free hit counters

Szeretnék neked segíteni

Egy hónapja becsengetett hozzám valaki. Látásból ismerem, itt lakik az utca elején, köszönő viszonyban vagyunk, de nem tudok róla semmit.

- Jaj, hát te vagy az? Mondta köszönés helyett. Szocilis gondozó vagyok és szeretnék neked segíten. A mamának...

- Ó, köszönöm, nekem már van aki a mamát ellátja, amikor nem vagyok itthon.

- Attól megmaradhatna az a segítség is. Én szociális gondozó vagyok. Egy roma alapítványnál szeretnék dolgozni és szükségem van hat öregre, hogy fizetést kapjak. Az én munkámért nem kell fizetni, én az alapítványtól kapom a fizetésemet.

- De én nem vagyok roma. - Értetlenkedek tovább.

- Hát én se. - Mondja ő. - Megszűnt a munkahelyem és ha lenne hat ember, akit gondozhatnék, akkor ez az alapítvány alkalmazna engem.

- Ja! Ha azért kell, hogy legyen munkád és nem kell érte fizetnem, akkor persze beveheted az anyukámat. De, nem kell csinálnod semmit. Ha itthon vagyok nekem nem kell segítség, Nekem akkor kell, ha nem vagyok itthon.

- Azt én nem tudom vállalni, hogy egész nap itt legyek, mert csak négy órában foglalkoztatnak. Negyven perc jut naponta egy ellátottra.

- Mit lehet negyven perc alatt csinálni?

- Hát, felíratom a gyógyszert, vagy megmérem a vérnyomást, vagy bevásárolok, ha kell takarítok...

- Ezek mind olyan munkák, amiket én meg tudok tenni. De, hogy meglegyen a hat embered, szívesen aláírok.

Aláírtam, a mama gondozott lett. Kijöttek a vezetőségből és megnézték az anyukámat, ő már tényleg rászorul a gondozásra, hiszen önmagától semmire sem képes.

Én meg tartottam a szavam, az Andi, mert így hívják az 58 éves hölgyet, aki rokkant  ellátást kap és még 4 évet kell dolgoznia ahhoz, hogy nyugdíjas legyen. Két három naponta eljött, aláírtam, hogy minden nap itt volt és elment.

Mindig javasolt valamit. Ki volt teregetve a ruhám és ő egyből felajánlotta, hogy kivasal. Én meg mondtam, hogy no neeeeem! Ülj le és pihenj egy kicsit. Ezt én pihenés képpen csinálom. Alig tud járni szegény... máshol kidolgozza magát azért a negyvenezer forintért amit fizetésként kap...

Eleinte én panaszkodtam a mama betegségére, de később én lettem a vigasztaló. Hogy micsoda életek vannak!? Az enyém az övéhez képest egy fáklyás menet...Jókat beszélgettünk és mindig beírt valamit, amit "csinált", én meg leigazoltam.

Szerdán este a szomszédból kiabálnak át, hogy most ment ki az ólból egy patkány.

- Az én ólamból? Hát mit keres az ott? Nincsenek is állataim, ezer éve nem használjuk az ólat ! - Méltatlankodtam.

Persze, éppen az a gond, hogy nem használjuk, zavartalanul befészkelhette magát, és átjár a szomszédba eleségért. Mert ott vannak állatok. Tyúkok, kacsák... Az hittem kisül a szemem, úgy szégyeltem magam. A patkányok a mocsokban élnek...és nekem patkány van a portámon!

Másnap jött az Andi és meséltem, hogy milyen szégyen ért...és most megyek patkánymérget venni. Mire ő azonnal felajánlotta, hogy másnap eljön a férjével, akkor úgysem kell dolgozni mennie, mert ünnep van és kirámolnak az ólakból. Én meg hálásan pislogok rá, mert a férjem a gyerekeinél van, a fiam dolgozik, én meg, ha legolyószóróznak sem megyek be az ólba...ott pókháló van...meg most már tudom, hogy patkány is...

Örömmel elfogadom a felajánlását azzal a feltétellel, hogy megfizetek érte, de én nem nyúlok hozzá a koszos lomokhoz.

Másnap reggel nyolckor már csengetnek is. Munkásruban ő is, meg a férje is...megittunk egy kávét,megkínáltam őket a híres szilva pálinkámmal meg söröm is volt és megbeszéltük, hogy ami szemét, semmire sem való, azt rárakják a futóra, amit el lehet tüzelni a kályhában nekik adom és ami hasznosítható azt vissza pakolják...délig dolgoztak.

Persze én is betársultam, mert nélkülem nem tudták, hogy mi a szemét és mi a kincs... Nem sok mindent vittek el, mert a tekézett fára azt mondták, még az jó lehet nekem is...de a futó megtelt számomra értéktelen lim-lommal. Azt majd a zember elviszi a szeméttelepre, ha itt lesz az autója. Mert az enyémen nincs vontató horog.

Mikor befejezték  kiraktuk ide-oda a mérget. Nem láttunk patkányt, csak a nyomát...vagy elmentek a munka elől, vagy már elpusztultak a szomszég mérgeitől...

És nem fogadtak el egy fillért sem... Azt mondta Andi, hogy legelább nem bántja a lelkiismerete, hogy nekem nem kell semmit sem csinálnia...Én meg úgy csináltam, mint a férfiak. A pálinkát használtam fizetési eszköznek...Nagyön örültek neki...

Én meg azóta sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy jóravaló, dolgos, szakképzett, de beteg embereknek miért kell ilyen munkát vállalniuk? Az Andinak egészségügyi érettségije van a férje kőműves...volt, míg bírt dolgozni. De most már régóta munkanélküli, ő is húzza a lábát, mint a felesége és már nem bír a szakmájában dolgozni...és minden reggel, mikor az asszony elmegy, hogy megdolgozzon azért a nyomorult negyvenezerért, ő megy a közeli kocsmába, hogy ne érezze, a felesége tarja el...azért örültek a pálinkának, mert amíg abból van, addig nem kell fizetni érte...

Hozzászólások (12)

Én már nem tudom, mit higgyek?

Hónapok óta céklaszagot érzek a mama lakrészében. Pontosabban ott, abban a helyiségben ahol az anyukám tartózkodik. Nem csak a szag, a gőz is ott van és egyszerűen nem lehet kiszellőztetni...aztán magától megszűnik.

Spirituális képességgel rendelkező emberek azt mondják, hogy valami szellem van itt...gondolkozzak, ki jut róla eszembe.

Mikor gyerek voltam, az anyukám főzött gyakran céklát, mert nagyon szerettük és termett a kertben. Máshoz nem tudom kötni.

Igazából mindig akkor érzem ezt a szagot, amikor a mama egyedül van, ha ott vagyok vele, akkor nincs. Legutóbb már azt mondtam, hogy valaki vigyáz rá, míg magára hagyom...

A szomszédasszony gyakran kérdezi a mamát, hogy volt-e itt valaki , lát-e valakit? De ezek olyan ostoba kérdések, hiszen nem is lehet vele értelmesen beszélni. Az viszont tény, hogy időnként megmagyarázhatatlanul ingerült, ideges...én úgy gondolom, hogy ez a betegségének egyenes következménye...

Ma különös dolog történt.

Ott voltam anyukámnál egész délután. Vittem magammal könyvet, meg rejtvényt és ott voltam vele, mert napok óta ingerült, féltem valami bajt csinál. A villanyvezetéktől féltem, mert a földön körbe megy a drót, amibe a TV-t dugjuk. Már kicibálta a helyéről és féltem, hogy megrázza. Így egyre több időt töltök nála. Csak addig mentem el, amíg a vacsoráját elkészítettem. Nem főzni kellett, csak tárcára rakni. Mikor visszamentem, az anyukám békésen ült a fotelban és azt kérdezte:

- Nem látta merre mentek?

- Kik? Volt itt valaki? - kérdeztem én, de biztos voltam, hogy senki sem lehetett, mert a bejárati ajtó be volt kulcsolva.

-Igen! Itt volt Dezső?

-Melyik Dezső? A kicsi, vagy a nagy? - Mert az apukám is Dezső, meg a testvérem is. Mire ő azt felelte:

- A nagy. Az én párom. Itt ültek Marikával, de elmentek valahova. Nem tudja hova mentek?

A Marika én vagyok, de azt már nem tudja. Mondtam, hogy nem láttam őket, nem tudom hol vannak...

És ő nyugodt volt, az arca kisimult, elégedett, mert látta a férjét és a lányát...úgy fektettem le, hogy nem volt rajta a rettegés, hogy idegenek között van...

Én meg már nem tudom, hogy mit higgyek...nincsenek észérveim, a XXI. században kisértetekben gondolkodom...lehet, hogy már én is meg fogok hülyülni?!

Hozzászólások (10)

Mindenszentek vagy halloween?

Egyre több bejegyzésben látom a facén ezt a képet, de sajnos úgy gondolom, hogy hiába teszik ki, a változás menthetetlenül beindult...és minél inkább tiltakozunk valami ellen, az annál jobban terjed.

Ezen a napon az eltávozott kedves hozzátartozóinkra szoktunk emlékezni...Mindenki hozta magával gyerekkorából az emlékeket, hogy szüleink mit csináltak ilyenkor. Egy idő után a szülő is csak emlék lesz az életünkben és legalább ezen a napon emlékezünk...még azok is, akiknek nincs még közeli hozzátartozója eltemetve...ez egy családi, nemzeti tradíció...VOLT...

Igazából a halloweennal is emlékeznek, csak ott eltűnik a komolyság a tisztelet és vidámságot, szórakozást csinálnak a szomorúságból...

Ha összevetném a kettőt, olyan, mint egy dráma és annak a paródiája...

Az elit iskolákban ahová az elit gyerekek járnak és ahol több nyelvet tanítanak és az idegen nyelven emlékeznek meg az idegen országok kultúrájáról, ott bizony nagyon erőteljesen bevezetik a nyelvhez tartozó népek kultúráját. Többek között a halloweent is. A többi iskola tanulói pedig dehogy maradnak le az elittől! Ha esetleg nem jutna eszükbe maguktól, akkor mindig lesz egy-egy "önérzetes" felnőtt, aki úgy gondolja, hogy ezek a gyerekek is érnek annyit, mint a gazdagok gyerekei. Nosza, tarsunk mi is hallowent!

Tévedés ne essék, nem vitatom, szerintem is érnek annyit az átlag gyerekek, mint azok, akik anyagi okokból kiemelkednek a többiek közül. De, nem az ünnepekben kellene felvenni a harcot ellenük.

Szóval elkezdődött nálunk is ez a paródia. A gyereknek meg természetesen kellemesebb, jobb, ha nem kell szomorkodnia, ha bohóckodhat, ha még ajéndékokat is kaphat...és közben szép lassan kihal minden, ami eddig volt...elveszítjük nemzetiségünket, elveszítjük szokásainkat, elveszítjük magyarságunkat, elveszítjük öntudatunkat. Megyünk a nyájjal és nem vesszük észre, hogy egy másik, egy idegen nyájba keveredtünk...

Hozzászólások (13)

Önkényes lakásfoglalók

Visszavonhatatlanul itt van az ősz. Esős, hideg idő, sötét borongós táj. Bent jó meleg van a vasárnapi ebéd illata érződik az egész házban. Igazából olyan karácsonyi hangulatom van tőle...

Nem szívesen megyek ilyen időben ki a lakásból, de a kutyám nagyon ugatott, gondoltam megnézem mi baja van...a verebeket ugatta, akik egymást túlharsogva veszekedtek.

Három fecskefészkem van már évek óta. Innen mennek el az ősz közeledtével és tavasszal idetérnek vissza. Mikor megérkeznek, körbecsivitelik az udvart, a kutyám boldogan csahol, üdvözlik egymást. Olyankor mindig jó érzés tölt el, hiszen hazajöttek az ő rítusukkal üdvözölnek engem is.

Egy ideje már üresen áll mind a három fészek. Télen a verebek el szokták foglalni és alaposan lelakják tavaszra...a fecskék meg minden évben fáradhatatlanul újra építik, tatarozzák, kiköltik a fiókáikat bennük.

Most történik a lakásfoglalás, a verebek harcolnak, hogy ki is költözzön be. Őket ugatta a Fifi. Pontosabban a szétrombolt fészket. Mert a háromból, kettő leesett, mielőtt beköltözhettek volna...két agyagkupac van az udvaron, körülötte finom tollpelyhek...ez volt az otthonuk és ezek a pihék jelentették a meleg ágyat...Összesöpörtem és bosszúsan néztem a betolakodók további veszekedését...

Igazából az emberek jutottak eszembe, akik valamiért otthagyják az otthonaikat és mire visszatérnek, már csak romokat találnak. A betolakodók szépen, csendben, komótosan elkezdik szétszedni. A belsejével kezdik. Többnyire hátulról mennek be és szétszedik a fürdőszobát, leverik a csempét a falról, elvisznek, eladnak belőle minden mozdíthatót. Sőt, azt is amit nem lehet megmozdítani. Kiszerelik az ajtót, ablakot, csak a lehúzott redőny van fent jó sokáig. Mikor már az is eltűnik, akkor nincs a házban semmi...csak a falak...aztán leszedik a tetőt...és csak a házfalak meredeznek az ég felé, mintegy segítségért kiáltva...

Nem is tudom, hogy az emberek hasonlítanak-e az állatokra, vagy az állatok az emberekre...de, ez valahogy nem jól van így...

Hozzászólások (32)

Egy esküvő kapcsán

Hazajöttem még vasárnap, de annyira vegyesek voltak az élményeim, meg az érzéseim, hogy úgy gondoltam, had ülepedjen...

Amikor elváltam, hosszú éveken keresztül nem voltam képes sírás nélkül végig ülni egy esküvőt...ahogy teltek az évek egyre tisztábban láttam, egyre kevésbé zaklatott fel. Ma már úgy vagyok vele, hogy nincs benne semmi sorsszerű, tulajdonképpen arra a két emberre tartozik aki legelől van és a legboldogabb a társaságban. Majd kiderül, hogy jól döntöttek-e, nekünk vendégeknek csak annyi feladatunk van, hogy együtt örüljünk velük.

Eredetileg úgy tervezték, hogy szabadban lesz a szertartás meg az ünnepség jó része, de sajnos elromlott az idő. Így a Város Háza dísztermében volt a ceremónia.



Az ifjú pár egy nyitott Mercedessel érkezett. A menyasszonynak csupasz volt a válla és a hideg eső bizony nem kerülte ki...

A szertartás, mint minden esküvő nagyon szép volt. Ami egy kicsit elszomorított az a vőlegény két kisfiának látványa volt. A vőlegénynek ugyanis ez a második házassága, amin részt vett a két, 8, 12 éves fia is. Olyan árvák voltak abban a nagy tömegben és olyan komolyan figyeltek, hogy a szívem sajgott miattuk...de, ez nem rám tartozik...végülis, nem az apjukkal élnek, van anyjuk, aki szeretheti és gondjukat viselheti, az apjuknak meg nagyon sok pénze van, remélem rendesen gondoskodik róluk...

Egy nagyon puccos étteremben voltunk, a Granada Welness hotelben. Kb 130 ember volt de szerintem senki sem érezhette, hogy nem bánnak vele kellően udvariasan, gondosan. Az ifjú pár is nagyon közvetlen volt mindenkihez.

Voltak kis csoportos fényképezések. Rokonság, barátok, közvetlen hozzátartozók mind-mind külön felállásban fotózkodtak a párral. Vagyis nem kellett a 130 embernek úgy tenni, mintha mindenki mindenkivel kapcsolatban lenne. Ez nagyon tetszett nekem. Így senki sem érezhette azt, hogy idegek között van és kevésbé fontos vendég, mint a többiek. Jó volt a szervezés is egy percig sem unatkoztunk, mindig történt valami.

 

A

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vacsora nem volt világszám, de hazudnék ha azt mondanám, hogy rossz volt. Olyan volt, mint általában az étteremben szokott lenni. Nem volt szabad süteményt vinni, csak az volt, amit ott adtak. Hááááááááááát, az nem volt finom. Falatnyi méretűre szabdalt linzer volt kis tányérokon felszervírozva. Mint mikor otthon vendéget várunk és keksszel kínáljuk meg őket. De, nem is nagyon volt rá igény.

A menyasszonyi torta, amit később hoztak be és táncműsor közben vágott meg az ifjú pár, az szép és nagyon finom volt. Abból kapott mindenki egy szeletet, de az annyira tömény, hogy nem is kellett volna belőle több.

Volt menyasszonytánc, meg menyecsketánc is, meg nagyon jó zene élő zenekarral, meg minden ami ilyenkor dukál...Szóval, jó volt, kívánom legyenek nagyon boldogok.

Hozzászólások (11)

Boldogtalanságra kódolva

Nem hiszek az eleve elrendelésben, nem hinném, hogy az ember sorsa már eldőlt, mielőtt megszületett volna. Az én hitem szerint az Isten megadta az embernek a szabad választás jogát. Az életünkben nagyon sok olyan dolog, helyzet van, amikor nekünk kell eldöntenünk, hogy mit is teszünk, vagy nem teszünk...és bizony nagyon sokszor roszzul döntünk. A rossz döntésnek pedig a következményeit nekünk kell elszenvedni, nekünk kell változtatni rajta, ha belátjuk hogy rossz döntést hoztunk. Sokszor a változtatás nagyon nehéz, de ha elég kitartóak vagyunk nincs az a mély gödör, amiből ne lábalhatnánk ki...Most, mielőtt valaki is felhorkanna, nem a tőlünk független dolgokra gondolok, hanem a saját választásunkra.

Két barátnőmről szeretnék most egy kicsit mesélni. Ők olyanok, mintha magukban hordoznák a boldogtalanságot...

Az egyik gyerekkori barátnőm volt, aztán elvált az életünk útja és felnőttként megint összefutottunk egy rövid időre.

Ő külsőleg nézve sikeres ember, szép karriert futott be. De a magánéletében magányos és boldogtalan...pedig volt rá lehetősége bőven, hogy változtasson ezen...Nagyon szép, de kicsit ügyetlen, gyámoltalan kislány volt. Egyszem gyerek, körbe véve felnőtt rokonokkal, akiknek ő volt a szemefénye, akik erejükön felül igazgatták az útját. Olyan szép ruhái voltak, hogy a nyálam csorgott, ha ránéztem. Sosem fogom elfelejteni a halványzöld maxi kabátját, amit Budapesten a Luxus Áruház-ban vettek neki. Akkoriban volt reklám az, hogy " Kivételesssss, különlegesss, az SSSSS" Bizonyára emlékeztek még erre az S-modell reklámra. No, ez nekem csak egy megcsodálandó álom volt, de biz'Isten nem voltam rá irígy. Szurkoltam neki, mikor először randizott egy akkor helyileg felkapott gitáros fiúval, aki mellesleg egy jó nevű pedagógus fia volt...Bizonyára "jó partinak" gondolták a szülei is, mert mindent elkövettek, hogy összekerüljenek. Nagy szerelem, házasság, szép fiú gyerek lett belőle. Az én barátnőm férjhez ment már az érettségi után, elhelyezkedett képesítés nélküli pedagógusként. Ő bájos, kedves, ügyes és nem utolsó sorban szép...mindenki szereti, segíti a munkahelyén, össze is jön a diplomája meg a válása is, mert az igazgatóval egymásba szerelmesednek. Férje elválik tőle, elköltözik a városból is, karrierje megindul felfelé...Csakhogy a drága igazgatónak felesége és két gyereke van.  Így élnek hosszú időn keresztül hol titokban, hol nyíltan, de egyáltalán nem boldogan. Mire odajutnak, hogy megérnek a körülmények arra, hogy összeköthetnék az életüket, akkorára már olyanok, mint a régi házasok...már mindenben csak a rosszat látják...A boldogság keresése tölti ki szinte az egész életét...egyik rossz kapcsolatból megy a másikba. Persze, még azt se mondanám, hogy rossz a kapcsolat, mert aki vele van, mindegyik imádja, kényezteti, a tenyerén hordozza...míg végül a barátnőm, kijelenti, hogy ez neki nem jó...

Már nyugdíjas ő is, egyedül él, jó 200 km-re a fiától és az unokájától és nyalogatja a sebeit, mert ő olyan magányos...és haragszik mindenkire, akiről úgy gondolja, hogy boldog.

Amásik barátnőmről majd legközelebb mesélek...

Hozzászólások (10)

Holnap szépítkezés

A hétvégén esküvőre megyünk Kecskeméten.  Igaz, hogy nem megyek egy hétre Ausztriába, de a hétvégét a másik otthonomban töltöm. A zember unkokahúgának lesz az esküvője és ott a helyem nekem is. Ennek örömére egy nagy generálozáson veszek holnap részt. Manikűr, fodrász, kozmetikus...egy kicsit kiglancolom magam. Az esküvőre nem vettem magamnak új ruhát, azt fogom felvenni amiben tavaj a saját esküvőmön voltam. Felpróbáltam és nem híztam ki...

Én érek majd legelőször "haza", beindítom a kazánt, gondolom takarítanom is kell, mielőtt megérkezik a csapat. És aztán várom őket vacsorával. Itthon elkészítem a javát hogy ott már ne nagyon kelljen főznöm. Disznótorost fogok készíteni. Meg diós almás sütit viszek...most reszeltem le az almát.

Vasárnap jövök majd haza, ők is akkor mennek vissza. Hazafelé meglátogatom a keresztlányomat Cegléden. Most született nemrég a kisbabájuk. Vettem neki egy fülbevalót. Csoda szép dísz dobozban van. Íme:

Hogy mit ki nem találnak?!


Azt mondtam a körmösnek, hogy úgy csinálja meg., hogy ápolt kéz benyomását keltes. Mire ő azt mondta, hogy nem azt fogja kelteni, hanem egy ápol kéz lesz. És igaza lett. Ez egy ápolt kéz.

Hozzászólások (14)

Jaj, az estét úgy szeretem

Mikor kicsik voltak a gyerekeim / 18 hónap van köztük / jó sokáig azt gondoltam, hogy nem vagyok jó anya, mert annyira szerettem az estéket...

A lányom hasfájós volt, ezért rossz alvó is egyben. Ha egy éjjel csak ötször ébredt  fel, az már nagyon jó éjszaka volt. És akkor még úgy tanították, hogy nem szabad a gyerekkel egy ágyban aludni, akkor sem, ha sír. A férjem a tejüzemnél volt sofőr, éjjel kettőre járt dolgozni, nyilván, hogy minden alkalommal én keltem fel a gyerekhez, adtam neki teát, tisztába tettem, mert a sok teától sokat pisilt...akkor még nem voltak olyan szuper pelenkák, mint mostanában, gyakran nem csak tisztába kellett rakni, de tiszta lepedő és új hálózsák is kellett. Nem is emlékszem, hogy mikor szokott le az éjszakai teázásról.

A fiam nem sokkal utána született. Ő este kilenctől reggel hatig egyhúzomban aludt. Reggel hattól este kilencig pedig folyamatosan ölben volt. Köldöksérvvel született és nem volt szabad sírnia, mert akkor óriásira duzzadt a köldöke. Azt mondta az orvos, hogy ha vigyázunk rá, akkor nem kell megműteni, majd magától meggyógyul. Hát, én vigyáztam. Amint a gyerek megnyekkent, azonnal ugrottam hozzá. Nem is kellett megműteni!

A lányomat éjszaka, a fiamat nappal pesztráltam, közben elvégeztem a házimunkát, elláttam a folyton éjjel dolgozó férjemet és az iskolás, lízingelt gyerekemet. De, egy idő után olyan voltam, mint egy alvajáró...Nem volt gondom a testsúlyommal az biztos...

Szóval, amikor már nagyobbak voltak és este békésen szuszogva aludtak az ágyaikban az volt az igazi boldogság. Csak nem mertem maradéktalanul boldog lenni, mert minden anya azt szajkózta a közelemben, hogy őt sose fárasztotta el a gyerek, neki minden perc csak boldogság amit vele tölthet...

Egyik este odabújtam az ébredező férjem mellé és elpanaszoltam neki, hogy én milyen rossz anya vagyok és mennyire élvezem az esti nyugodalmat. Mire a férjem azt mondta:

- Nem vagy te rossz anya! Mindenki így van ezzel csak van aki elismeri, van aki letagadja...

- Dehogy van így! Akárkivel beszélek, mindenki csak áradozik az anyaság örömeiről...-mondtam neki szomorúan.

- Kire gondolsz? A Katira? Akinek az anyja mossa a ruháit és ebédet hordanak? Vagy a Gizire? Akinek a férje kel fel éjszaka a gyerekhez? Te vagy a legjobb anya. A többiek nem mondanak igazat.

Most pont így vagyok. Csak nem két kicsi, hanem egy öreg gyerekem van...most is mindent egyedül csinálok és most is nagyon élvezem a békés estéket...

Hozzászólások (7)

A szeretet soha el nem fogy...

A férjem nem egy romantikus hős lovag. Igaz, virágot mindig kapok, amikor jön, de az csak formalitás. Egyáltalán nem úgy adja ahogy a férfiak virágot szoktak adni. Csak úgy kötelességből mert az kijár egy nőnek. Sosem mondja, hogy hű, de nagyon szeretlek. Amikor hisztis időszakom idején reklamáltam ez ellen, azt mondta, mint az öreg székely a viccben. " Eccer megmondtam, ha változás lesz, majd szólok."

De olyan csodálatos szíve van, hogy az kárpótol minden kimaradt romantikáért ! És most jön a történet:

Az anyukám egyre rosszabb állapotban van, egyre több felügyeletet igényel, egyre tehetetlenebb vagyok vele...

Nagyon sok pénzt kifizettem már egy-egy embernek, hogy ne kelljen mindig azt mondanom a zuramnak, hogy nem tudok elmenni veled.

Eleinte 10, aztán 20, aztán 40, legutóbb 60 ezer ft-ot fizettem havonta hogy egyszer-egszer elmehessek a zemberrel nyaralni. Ezeket a nyaralásokat mindig a zuram forszírozta, ő fizette de valójában miattam történt, mert a pszichológus azt javasolta, hogy minden hónapban menjek el legalább egy hétre hogy kikapcsolódjak az anyukámból és feltöltődjek egy kicsit.

A nyáron a "segítő szomszéd asszonyt" baleset érte. Elesett, eltört egy csigolyája...azóta már felépült, de az unokája most ment 1. osztályba, az anyámmal egyre több baj van, a férje külföldön dolgozik és olyan nagyon nincs ráutalva a pénzre...szóval, nem lehet rá számítani.  Vele maximálisan meg voltam elégedve. Az anyukám elfogadta, szerette, lehet még jobban is bánt vele, mint én...

Keresnem kell mást, mert egyszer a zember türelme is elfogyhat, hiszen nem az ő anyukája...és a férfiak nehezen fogadják ám el, hogy nem mindig körülöttük forog a föld...

Sok olyan ember van, akinek kicsi a jövedelme, de kevés az, akire rábízhatnám az anyukámat...A nyáron, már egy ilyen új asszony volt itt.

A halálos ellenségemnek nem kívánom azt a 10 napot, amit a férjem lányáéknál töltöttünk Ausztriában. Egy perc nyugalmam sem volt, de hála Istennek Aranka jól végezte a dolgát...

Most, megint menni kellene az unokákhoz. A szülők elutaznak dolgozni és csak hétvégére mennek haza. Egy három hétig tartó időszak. Mikor meghallottam, kivert a víz és csak félve mertem mondani, hogy ennyi időre én nem mehetek... Persze, nem is kell. Csak egy hétre menjek már el és segítsek...a gyerekekre főzni, tanulni velük, meg pótolni az anyjukat...Gyorsan rávágtam, hogy persze, egy hét megoldható. Gyorsan mondtam, hiszen egyszer majd nekem is lesznek unokáim és engem is fognak majd hívni a gyerekeim segíteni...esetleg több hétre is...és, ha most nem megyek az övéihez, esetleg ez enyémeknél majd joggal reklamálhat...Szóltam is rögtön az asszonynak, megbeszéltük a részleteket, örült a várható juttatásnak és nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, menjek csak nyugodtan...

A múlt héten orvosi vizsgálaton voltam, nem tudtam mikor érek haza, szóltam neki, hogy jöjjön...éppen ebédelési időben értem haza...

Én elkészítettem az ebédet mielőtt elmentem, a mikróban kellett megmelegíteni és segíteni megenni...Nem akarom elmesélni a látványt, de a torkomat a sírás szorongatja, ha rá gondolok...Neki nem az anyja, neki csak egy öreg asszony...a jóétvágyú anyám, annak a mennyiségnek amit szokott, a felét sem ette meg...Most, meg hagyjam itt egy hétre vele?

Ráadásul, az anyukám, mintha érezné, hogy el akarok menni, olyan dolgokat produkál, hogy a frászt hozza rám...ezt sem akarom elmesélni...magamnak is elég nehéz elviselni.

Ma beszélgettünk a zemberrel neki mondtam, hogy a mama olyan, mintha érezné, hogy készülök itthagyni. És Ő, aki sosem mondaná ki, hogy mennyire szeret, mert azt nem mondani, hanem érezni kell, azt mondta, hogy ne menjek el...Úgysem lennék nyugodtan, maradjak itthon. Mondtam, hogy ha elmegyek a mama miatt, ha meg maradok miatta lesz lelkiismeret furdalásom. Itt most nincs jó megoldás...Mire ő, a szokott nyugalmával megjegyezte, hogy " Amit meg köll tenni, azt meg köll tenni. Neked ezt már végig köll csinálni, ne legyen miattam lelkiismeret furdalásod."

Szóval megegyeztünk, maradok itthon és ő egyedül megy a gyerekekhez...kell ennél nagyobb szeretet ?!

Hozzászólások (11)

Megérett ez a világ a pusztulásra

http://444.hu/2015/10/01/szijjarto-baratjat-a-teremto-is-penzszerzesre-jelolte-ki/

Remélem meg tudjátok nyitni ezt a linket. Ez bizony nálam kiverte a biztosítékot...

Hiszek Istenben és nem akarok ítélkezni senki felett...de ez nem lehet Istentől való...A biblia nem egyszerű olvasmány, mindenki azt hall meg belőle, azt ért meg belőle, amit a szíve diktál...

Nem lehet Istentől való, mert az Isten elküldte az ő fiát, hogy megmentsen minden embert...Jézus Krisztus értem, érted, minden emberért személyválogatás nélkül meghalt a kereszten. Az a feladata az Isten emberének, hogy ezt az örömhírt tovább adja. Márpedig aki ezt a fiatalembert hallja, az arra gondol, hogy ha Isten ilyen igazságtalan, akkor inkább nem is akarok hozzá tartozni. Ezért biztosan tudom, hogy nem Istentől való, mert Isten egy embert sem akar elveszejteni. Nem akarja, hogy ne higgyek benne...

Az ördög nagyon ismeri a bibliát, hiszen angyal volt, mielőtt elkárhozott...nagyon tudja, hogy kell megtéveszteni, becsapni, elveszejteni az embert...ez, amit a link alatt olvashattok, nem lehet Istentől való...ilyet keresztény ember nem mondhat, nem helyeselhet...

Hozzászólások (14)