a két véglet között is jó megoldás...Egy panel lakás, meg egy tanya között azért ott van átmenetnek egy kertes ház...ami nem tökéletes, de mégis inkább kutyabarát hely...

Ott nem kell bezárva tartani egész nap, ott lehet szabadon járkálni, őrizni a portát, "beszélgetni" a járókelőkkel, megugatni a postást és udvarolni a szomszéd szukájának. Bár, itt sincs teljes szabadság, de mégsem olyan az élete, mint egy cirkuszi produkció...

Első osztály végén jutalom könyvet kaptam az iskolában. Az volt a címe, hogy: Framm a jegesmedve. Azon a nyáron ezt a könyvet olvastam. Emiatt jó darabig úgy gondoltam, hogy az állatok ugyanúgy beszélgetnek egymással, mint az emberek, ugyanúgy vannak gondolataik csak hiányzik belőlük a gonoszság. Nos, itt olvastam egy cirkuszban dolgozó jegesmedvéről, akit állatszerető emberek elvittek és otthagytak az Északi sarkon, a hazájában. Csakhogy ez a medve, már nem volt igazi medve...és nem ő tehetett róla!

Azt hiszem így járnának a panelben élő kutyák is, ha az ismerősöm tanyájára kerülnének...és nem ők tehetnek róla. Vagyis igaza van minden kutyásnak, aki az otthonában élő kutyáját hófehér takaró alatt, memóriahabos párnán altatja...mert ez a kutya, már nem kutya...ez már egy szőrös, gyermeki ésszel kiszolgáltatottságban élő játék baba...A gazdájának a játékszere...

Hozzászólások (5)

Új életforma

Most dolgozóban vagyok, de igazából nincs semmi dolgom. A hóeleji feladatokat megcsináltam az ünnep előtt, most csak le kellene zárnom, de nem tudom. A főnököm kifelejtett egy kartont a lejelenteni valókból, most meg elutazott, nem tudom befejezni. Majd csütörtökön...Haza nem mehetek, mert történhet csoda, és bevetődhet egy leendő tanuló, akit be kellene írnom az új tanfolyamba. De nem fog jönni senki, mert ma még iskolai szünet van. Ide meg többnyire középiskolások jönnek. Ha jönnek...Úgy érzem, halódik ez a vállalkozás. A városban van legalább tíz ilyen autós iskola és mi vagyunk a legdrágábbak...Szeptembertől a főnök visszamegy fél állásba tanítani egy középiskolába és ez csak másodállásban fog működni tovább. Szívem szerint felmondanék, de nem akarom cserben hagyni. Pedig nekem is jobb lenne, ha nem lenne kötöttségem. Most pl úton lennék Kecskemét felé, ha nem kellene itt dekkolnom.

Elmúlt az ünnep és kiürültem én is, mint a hűtőszekrényem.

Csütörtökön délután jöttek a fiamék. Még használható az ózdi ház, ott akartak aludni. Úgy tűnik, ez volt az utolsó alkalom. Ők nagyon szerettek ott tartózkodni. Kényelmes, nagy ház, és mivel már alig-alig van benne valami, a rendre sem kell vigyázni. A gyerekek különösen élvezik, hogy lehet "randalírozni". Szóval, ők ott aludtak kétszer, onnan mentek kirándulni, élvezni az ünnep nyújtotta előnyöket. Én meg sütöttem-főztem, hogy ne legyen hiányuk semmiben. Jól is érezték magukat.

A pénteki napot együtt töltötték a lányomékkal. Ők mivel csak ketten vannak, itt aludtak nálunk. Nekik egy kicsit jöbb dolguk volt, mert több jutott a finomságokból. De végülis mindenki dúskálhatott.

Egy darabig egyedül voltam a gyerekekkel. Gondolom teszteltek, hogy tudok velük bánni...de 40 év pedagógiai munka után ez nem is volt kihívás. Festettünk tojásokat és sütöttünk kosarat meg belevaló pogácsát . A gyerekek élvezték, én elfáradtam, de azt hiszem élmény volt mindannyiunknak. Ha hazamegyek feltök ide róla képet, hogy megmutathassam nektek.

Itt van a kép. Ha elfogy a pogácsa, megesszük a kosarat.

Szombaton itt volt még egy közös ebéd. Persze, ez csak elviekben közös, mert egyszerre csak négy ember tud leülni ebédelni. Mi meg nyolcan voltunk...de hála a Jóistennek nem volt belőle gond. Először ebédeltek a fiamék és utána el is mentek. Amíg lekísértük őket a zemberrel, addig a lányom újra terítette az asztalt és ebédelhetett a következő csapat. Mint a menzán...csak nem kell sorakozni a tálcákkal. :)

Egy kis szieszta után, ők is elmentek. Itt maradtunk ketten a papával...a kiürült hűtővel, meg a szomorú lelkemmel...

Borzasztó rossz idő volt az ünnepben. Nem messze tőlünk / Szilvásváradon meg Parádon is/ esett a hó. Itt meg szakadt a hideg eső és fújt a szél. De a zembernek mennie kellett a kertbe, mert facsemetéket, meg szőlő vesszőket vett és arra számított, hogy a húsvéti ünnepben, mikor mások valahol áztatják a sejhajukat, mi majd elültetjük az új szerzeményeket.  Ezeket nem lehet tárolni, el kell ültetni. Különben kipusztul, mielőtt élhetne.

Szóval, ő ment a kertbe, én meg az Istentiszteletre. Elvégre ünnep van, én ilyenkor nem dolgozom. :)  Egyszerre értünk haza és ebéd helyett fürödtünk, aztán aludtunk egy jót...élevezkedtünk, pihentünk...A hétfői program is hasonló volt. Akkor sem ettünk csak reggel és este. De akkor már nem esett az eső, sütött a nap és nekem semmi dolgom nem volt...

Most látom csak, hogy az előre megadott címről meg nem is írtam egyetlen gondolatot sem. Pedig valójában azt akartam írni, hogy életformát kellene változtatnom. Át kellene térnem az igazi nyugdíjasok életére. Az ismerőseim nagy része ugyanis nem úgy él, mint én. Nekik már nincs semmi kötelezettségük, járják az országot-világot, hol itt, hol ott tűnnek fel, mert sok minden van még az életükben, amiből kimaradtak aktív korukban és azokat gyorsan be akarják pótolni, amíg itt vannak ebben a világban. Ki sem látszanak a sok programból...én meg kis sem látszom a sok feladatból...De azt gondolom, hogy nekik a sok program éppen úgy csak pót cselekvés, mint nekünk a sok munka. Lehet, hogy az övék élvezetesebb, mint az enyém, de szerintem ők legalább annyira belefáradnak, mint én...szóval, nem biztos, hogy akarok életformát változtatni.

Hozzászólások (7)

Lehetne már kampánycsend!

Nem politizálok, nem is mondok véleményt egyik pártról sem. Tudom, hogy kire fogok szavazni, nem tud eltéríteni senki . Gondolom, vagyunk még így egy páran ebben az országban.

De ami a médiában folyik, az már undorító !

Az a sok szemét, amit egymásra dobálnak nem csak a pártok, hanem a hétköznapi emberek is, már beborítja a földet. Belefulladunk a mocsokba...Mintha csak az lenne a jelszó, hogy merjünk nagyot hazudni. A hétköznapi  ember meg, akinek nics határozott elképzelése , csak kapkodja a fejét. Hol ezt hiszi el, hol azt...teljes a káosz...teljes a gyűlölet...teljes a tudatlanság...

Nekem már hányingerem van az egésztől !

Hozzászólások (5)

Csak diplomások

Nem akarok méltatlankodni, mert teljesen értelmetlen. Csak egy kicsit elgondolkodtam a hazai felhozatalon.

Ebben az országban, már nincsenek is másfajta képzettségű emberek, csak diplomások. Ha elromlik egy háztartásban valami, egyszerűen lehetetlen szakembert találni a megjavítására.

Vannak a mekkelek-ek, akik igazából semmihez sem értenek és amihez hozzányúlnak, az rosszabb lesz, mint a javítás előtt.

Vannak a vállalkozók, akik szintén nem értenek egyetlen szakmunkához  sem, de ügyesen reklámozzák magukat, üzeletet kötnek és a munkára elküldik az éppen aktuális mekkelek-ekett.

Ha a családban nincs egy ügyes kezű szorgoskodó, barkácsolni szertő férfiú, akkor megáll az élet.

Az apukám is egy mekkelek volt, ha valami elromlott nemigen tudta precízen megjavítani, de mindig volt olyan ismerőse, aki éppen ahhoz a feladathoz értett. Meg egyébként is az ózdi gyárban a fából esztergált kócsagtól az autóalkatrészig mindent megcsináltak. Ott még voltak ügyeskezű ügyeskedő emberek. Ma már nem azt a világot éljük.

Ma már semmit sem tudnak az emberek. Az iskolában nyolcadikból kikerülő gyerekek jórésze nem tud olvasni. Hogy tudná megállni a helyét a felsőbb iskolában ?! Akik régen nem tanulták meg az alapokat / írás-olvasás /, azok mentek a gyárba kifutónak, vasírónak. Ott eleinte nem csináltak mást, mint a nevük is mutatta, hogy ide-oda futottak. Megbízták őket a öreg szakik ezzel-azzal. És közben árgus szemmel figyelték az öregebbeket, mert nam akartak ám életük végéig csicskázni. Addig-addig figyelték, hogy mit csinálnak az öregek, míg ellesték a szakma minden csínyját-bínját. Titokban próbálgatták a mesterséget. Egészen addig, míg lehetőségük nyílt, bemutatni, hogy bizony ők már többet tudnak a szakiktól. Belőlük lettek a batanított munkások. Joggal voltak büszkék magukra, és rajongó tisztelettel emlegették a régi öregeket, akiktől elleshették a munkát.

Így került régen az én apukám is a gyárba 12 éves korában kenő gyereknek. Csak később, esti tagozaton végezte el a  7-8 osztályt. Aztán meg a villamosiparit...

Nem mondom én azt, hogy jó volt ez így! Nem volt jó és nem is azért ment, mert olyan nagyon hiányzott neki a munka. Azért ment, mert 5 éves korától teljesen árva volt...és 12 évesen már nem élősködhetett a nagymamája nyakán meg kellett keresnie amiből megélhetett.

Nem volt jó az effajta képzés és egy pillanatig sem kívánom, hogy a mai gyerekek ilyen feltételekkek tanulják meg a munkát. De igazából megvolt benne a természetes ösztönzés, a tudás utáni vágy és az öregek tisztelete. Ez ma már nincs meg az ifjakban.

Azok a gyerekek, akik egy kicsit is többet tudnak, mint anlfabéta társaik, azok már szégyellik megfogni a szerszám nyelét. Ők már üzlet emberek, vállalkozók, média sztárok akarnak lenni. Annyi eszük nincs, hogy észmunkát végezzenek, de a fizikai erejüket csak az edzőteremben akarják használni. Nem akarnak, de nem is tudnak dolgozni.

Volt olyan gyerekem, akinek két jeles szakmunkás bizonyítványa is van. De egy másodpercig nem akart a szakmájában dolgozni. Egy jóakaró elhelyezte őt egy csili-vili multinál, ahol szalagon kellett pici alkatrészeket összeforrasztani.Tejesítményben. Hát, persze, hogy nem tudta. A töredékére volt képes, mint a többiek. Nem is tudom hány éve, hogy utcaseprőként dolgozik. Illetve ott van alkalmazásban, mert ez aztán nem kedvére való munka!

Jaj, egy kicsit elkanyarodtam a mondani valómtól.

Én se értek ám semmihez. Éppen ezért keresek szakembert, ha gondom van. De nem találok...

Szükségem lenne egy vízvezeték szerelőre. Meséltem már korábban, hogy a wc-ben ki kellett cseréltetnem a gyorsöblítő csapját. Akkor érdeklődtem egy egri csoportban a facén, hogy ki tud ilyen szakit javasolni.

Jelentkezett egy kedves fiatalember, aki mondta, hogy nem a szakmája, de szívesen megcsinálja, mert ez nem nagy munka. A saját házában is ő csinál ilyen feladatokat. El is jött, megcsinálta, nevetségesen kevés pénz kért érte. Azóta mindig tőle veszem a húst, ő ugyanis hentes. A húsokhoz jobban ért, mert a szerelése egy idő óta szivárog. Nem folyik, csak csendesen szivárog...már rozsdás csík van a falon és attól tartok, hogy egyszercsak elönt a víz...ha rozsdás, akkor ott már gyengül a cső, és egyszer a nyomás megteszi a hatását. És akkor jaj lesz az alattam lakónak...

Elárulom nektek, hogy egy fél napja le sem kattanok a telefonról, egyik számot hívom a másik után, de nem találok olyan embert, aki eljönne és megcsinálná azt a kismunkát. Mert, ha agy lakást kellene becsövezni, azt megcsinálnák! Azzal lehet keresni. De egy wc-csapot senki nem akar kicserélni! Pedig nem is tudják, hogy nem egyszerű ez a feladat. Ugyanis, két lyukon keresztül lehet csak szerelni. Mert a vízóra előtt van egy lemez fal, ami letakarja a vízórát. És mögötte kell megejteni a cserét....Teljesen tehetetlen vagyok.

 

Hozzászólások (0)

Hol is kezdjem...

Jó ideje már, hogy se nem írok, se nem olvasok...nem érdekel senki és semmi...csak vagyok.

Tudom, aki megélt 90 évet, az már mindent megélt. Az eszem nekem is azt mondja, hogy így van rendjén, örüljek annak, ami eddig volt...csakhogy nem tudok.

Tudtam, hogy hamarosan be fog következni, mégis mikor legutóbb nála jártam, azt suttogtam a fülébe: Ne menj még el, olyan jó, hogy jöhetek hozzád. Rám mosolygot, és azt mondta: Tírratíra...

Már nagyon régen nem volt az anyám, inkább a kisbabám volt. Úgy is hívtam sokszor, hogy : drága kisbabám... és olyan is volt, mint egy kisbaba. Legutóbb kifújtuk az orrát és biztattam, hogy : fújjad, nagyon, ügyesen!...mondtam neki, hogy: ügyes vagy!!! Mire ő boldogan tapsolt, mosolygott és azt mondta: Nagyon ügyes! Ezek az utolsó emlékeim az életéből.

Szerdán azt mondták rá, hogy : Beteg egy kicsit a nagyika. Tegnap volt egy kis láza is, írtak neki antibiotikumot. Tudtam, hogy beteg, mert nem ette meg a csokit...Míg ott voltam, szinte végig aludt, fogtam a kezét és simogattam a fejét...Szerencsére nem nekem kellett vezetnem, végig sírtam az utat és tudtam, hogy vége van...

Hétfőig minden nap azzal kezdtem a napot, hogy telefonáltam van-e változás. Minden nap azt mondták, hogy nem lázas, kicsit gyenge és igaz nincs olyan jó étvágya, mint eddig volt, de azért eszik...Vasárnap reggel elment a zember, én meg Isten tiszteletre mentem. Mikor hazajöttem, összekészítettem a cuccot, amiket vittem eddig minden héten...csokoládékat, szörpöt, süteményt, popsitörlőt, tusfürdőt, a nővérkéknek 1 kg kávét és egy doboz finom "édességet".  Reggel indulok...

Este, bár nagyon fáradt és nagyon álmos voltam, nem tudtam aludni...Együtt voltam az anyukámmal...láttam őt, éreztem a közelségét...már elmúlt egy óra is, mikor azt mondtam: Jól van már, mamikám, aludjunk már! Reggel megyek hozzád és ha álmos leszek, nem tudok majd vezetni....Ekkor, beleájultam az alvásba.

Reggel félhatkor telefoncsörgésre ébredtem. A szemüvegem nem volt mellettem, így nem láttam, hogy ki hív, csak kómásan nyúltam a telefon után. Egy erőteljes férfihang szólt bele : Jó reggelt! Encsről vagyok az idősek otthonából. Adom az egyes részleget. Ott pedig egy ideges női hang mondta: Szomorú hírt kell közölnöm. Az éjjel fél kettőkor a nagyika elhalálozott. Hova szeretnék temetni, mert gyorsan kell intézkedni, itt a szobában nem maradhat. És készítsük-e össze a leltárt, vagy itt hagyják azokat.

Mondtam, hogy semmit sem hozunk haza, csak őt és indulok nemsokára...

Végtelenül dühös voltam magamra, hogy miért hittem el, hogy jobban van, mikor láttam rajta, hogy itt a vége...miért elégedtem meg a telefohívással és miért nem mentem el hozzá...miért vártam hétfőig...miért nem voltam ott mellette...

Hívtam a zembert, gyere vissza, meghalt az anyukám...aztán hívtam a fiamat, hogy meghalt az anyukám...aztán a lányomat...aztán a testvéremet...

Aztán feloldottam a számlámon a lekötött betétet, ami a temetésére volt eltéve...aztán beszéltem az ózdi temetősökkel, hogy haza kellene hozniuk. Ezek után indultam el Miskolcra és ott találkoztam a testvéremmel. Onnan már együtt mentünk, az ő kocsijával.

Mentünk előbb az otthonba, aztán a polgármesteri hivatalba, ahol kiállították a halotti anyakönyvi kivonatot, aztán az encsi temetkezési vállalathoz, ahol már az anyukám volt és mondtuk, hogy holnap reggel jönnek érte Ózdról, aztán mentünk Ózdra a temetkezésiekhez, ahol elköltöttünk egy vagyont, aztán az OTP-be, ahol kiürítettem az anyukám számláját, aztán a paphoz, ahol megbeszéltük a temetést, aztán a temetőbe, ahol leszedtem a sírról a karácsonyi virágokat, aztán egy közeli étterembe, ahol megbeszéltem, hogy temetés után ott fogjuk megtartani a halotti tort, aztán Miskolcon átültem a saját autómba és hazajöttem Egerbe. Elmúlt hét óra, mikor beléptem az ajtón. A zember hótt ideg volt, mert tudja, a sötétben nem látok rendesen, nem tudok este vezetni...de most tudtam, baj nélkül hazértem...

Rettenetesen hosszú volt ez a hétvége, azt hittem sosem lesz vége. Üres voltam, mint egy kifújt tojáshéj...Aztán jött a hóesés, a hideg...

Mikor a nagynéném sápítozott az idő miatt, mondtam neki, hogy ne izgulj, szeret engem annyira a Jóisten, hogy sütni fog a nap, amikor temetik. És úgy lett ! Amikor kint álltunk a sírnál, kisütött a nap...mintegy égi jelként, hogy az anyukám békességben  hazatalált...

Hihetetlenül sokan voltak a temetésen...olyan jó volt érezni, hogy mennyi ember van, aki ismerte, szerette...és aki főleg engem ismer és szeret. Rokonok, régi kollégáim, ismerőseim, barátaim...

Nagy meglepetésemre ott volt egy "lelences" gyerekem is, aki a kastélyosi gyerekek nevében hozott egy koszorút. Legalább tíz éve, hogy nem találkoztam vele. Látta a facén a kiírásomat és meglepetést akart szerezni...sikerült neki.

A bátyám lánya hazajött Franciaországból, a zember lánya, Ausztriából...a nevelt fiam, meg Németországból...Miskolcról, Nyíregyházáról, Rakamazról, Budapestről, Szentendréről, Kazinbarcikáról, Turáról jöttek a közeli-távoli rokonok. Olyanok is, akikre nem is gondoltam... Eredetileg 35 főre rendeltem a hideg tálakat, de voltunk bent vagy ötvenen...Érdekes módon, elég volt a kaja, sőt még maradt is...

Aztán hazament mindenki. A gyerekeim még feljöttek hozzánk, becsomagoltam nekik a maradékot és ők is elmentek...ma elment megint a zember és én itt vagyok egyedül...már nem vagyok lelki kapcsolatban az anyukámmal...üres vagyok, mit egy kifújt tojás...

Bocsánat, hogy ilyen részletesen beszámoltam nektek...Ha kellemetlen ugorjátok át, hamarosan írok vidámabb dolgokról is.

Hozzászólások (6)

Hess madár!

Mindig szoktam etetni a madarakat. Pontosabban, a cinegéket. Szeretem ezeket pici, sárgahasú, hajnalban már éneklő kis jószágokat.

Az idén csak azért vettem szalonnát, hogy legyen mit kikötnöm nekik. / Persze, a zuramnak azt mondtam, hogy neki veszem, de a madarak hamarabb kaptak belőle, mint Ő. :) :) /

Jöttek is hűségesen én meg mint egy gyerek, ujjongtam nekik.  Naponta azzal kedveskedtem a zembernek, hogy gyere reggelizni, mert már a cinkék is megjöttek. Ők aztán tudják, hogy mikor van reggeli idő. De így volt ez délután is. A cinegékhez szabtuk az evésidőt, sőt az ő csivitelésükre ébredtünk.

Így volt ez egészen addig, míg megsajnáltam a rigót. Van néhány fekete rigó a környékünkön és gondotam, adok nekik is enni. Volt egy rakat tavalyi dióm, amit dobozba rendeztem és a megmaradt törmeléket beleöntöttem a balkonládába az évelő virágok közé. Így nem kellett a kukába raknom, meg legalább ezek is kapnak egy kis csemegét.

De, a rigó nem olyan kedves kis madár ám, mint a cinege! Két nap alatt befalta az összes diót és kereste a többit. Nagy, hegyes csőrével kikapálta a virágokat , óriási szemetet szórt a teraszra és méltatlankodott, hogy elfogyott. Aztán rájött, hogy megtudja ő enni a szalonnát is. Minden csippentés után, mintha csak a csőrét törölné meg, belevág a földbe és akkurátusan kiszórja a teraszra. Összeseperni szinte lehetetlen, így, a teraszt porszívózom, mint egy hülye tisztaságmániás vénasszony!

És ez még nem elég, elűzte a cinegéimet. Egész nap, mint egy kotlós tyúk, benne ül a virágládában. Egyszer-egyszer eszik, szemetel, azán bóbiskol. Ha a cinegék jönnének meg csúf, káráló hangon űzi el őket. Én meg őt! Csakhogy én nem vagyok olyan hatásos, mint a rigó.

Húúúúúúúúú, de haragszom erre a fekete madárra!

Hozzászólások (7)

Kibuggyant belőlem a gonosz

Reggelre nagy hó esett. Nagyon szép, de karácsonykor jobban örültem volna neki.

Ma jön vissza a zember autóval, mert a héten szükség lenne az ő kocsijára is. Ebben a nagy hóban pedig szörnyűek az utak, meg a vezetés is.

Holnap reggel nekem is mennem kell Encsre. Ilyen időben nemigazán szoktam útnak indulnom, de most halaszthatatlan.

Már nyolckor mentem a boltba, amíg nincsenek sokan és nem kell hosszú sort kiállnom a pénztárnál egy doboz tojás miatt. Elfelejtettem tegnap megvenni. Hiába, aki tyúkeszű, az duplán jár boltba.

A bolttól nem messze megállít egy fiatalember. Életerős, nem "szakdtaka törp". És azt mondja nekem: " Bocsánat hölgyem. Pár forinttal nem tudna kisegíteni?"

És abban a pillanatban belém bújt a kisördög és megszólatam: " Nem! Nekem sincs erre pár forintom. Nekem se osztogatja senki. Meg kell érte dolgoznom." -és otthagytam.

Még annyi fárdtságot se vett magának, hogy a kijövőktől a kocsit kérje el. Azzal legalább annyit dolgozik, hogy visszatolja.

Borzasztó dühös voltam. Amíg a bolthoz értem láttam egy csomó embert, akik túrták a havat. Az emeletes házak előtt a gondnokok. a kertes házaknál a tulajdonosok. Eszembe jutott, hogy mennyit szenvedtem én is a hólapátolással és ha valami csoda folytán eltúrták a szomszéd fiúk az én házam előtt is, mennyire örültem és mennyire "megháláltam" nekik. Szerintem, ebben az időben egy ilyen erős fiatalember megkereshetné az esti diszkóra valót anélkül, hogy megaláznák az elutasítással.

Természetesen a pénztárnál sokat kellett várnom és amíg bent voltam lehiggadtam. Eszembejutott amikot Jézus mondta, hogy: " kértem és nem adtatok...". Rendesen lelkiismeret furdalásom lett. Gondoltam, ha kimegyek, legalább a kocsiben levő százast odaadom. De mikor kimentem, a kis fickó nem volt sehol...

Napok óta az Ószövetséggel foglalkozom...és megállapítottam, hogy mennyire gonoszak voltak az emberek a világ teremtésétől fogva...és bizony csodálkoztam, hogy Isten miért éppen ezt a velejéig gonosz népet választotta ki magának. És lám, én pontosan ugyanolyan gonosz vagyok, mint azok, akik negyven évig vándoroltak a pusztában...

Hozzászólások (8)

Kibuggyant belőlem a gonosz

Reggelre nagy hó esett. Nagyon szép, de karácsonykor jobban örültem volna neki.

Ma jön vissza a zember autóval, mert a héten szükség lenne az ő kocsijára is. Ebben a nagy hóban pedig szörnyűek az utak, meg a vezetés is.

Holnap reggel nekem is mennem kell Encsre. Ilyen időben nemigazán szoktam útnak indulnom, de most halaszthatatlan.

Már nyolckor mentem a boltba, amíg nincsenek sokan és nem kell hosszú sort kiállnom a pénztárnál egy doboz tojás miatt. Elfelejtettem tegnap megvenni. Hiába, aki tyúkeszű, az duplán jár boltba.

A bolttól nem messze megállít egy fiatalember. Életerős, nem "szakdtaka törp". És azt mondja nekem: " Bocsánat hölgyem. Pár forinttal nem tudna kisegíteni?"

És abban a pillanatban belém bújt a kisördög és megszólatam: " Nem! Nekem sincs erre pár forintom. Nekem se osztogatja senki. Meg kell érte dolgoznom." -és otthagytam.

Még annyi fárdtságot se vett magának, hogy a kijövőktől a kocsit kérje el. Azzal legalább annyit dolgozik, hogy visszatolja.

Borzasztó dühös voltam. Amíg a bolthoz értem láttam egy csomó embert, akik túrták a havat. Az emeletes házak előtt a gondnokok. a kertes házaknál a tulajdonosok. Eszembe jutott, hogy mennyit szenvedtem én is a hólapátolással és ha valami csoda folytán eltúrták a szomszéd fiúk az én házam előtt is, mennyire örültem és mennyire "megháláltam" nekik. Szerintem, ebben az időben egy ilyen erős fiatalember megkereshetné az esti diszkóra valót anélkül, hogy megaláznák az elutasítással.

Természetesen a pénztárnál sokat kellett várnom és amíg bent voltam lehiggadtam. Eszembejutott amikot Jézus mondta, hogy: " kértem és nem adtatok...". Rendesen lelkiismeret furdalásom lett. Gondoltam, ha kimegyek, legalább a kocsiben levő százast odaadom. De mikor kimentem, a kis fickó nem volt sehol...

Napok óta az Ószövetséggel foglalkozom...és megállapítottam, hogy mennyire gonoszak voltak az emberek a világ teremtésétől fogva...és bizony csodálkoztam, hogy Isten miért éppen ezt a velejéig gonosz népet választotta ki magának. És lám, én pontosan ugyanolyan gonosz vagyok, mint azok, akik negyven évig vándoroltak a pusztában...

Hozzászólások (0)

Nincs szükség ellenségre...

Nincs szükségem ellenségre, hiszen vannak barátaim!

Volt a hosszú böjt, ami alatt szinte teljesen leszoktam az írásról. Aztán folyton itt volt valaki, aki miatt nem volt időm leülni a géphez. Aztán befuccsolt a blog, ami miatt lehetetlen volt az írás, de még az olvasás is a blogon. Ezek után meg már nem is nagyon hiányzott, hogy írjak. Olyan nagy mondani valóm nem is volt. Pontosabban, mire odajutottam, hogy megírjam, már nem tartottam olyan fontosnak. Ezért aztán hallgatok már egy jó ideje.

De ha most nem írok, biztos belefulladok!

Kb egy hete a fészbuk oldalamon látom, hogy valaki hirdeti, hogy eladó házat keres azon a vidéken, ahol az én házam is van. Gondoltam, ráírok hátha az enyém kell neki. Aztán elhessegettem magamtól a gondolatot és berzártam a gépet.

Szerencsére az ingatlanosom is látta a hirdetést és ő nem zárta be . A fickó valamikor gyerekként ott lakott az utca elején. Elköltöztek, ő megnősült van egy gyereke és úgy döntött, külön válnak a szülőktől.

Nemsokára hív az ingatlanos, hogy ez a fiatalember megvenné a házat. Meg se nézte, azt mondta ismeri a házat / szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az utca egyik legnagyobb háza az enyém / és ez kell neki. Van egy gyereke, kettőt bevállal hozzá erre kap CSOK-ot és a hiányzó összegre OTP kölcsönt vesz fel. Hát ez most megint egy isteni csoda az életemben...alku nélkül annyiért, amennyit az ingatlanos mond.

Csakhogy nem csak Isten van jelen ebben a világban, hanem itt van az ördög is! Csak nem szarvat és patát visel, hogy felismerhetnénk, hanem a barátunk bőrébe bújik bele, akiben feltétel nélkül megbízunk .

Elindította a papírokat, jogosult mindenre. Az erkölcsi bizonyítványa már meg is érkezett és a szülőkkel meg akarták nézni a házat.

Én ma elmentem az anyukámhoz, lefénymásoltattam az igazolványát, meg a lakcímkártyáját, hogy rendben legyen minden, mire szerződünk.

Ma nem ért rá az ingatlanos, én meg Encsen voltam, így a szomszédos barátnőm, aki eddig is ott volt minden házszemlén, mivel nála vannak a ház kulcsai egyedül mutatta meg a házat. És a vevőknek azt mondta, hogy néhány házzal arrébb, van egy másik eladó is, ami egy millióval olcsóbb, mint az enyém. És ezt még el is mondta nekem...

Ennek a nőnek két éven keresztül fizettem havi 60 ezer Ft-ot, hogy ha elmegyek valahova / nyaralni, kórházba / vigyázzon az anyukámra. Többször is volt olyan hónap, hogy nem voltam távol egyetlen napig sem és akkor is fizettem! Aztán, amikor elköltöztem neki adtam mindent, amire szüksége volt. Pl hűtőládát, ebédlőszervízt, kristály vázákat, képet, pehelypaplant, disznó öléshez valő felszerelést, biciklit, meg még a Jóisten tudja, hogy mit ... A garázsban tartják az autójukat, az alsó konyhában a telelő virágaikat, a kazánházban almát, krumplit, a szalonnáját a füstölőmben füstölik meg. Szóval nem csak őrzik, de használják is a házat. Persze, ezeket egyáltalán nem bántam, legalább átjárnak, van mozgás, így senki sem akar betörni. Meg a sok cuccot, amiket neki adtam nem sajnáltam, hiszen én nem tudom elvinni, neki meg szüksége van rá. Ha eladom, úgy érzem elkótyavetyéltem így meg jót tettem...

De most, teljesen kiakadtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán az előző vevőjelöltekkel is értekezett valamit, hogy sosem jött össze az üzlet...

Egyszerűen megáll az eszem !

Hozzászólások (4)