free hit counters

Tényleg szegények vagyunk?

Most éppen dolgozom. Vagyis, nem dolgozom, csak bent vagyok az irodában. Igazából ez lenne a munkám. Eredetileg az volt a feladatom, hogy hetente kétszer 4 órát töltsek bent az irodában és ha jön valaki jelentkezni B kategóriás tanfolyamra, akkor írjam fel és tájékoztassam a feltételekről. Persze, sosem volt csak ennyi a munkám. Az autósiskola minden írásbeli feladata az enyém. Eleinte borzasztó nehéz volt, sokat hibáztam, az gondoltam, hogy én ezt sosem tudom megtanulni. Tévedtem. A főnököm már fizetésemelést is adott, úgy megvan velem elégedve. Pesze az emelés szó az túlzás, mert még így sem kapom meg azt az összeget, ami után fizeti értem az adót. De ez egy cseppet sem érdekel, hiszen én nem ebből élek. Nekem hál'Istennek van nyugdíjam amiből akkor is megtudnék élni, ha a férjem nem lenne velem.

De nem is erről akartam írni... Igazából az foglalkoztat már egy jó ideje, hogy az ifjúság mennyire elégedetlen a helyzetével...és amit én itt naponta látok, merőben ellent mond ennek.

Egy autós iskolában dolgozom, ahol a tanulók 90%-nak még nincs érettségije, vagyis nem érte el a 18 évet. A jogosítvány pedig, ha mindenből elsőre levizsgázik 192100 Ft.

Én kurvára elégedett vagyok az anyagi helyzetemmel, de mikor a fogamat csináltattam, vártam egy pár hónapot, hogy ezt az összeget kifizethessem. Ezek a gyerekek meg születésnapjukra kapják ajándékba! És van olyan gyerek, aki háromszor is neki fut a vizsgának, közben természetesen veszi a pót órákat, aminek darabja 4200 Ft.

Amikor én főiskolás voltam / nem középiskolás 18 év alatt/ nekünk is több helyszínen voltak óráink, rohantunk egyik helyről a másikra, hogy el ne késsünk. Természetesen itt is így van, úgy tűnik ebben sem változott az oktatás. Egy középiskolában van az irodánk. Ennek az iskolának két külön épülete van. A kettő olyan távolságra van egymástól, hogy busszal nem lehet átmenni egyik épületből a másikba, mert nincs egy buszmegállónyi távolság a kettő között. Azt gondolná az ember, hogy akkor gyalog járnak. Hát, aki ezt gondolja, az nagyon téved! Ezek a gyerekek autóval járnak az egyik épületből a másikba. Nem is akármilyennel!

Az asztalom közvetlenül az ablak mellett van és onnan az iskola parkolójára van kilátásom. A szemem köztudottan nem a legjobb és ez csak enyhe kifejezés a látásomra. Így mikor bekapcsolom a gépet, elhúzom a függönyt, hogy több fény jöjjön be. Ha akarom, ha nem, látom mikor jönnek-mennek-parkolnak a fiatalok.  Szuzukit csak gyéren lehet látni. Van itt Peugeot, Ford, Mercedesz, Kia, Renault, meg a jó'Isten tudja még, hogy milyen márka. A maximum 18 éves gyerekeknek...

Igaz, ez egy neves középiskola, ide a legjobbak járnak...de a többiben sincs másként. A városban egymást  érik az autós iskolák és azokban többnyira diákok tanulnak vezetni. Nyáron, mikor nincs tanítás, csak pangás van...

Érdekes világban élünk. Ápryl írja a történeteit azokról, akik nem járnak busszal, mert nem telik nekik jegyre, bérletre...én meg azokat látom, akik nem szállnak fel a buszra, mert nem akarnak vegyülni az ott utazókkal. Mintha nem is lenne közép...

Ha a városba megyek, többnyire gyalog járok. Van autóm, de nem szertem használni csak hosszútávon. És van bérletem is / még nem utazom ingyen /, de szükségem van a mozgásra és ha nem vagyok felmálházva, akkor gyalogolok. Olyan, mintha sehova sem tartoznék, csak kívülről figyelem az embereket...

Hozzászólások (5)

Nem tudom, hogy mi volt velem...

Ma reggel, egy kicsit korábban keltünk a szokottnál. Most ment vissza a zuram, ki kellett vinnem a buszhoz. Nem szeretek a városban vezetni. Ha lehet, busszal, vagy gyalog közlekedek, de sajnos vannak időnként alkalmak, mikor kénytelen vagyok autóba ülni. Ez is egy ilyen alkalom volt.

Már majdnem a házunkhoz értem, szabályosan, pont ötvennel haladtam. Láttam, hogy a lámpa pirosra vált és abban a pillanatban lelép egy gyalogos és elindul a zebrán. Egy "kurvaanyád" átvillant az agyamon, de mivel a gyalogos nem lassított, határozottan menetelt a másik oldal irányába, lassítottam én...attól, hogy szabálytalankodik, nem gázolhatom el...elhaladt a kocsi előtt és abban a pillanatban belém vágott, hogy a lámpa NEKEM mutat pirosat, nem a gyalogos ment át szabálytalanul! Azonnal a fékre léptem és egy centivel a zebra előtt megálltam...

Alig tudtam elindulni amikor zöldreváltott a lámpa, úgy megijedtem...Nem értem, hogy mi történt velem...Hetente megteszek 400 kilométert, néha a dupláját, átmegyek városokon, falvakon, autóúton, egy kis távot autó pályán és hála Istennek, se félelem nincs bennem, se szabálytalanságokat nem követek el...itt meg lebénulok! Igaz, ez a város vezetés szempontjából egy elátkozott hely, itt naponta történnek balesetek...

Hál'Istennek megúsztam egy gázolásos balesetet...vagy gyakrabban kell vezetnem a városban, vagy le kell raknom az autót addig, míg baj nincs.

Hozzászólások (8)

Vasárnapi csoda

A zuram csak délután érkezik, ezért elmentem délelőtt a gyülibe. A biblia maraton óta nem is voltam. Mindig volt valaki-valami, ami miatt nem tudtam elmenni.

Most, bár azt szeretem ha a zember itt van velem, örültem, hogy egyedül vagyok és elmehetek...Nem is tudom, mit vártam ettől az alkalomtól. Tudtam, hogy a gyülekezet két vezetője nincs itthon / Dallaszban vannak egy hívő konferencián /, így igazából nem is igen vártam semmit...pásztor nélkül a nyáj nemigazán esélyes az életben maradásra....

A szívem bánattal teli, marcangol az önvád, nem vagyok méltó, hogy belépjek Isten jelenlétébe...Igaz, többször is hallottam már, hogy az efféle vádaskodás nem Istentől való...Ő nem akarja, hogy szomorkodjunk még akkor sem, ha vétkesek vagyunk...Mi, gyarló ember létünkre mindig megtudunk bocsátani a gyerekünknek, bármit is követtek el...Mennyivel inkább képes Isten a bocsánatra az ő gyermekei iránt...tudom, hogy így van, mégis úgy ültem le hogy nem vagyok méltó arra, hogy itt legyek, nem tudom magamnak megbocsátani, hogy letettem az anyukám ápolását...ha pedig magamnak nem bocsátok meg, Isten sem bocsát meg nekem...Azt gondoltam, hogy ha nem is foglalkozik velem Isten, akkor is, legalább itt lehetek az Őt imádók között...meghúzódok itt és nézem az áldásokat, amiket a többiek kapnak...

De, nem csak ők kapták az áldást, hanem én is! A huszohét éves hívő életem alatt, nem volt ilyen csodában, ilyen áldásban, ilyen megbékélésben részem...

Láttam, hallottam, megértettem a nekem szóló üzenetet...azt is, ami már évek óta foglalkoztat, amit nem tudtam elfogadni a bibliában...azt is, hogy miért vagyok itt...azt is, hogy mit kell tennem...

Megtapasztaltam, újra átéltem az Istennel való közösséget...nem foglak fárasztani ezentúl benneteket a nyűgjeimmel, mert az semmi az örömhöz képest, amit Isten ma délelőtt adott nekem... Bárcsak mindannyian megtapasznátok ezt a találkozást...

Csordultig van a szívem szeretettel, békességgel és megbocsátással...

Majd, ha egy kicsit csitul bennem az élmény, mesélek részleteket is. Legyetek áldottak...

 

Hozzászólások (2)

Saját termés

Körülbelül egy évvel ezelőtt elhoztam a régi házunkból egy citromfát.

Igazából halálra ítéltem szegényt, mikor otthagytam. A szép virágaimat elajándékoztam egy-két kisméretű, igénytelen fajtájút magammal hoztam a többit meg otthagytam a majdnem fűtetlen lakásban. / Azért majdnem fűtetlen, mert valójában megy a gázkazán, de csak 10 fokra melegíti fel a házat. Az még egy elfogadható gázszámla és nem megy tönkre a fűtésrendszer, nem fagynak el a csövek, nem lyukadnak ki a radiátorok. Vagyis, megőrzöm a ház állagát a leendő új lakónak. /

Egy alkalommal valamiért hazamentem és láttam, hogy a mostoha körülmények között tengődő citromfán egy szép citrom van.

Megsajnáltam szegényt és elhoztam. Mivel a lakásban egy tenyérnyi üres hely sincs, kitettem a folyosóra másik két "nagy" virággal együtt. Az egyik szélső lakás az enyém, ott a nagy ablak, meleg van, máshol is raknak ki virágokat. Mikor locsoltam, mindig megnéztem, hogy megvan-e még a citromom...Hát, persze hogy megvan, nem viszi azt el a kutya sem...Növögetett is szépen, csak nem akart sárgulni, és ha megnyomtam, olyan kemény volt, mint egy vaslabda.

Locsoltam rendszeresen, mint a többi növényemet, de már letettem róla, hogy ez a citrom valaha is beérik. Időközben volt rajta több virág is, de mikor borsónyi méretűre megnőtt, lehullott. Vagyis nem lesz ebből semmi...

Ma reggel, mikor kiléptem az ajtón, látom ám, hogy egy teniszlabda van majdnem az ajtóm előtt. Azt gondoltam, hogy a szomszéd kutyának a játéka lehet, lehajoltam érte, hogy beadjam a gazdájának. És akkor látom, hogy ez nem labda, hanem az én citromom!

Beérett, leeesett és majdnem az ajtómig  gurult. Ugye, mondanom se kell, hogy mennyire megörültem neki? Egy kicsit zöld a színe, de érett. Vékony héja van és nagyon sok, jóízű, igazi citrom leve. A felét meg is ettem. /Azért csak a felét, mert a zember csak holnap jön és a másik felét eltettem neki/...illetve, limonádét csináltam belőle. Mikor gyerek voltam és lázam volt, az anyukám mindig hideg limonádét csinált nekem...ez pont olyan finom volt...

Hozzászólások (2)

Az élet törvénye

Aki megszületik, az mind meg is fog halni ! Ez az élet megmásíthatatlan törvénye...Minden ember tisztában van vele, mégis, mikor eljön az idő kétségbeesetten, tehetetlenül toporzékolni szeretnénk...

Eddig hetente egyszer mentem az anyukámhoz, most áttérek a heti két alkalomra...Persze tudom, hogy ezzel nem változtatok meg semmit... se neki, se nekem nem lesz jobb...

Tegnap vettem Béres cseppet, meg Szudokrémet...remélem ő kapja meg...

Kedd reggelre meghalt a néni, akit visszahoztak a kórházból. Én hétfőn még megsimogattam, mondtam neki, hogy:

-Nincs semmi baj, minden rendben lesz...Ő meg visszakérdezett, hogy:

-Nincs semmi baj? -És elmosolyodott. Az arca fehér volt és nyirkos, a szájaszéle meg kékes színű...

Ma, mikor mentem az ágyon nem volt matrac sem...gondolom, fertőtlenítették...a jövőhéten jöhet rá egy új lakó...

Ma mind a három ember ágyban volt, mikor mentem, fürdés után voltak. Ketten köszöntek nekem, az anyukám nem vett észre. Szunyókált...Csendben leültem mellé és megfogtam a kezét...kinyitotta a szemét, pici mosoly bujkált a szájánál és elmondta kétszer: tíra-tíra...

Fogalmam nincs, hogy mit jelent, de mostanában mindig ezt mondja. Megpusziltam a kezét és Ő is a szájához húzta az enyémet...mondanom se kell, hogy a könnyeimmel áztattam el...Ő meg csak nézett a Drágám és nemigazán tudta, hogy ki ez a bőgőmasina itt az ágya mellett...A csokit, mint mindig jóízűen megette. Már  amennyit kapott, mert nem merek ám neki annyit adni, amennyit meg tudna enni , félek, hogy beteg lesz tőle...Adtam a többieknek is, meg vizet is kapott mindenki...

Aztán, csak ültem az ágya mellett, egyik kezemmel fogtam a kezét, a másikkal meg simogattam a kis, kopasz fejét...néztem, hogy nyomja el az álom...

Ha látnátok, bizonyára azt gondolnátok, hogy milyen csúnya, kopasz, sovány öregasszony...de nekem Ő a legszebb!!! A szája folyton mozog, mint egy cumizó kisbabának...és az egész emberkupac olyan, mint egy kisbaba...

Tíz percet aludt, kettőt ébren volt, megpusziltuk egymást...és kezdődött elölről...elmúlt dél, mikor eljöttem...

Egyszer meghalt egy öreg rokonom anyukája. Mikor részvétet nyilvánítani odamentem hozzá, nagyon sírt és azt mondta: " Fáj a szülő halála akkor is, ha már öreg az ember. "  Akkor én még nagyon fiatal voltam és nemigazán értettem ezt a fájdalmat...Úgy gondoltam, hogy szép kort élt meg, nem élt hiába, felnevelte a gyerekeit, dolgozott egész életében, ideje hogy megpihenjen...

Most tudom, hogy mit jelentettek a szavai...és azt is tudom, hogy ha az anyukám elmegy, másoknak is az lesz a véleményük, mint nekem volt akkor...és remélem, hogy lesznek annyira tapintatosak, mint én voltam akkor, hogy nem mondtam ki, amit gondolok...Nem tudom, hogy meddig tart, hogy mennyire fogom besűríteni a látogatásokat, csak azt tudom, hogy nagyon fáj...

Hozzászólások (3)

A blogom

Bizonyára észrevettétek, hogy a blogomban a bejegyzések önálló életre keltek és össze-vissza, naponként más-más sorrendben jelentek meg. Mintha egy tornádó felkavarta és szabálytalanul bedobta volna...

Nem így történt. Én magam voltam az a bizonyos tornádó, pedig nem akartam.

Az történt ugyanis, hogy nem is olyan régen írtam valamit, amit meg is osztottam. De mikor megakartam nézni nem volt sehol sem. Nem jelent meg. De a bejegyzéseknél ott volt. Aztán rákattintottam néhány ismerős blogra és az övéket sem tudtam megnézni. Arra gondoltam, hogy befuccsolt a blogger / volt már rá példa / és mentem ami menthető. Vagyis az összes bejegyzésemet piszkozatba tettem, hogy majd átmásolom a gépemre, ha lesz rá időm... Másnap láttam, hogy mindenkinek megvan a blogja, akiket olvasok rendszeresen. Ekkor visszaraktam az enyémet. Csakhogy konrollálhatatlan sorrendben jöttek vissza az írások és úgy tűnt, mintha egy napon írtam volna az összeset...Ekkor keresett egy "olvasóm" P-nál. Nem tudom, hogy ki ő, de a számlálóm Californiába teszi. Nos, az Ő kedvéért beleástam magam a visszaszerkesztésbe. Hát, nem nagyon sikerül, sokat bíbelődök vele. Úgy gondoltam, hogy elmentem a gépemen. A dátumokat betudom azonosítani a hozzászólások alapján. És amit elmentettem, azt eltüntetem és csak az újabb beírások látszanak majd.

Nincs túl sok időm ezzel foglalkozni, de előbb-utóbb helyreáll a rend.

Hozzászólások (8)

Nagyon szomorú vagyok

Reggel összecihelődtem és mentem az anyukámhoz. Olyan boldog voltam, hogy mehetek...hogy nem a temetőbe kell mennem hozzá...

Az út jó volt, a kis kocsi már felvette a ritmusomat, sokkal kényelmesebb, mint a Szuzi volt, a kamionok kihaltak az útról csak kettővel találkoztam. Annál több volt a kisautó. Engem nem zavart, gondoltam ráérek, nem kell sietnem. Volt egy-két dilis, aki egyszerre akart megelőzni négy-öt autót, de most még csak az sem idegesített.

Az anyukám viszont döbbenetes állapoban volt...Szépen fel volt öltöztetve, de az ágyban ült...és sírt...a kezével eltakarta a szemét és hangosan jajgatott és tíratírázott felváltva...közben meg folyt a szeméből a könny...Nyugtázta, hogy ott vagyok, de ha hozzáhajoltam, hol a saját fejét verte, hol az enyémet...

Azt mondták, hogy ne ijedjek meg, este hashajtót kapott és ilyenkor így szokott csinálni...majd megnyugszik, ha elvégezte a dolgát...

Simogattam, beszéltem hozzá, puszilgattam...egy rövid időre megnyugodott, de aztán kezdte elölről...Valamit magyarázni akart, de nem értettem meg amit mondott. Ettől aztán mérges lett és csapkodott...Látszott rajta, hogy fél valamitől, mutogatott, hogy ott vannak ketten is, de nem tudta, hogy hol és kik...

Végig bőgtem a hazafelé vezető utat és itthon sem tudok lehiggadni...tehetetlen vagyok és akkor is tehetetlen lennék, ha itthon lenne...

Hozzászólások (20)

Élet & Halál

Ezekben a napokban mindenki el van foglalva a halottakkal.

A régiek a hagyományoknak megfelelően készülnek a temetőbe virággal, mécsessel. Így szokták meg...Csendben emlékeznek kedves szeretteikre, akik már nem lehetnek velük. A sírok körül összegyűlnek a rokonok, barátok és egy-egy kedves történettel emlékeznek arról, akinek hamvai fölött tisztelettel álltak meg.

A maiaknál kezd más formát ölteni ez az ünnep. Ők már nem a saját halottjukra emlékeznek, nem emlegetik őket tisztelettel, hanem vidám ünnepet csinálnak ezen a napon. Maskarába öltöznek, kifestik magukat vámpíroknak, zombiknak, boszorkányoknak és különös örömünnepet tartanak. A gyerekek házról-házra járnak és ahová betérnek, ott édességgel kínálják meg őket...

Az országban gyűlölet tölti el az emberek szívét, hogy jönnek a migránsok és majd ránk kényszerítik a saját hitüket, meg a saját szokásaikat. Én meg azt mondom, hogy nem kellenek ide migránsok ahhoz, hogy átvegyük más népek szokásait és fittyet hányjunk a sajátjainkra. Ékesen bizonyítja ezt az óriási léptekben terjedő halloven...meg a  többi átvett szokásunk.

Az én lányom harmincnyolc évvel ezelőtt ezen a nevezetes napon született. A körülöttem lévő kórházi dolgozók rám se hederítve azzal voltak elfoglalva, hogy ők mikor jutnak ki a temetőbe...A férjemnek meghalt a felesége, az első gyerekem halva született, és körülöttem mindenki a halálról beszélt...És reggel hét óra előtt öt perccel megszületett egy új élet !

Azóta, ezen a napon engem nem a halál, hanem az élet foglalkoztat !

Megadom a tiszteletet a halottaimnak előtte -  utána, de ezen a napon az élet uralkodik.

Az idén duplán is. Mert reggel elmegyek és meglátogatom az anyukámat, hiszen ő még él és fontosabb, hogy hozzá menjek, mit a temetőbe az apukámhoz.  Aztán sietek haza, mert estére megérkezik a szülinaposom is.  Nekem ez jelenti az ünnepet.

Hozzászólások (10)

A bibliai maraton margójára

Túl vagyunk a 24 órás bibliaolvasáson. Nekem felejthetetlen élményt nyújtott, pedig csak annyi szerepem volt benne, mint egy légypiszok az ablaküvegen...

Pénteken egy órától volt a megnyitó a Dobó téren, a városháza előtt. Esett az eső, hideg volt, alig-alig voltak emberek a téren rajtunk kívül.

A polgármester tartotta a megnyitó beszédet, aztán a hat gyülekezet pásztora / vezetője / mondott néhány biztató szót. Meg egy-egy személyes történetet a bibliával, Jézussal való kapcsolatukról. Ezt úgy hívják, hogy bizonyság. Bizonyságot tesznek Isten létezéséről az által, hogy elmondják a saját megtapasztalásukat.

Ilyenformán és is sok bizonyságot tettem már nektek, elmondtam a saját tapasztalataimat. Mert meggyőződésem, hogy addig amíg nincsenek átélések, addig csak meddő beszélgetést lehet folytatni Istenről. Igazából nem az a célom, hogy megtérítsek bárkit is, mert azt nem lehet erőszakkal, zaklatással tenni...azzal csak taszítást lehet elérni. Én úgy gondolom, hogy ha valaki kedves nekünk és szeretünk vele lenni, akkor azt szeretnénk, ha mindig így lenne. Azután is, ha már nem ebben a világban leszünk. Ott is szeretnék együtt lenni veletek, meg a családommal...a gyerekeimmel, a férjemmel, a rokonaimmal, a barátaimmal...

Hitem szerint, ott már nincs testünk, ami fájni tud, nem érzünk éhséget, nincs semmi kellemetlen élmény...ott örök boldogság van. Naná, hogy azt szeretném, ha mindenki ott lenne velem együtt, akit szeretek! Valmi olyannak tudom elképzelni, mint a János vitézben a tündérek országát...

A bizonyságtételek után elkezdődött a huszonnégy órás felolvasás. A legöregebb pásztor, a babtista gyülekezet vezetője kezdte el az olvasást. Tizenöt perc és utána jön a következő...öt perccel a befejezés előtt megy a staféta és leül az olvasó mellé egy székre. Onnan látszik egy digitális óra, ami visszafelé számlál. Amikor csak öt másodperc van hátra, a számok pirosan világítanak. Akkor odaáll a felolvasó mellé és az befejezi a megkezdett mondatot, aztán a másik folytatja. Mindenki a saját tempójában, a saját stílusában a saját hangsúlyozásával olvas. És közben a téren, egy kivetítőn látni a felolvasót és a hangja betölti a teret. Aki olvassa, nem is tudja, hogy milyen felemlő a hangzás. Amikor kapus voltam, láttam, hogy az éttermek teraszain ülő emberek a kivetítő felé fordított székeken ülnek és figyelnek. A hangerő pedig akkora, hogy a piacon még tisztán lehet érteni...

A felolvasás alatt pedig folyamatosan vannak emberek, akik egy másik teremben azért imádkoznak, hogy mindenki, aki hallja a felolvasást, az megértse a neki szóló üzenetet. "amely ige a számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."

Én nem szeretek sötétben elmenni itthonról, ezért én csak öt óráig maradtam és másnap reggel fél nyolcra mentem vissza. De otthon, az internek csodája folytán, egyenesben lehetett nézni a közvetítést. Úgy volt, hogy a zember nem lesz itt, így nyugodtan tölthetem az időmet, nem kell vele foglalkoznom. De, hál'Istennek mér két órakor megérkezett. Akkor én még nem voltam itthon. Még jó, hogy főztem...

Mikor hazamentem, bekapcsoltam a gépet és hallhatta ő is. Mondjuk úgy csinált, mintha nem érdekelné, de toleráns volt velem és a TV csak az aláfestő zajt adta meg. Alig tudtam elaludni...hihetetlen módon úgy felvoltam spanolva, hogy egyáltalán nem voltam álmos...mint azok sem, akik az egész éjszakát a városházán töltötték...

Éjszaka nyilván nem bömbölt a tér, akik akkor olvastak csak önmaguknak, az inetrnetnet, meg természetesen Istennek olvastak. De ettől még senki sem volt kevésbé lelkes...

Reggel megint kirakták a kivetítőt és felhúzták a hangot. Szombat lévén sok ember járt a téren. Voltak akik a piacra siettek, voltak akik túristák voltak és voltak hajléktalan átfagyott emberek is. Hát, mit mondjak...nem vagyok egy szociális munkás alkat. Adtunk nekik forró teát meg olvasni valót. Ki volt rakva egy csomó minden, amiből szabadon lehetett válogatni. De az egyik hajléktalan egy-egy példányból elvett 3-4 darabot...szinte kifosztotta az asztalt...úgy, egy kicsit meglepődtem, mert akkor éppen egyedül voltam a kapuban és megkérdeztem, hogy miért viszi el ezeket a könyveket ilyen sok példányban? Ennyire szeret olvasni, vagy sok ismerőse van, vagy csak nem vette észre, hogy ugyanabból többet is elvett? És határozott önteltséggel elmagyarázta, hogy neki nagyon sok ismerőse van és szeretne mindegyiknek vinni belőle, mert azok mind érdeklődnek az Isten iránt. Szemmel láthatóan jól ismerte a jogait, én meg nem szólhattam rá, hogy hagyjon másnak is...

Aztán volt egy incidens az egyik szintén hajléktalannak tűnő úrral. Akkor már nem egyedül voltam. Odajött és megkérte az éppen a  kihangosítással foglalkozó testvért, hogy húzza lejjebb a hangot, mert ez őt zavarja. Ő meg udvariasan mondta neki, hogy nekünk hívatalos engedélyünk van arról, hogy a téren olyan hangerővel menjen a közvetítés, hogy azt mindenki meghallhassa. Hát, őt nem érdekli az engedélyünk, halkítsuk le, mert őt zavarja. A kolléga csak nem halkította le, erre a férfi elkezdett látványosan telefonálni...majd ő elintézi, hogy a Dobó téren ne olvassák a bibliát, mikor az őt zavarja...az eszébe sem jutott, hogy ha ott olyan történik, ami őt zavarja, akkor el is mehet egy másik térre, ahol csend van, vagy éppen valami más esemény zajlik...

Ó, a saját felolvasásomról meg majdnem elfeledkeztem! Kilenc óra harminctól, kilenc óra negyvenötig volt az én időm. Előtte egy órát a kapuban voltam, ahol borzasztóan átfagytam. Mikor bementem, nemigazán volt időm felmelegedni, mert úgy voltam felöltözve, hogy egy kicsit mutassak is már, ha kiállok ország-világ elé. Kint biztattak, hogy tegyem fel a kabátom kapucniját, mert nagyon hideg szél fújt, de mondtam, hogy szó se lehet róla, mert akkor lelapul a hajam.

Eredetileg a Pál apostól zsidókhoz írt levelét kellett volna olvasnom. Jótanulóhoz híven el is olvastam otthon többször is, hogy szépen, hangsúlyozva tudjak olvasni. Mikor kiültem a várakozó helyre, akkor jöttem rá, hogy az előttem olvasó az én szövegemet mondja. Az óra pirosra váltott és csak a befejező sorok maradtak nekem. Még jó, hogy megnéztem, mi következik utánam.

A huszonnégy óra alatt az Újszövetséget, meg a Zsoltárokat olvastuk fel. A levél az Újszövetségben van, a Zsoltárok pedig az Ószövetségben. Vagyis két biblia volt kikészítve. Az Újszövetség az újfodításból, a Zsoltárok a Károlyból. Szóval néhány elolvasott sor után bibliát váltottam és elkezdtem a 90. zsoltárral. Az első sorok után, már tudtam, hogy azért olvasom ezt a részt, mert a férjem otthon ül a számítógép előtt és engem figyel...Figyeli, hogy általam mit mond neki az én Istenem...és én boldogan küldtem neki az üzenetet, hogy:

1Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
2az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!
3Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából.
4Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod.
5Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól;
6sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől.
7S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el.
8Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön.
9Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra.
10Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz.
11Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon.
12A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad.
13Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el.
14„Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet.
15Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki.
16Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet.”

Mikor hazamentem, csak annyit mondott, hogy néztelek és ügyes voltál...

Jó hosszúra sikeredett a beszámolóm, remélem nem untattalak benneteket vele.

Hozzászólások (2)

Bibliai Maraton

Meséltem már róla, hogy mióta ebben a városban élek, járok egy gyülekezetbe. No, nem rendszeresen, mert mindig közbe jön valami, de amikor tudok, megyek. Az én lelkemenek szüksége van feltöltődésre és ott mindig megkapom.

Ez egy kis gyülekezet, alig van 30 tagja. De mint ahogyan a kis termetű Dávid legyőzte az óriás méretű Góliátot, ez a pici gyülekezet is legyőzi az itt "őshonos", óriási hatalommal bíró tradícionális egyházat. Persze, csak jelképesen, mert ez nem egy harc...

Csak az az igazság, hogy akik óriási templomokban hirdetik az igét, azok már nem foglalkoznak azzal, hogy mennyi embernek lenne szüksége a Jézus Krisztus kegyelmére...elvégzik a miséket és annyi...az újabb és újabb reformációra mindig szükség lenne, mert különben betokozódnak a saját tudásukba...az iszapot néha fel kell kavarni, hogy a víz megelevenedjen.

A Reformáció 500 éves ünnepe kapcsán kitaláltak valami olyat, ami még nem volt az országban. Kitalálták, imádkoztak érte és kitárultak a hivatalos kapuk a megvalósítás előtt.

A városháza dísztermében 24 órás maratoni bibliaolvasást fogunk tartani. És a főtéren óriás kivetítőkön látható minden arrajárónak. Sátor lesz felállítva, ahol az érdeklődők kérdezhetnek, ha fáznak kapnak egy meleg teát és ha nagyon érdeklődnek, még egy  bibliát is  ajándékba.

Persze, nem ez a 30 ember csinálja mindezt, hanem összeszervezkedtek a városban és a környező településeken lévő más gyülekezetekkel.

Holnap délután kettőkor kezdődik és szombaton délután 3 óráig tart. A vezetőket már megkereste az összes helyi média, sőt voltak itt az országos tv több csatornájától is. Szóval nagy izgalommal várom a holnapi napot.

Természetesen én is részt veszek az eseményen. Holnap 14-17 óráig folyamatosan ott vagyok, meg szombaton reggel 8-14-ig a befejezésig. És természetesen én is vállaltam felolvasást. Pál apostol zsidókhoz írt levelének utolsó harmada az enyém. 15 percet olvas egy-egy ember és a 24 óra alatt felolvassák az Új Szövetséget meg a zsoltárok könyvét.

Óriási a reklám körülöttünk. Beteszem ide nektek az én írásomat, ami megjelent, hogy elolvashassátok. A nevemet, meg a fotómat nem rakom be, hiszen tudjátok, a blogom inkognitóban működik. Akit érdekel, a fészbuk oldalamon tájékozódhat.

Keresztények Egerért

Tegnap, 10:19 ·

MIT JELENT SZÁMOMRA A BIBLIA

Számomra a Biblia nem egy könyv, hanem maga a „Könyv”! Ezt a könyvet nem emberek írták, hanem maga Isten diktálta. Nagyon sok mondanivalója van a XXI. század emberének is. 
Először akkor olvastam el a Bibliát, mikor az első gyermekem megszületett. Akkoriban hallottam többet erről a könyvről és úgy gondoltam, míg nem ismerem, nem lehet véleményem róla. A kicsi aludt én meg olvastam mellette és megmondom őszintén, nem nagyon értettem a gondolatokat, de volt bennem egy kis tudásszomj és úgy gondoltam, hogy végig kell olvasnom. A Biblia ekkor még nem volt rám túl nagy hatással.
Bibliaolvasó ember azután lettem, miután személyesen megtapasztaltam Jézus Krisztus szeretetét, kegyelmét és miután meggyőződtem róla, hogy Jézus története nem egy mese, hanem minden embernek egy lehetőség az üdvösségre. A zsidók története pedig nem egy egyszerű történelem lecke, hanem napi üzenet a mindennapok problémáinak megoldására.
Azért szeretem a Bibliát, mert bárhol is kezdek el benne olvasni, minden helyen van egy üzenet a számomra. Mindenki megtalálhatja benne az aznapi üzenetet. Láthatatlan kéz "sorkihúzóval kiemeli", hogy mi az, amit abban a pillanatban nekünk mond az Úr. Hiszem, hogy Isten vezet, irányít, útmutatást ad minden embernek, aki hittel veszi kezébe a Könyvek Könyvét. Aki egyszer megnyitja, mert meg akarja ismerni, annak Isten megmutatja a Szentírásban rejlő csodát.

Hozzászólások (16)