free hit counters

Itt vagyok már

Egy kicsit nagyon el voltam, el vagyok havazva. No, nem a szó nemesebbik értelmében, mert bár esett tegnap este egy kevés hó, de csak a háztetőn maradt meg.


A kezelések miatt szinte az egész délelőttöt a reumán töltöm.  A mamát felkeltem már 6 órakor. Reggeli mosdás, Wc-zés, öltözés, ágyazás, reggeli. Aztán visszafektetem pléd alá és nagyon rábizakodok, hogy amíg haza nem jövök, feküdjön nyugodtan. Érdekes, hogy azt nem veszi, hogy orvos, meg betegség, de azt igen, hogy el kell mennem és sietek haza. Amikor hazaérek, úgy találom, ahogy elmentem...

Fél nyolckor kezdek a tornával, aztán van két elektromos kezelésem és végül a masszázs. Tíz óra-fél tizenegy körül érek haza. Aztán elmosom a reggeliző edényeket és kezdődik az ebédeltetés. Amilyen rendes egész délelőtt az anyukám, olyan elviselhetetlen egész délután...Kb két óráig elvan. Addig én is megebédelek, elmosogatok és lefekszem a szobájában egy kicsit. Ezt még elviseli. De miután szundítottam, mint a mérgezett egér úgy járkál le-fel, hangosan ütögeti össze reszkető tenyerét és közben keservesen jajgat.  Ha megkérdezem, hogy mi baj van, miért jajgat, azt mondja, hogy semmi. Egy-egy röpke percre elhallgat, aztán kezdi újra. Már ott tartok, hogy nem, csak neki adom a Valeriánát, hanem magamnak is, mert ezt nem lehet kibírni. Ha otthagyom egy pillanat alatt halomba rak mindent, amit ér. Párnát, pokrócot, ruhát, cipőt...én meg teszem vissza a helyére...De, mindig azt mondja, hogy nem fáj semmi, nincs semmi baj...4-5 óra körül annyira elfárad, hogy már járni is alig tud. Akkor lefektetem egy kicsit és ott ülök mellette. Nem alszik, csak fekszik...ha valamiért kimegyek, kezdi elölről...Fél 6-kor felmegyek, elkészítem a vacsoráját. Ez kb 10 percet vesz igénybe. Amíg fent vagyok, megint feltúrja az egész házat...Aztán vacsora, mosdás, ágyazás és fekvés. Régebben ezután éledtem fel, de most ilyenkor vasalok, takarítok, meg egyéb nyalánkságok...Aztán reggel kezdődik minden elölről....

Szóval, csak ezért tűntem el. Amikor felszökök valamiért, benézek hozzátok, elolvasom hol tartotok és ha van még két percem, akkor kommentelek is. De az írásba nemigen tudok belemerülni...Pedig lenne ám mit mesélni...

Ma azért megcsináltam az adventi koszorúmat. Mikor előszedtem a sok éves eszközeimet, akkor döbbentem rá, hogy nem vettem az idén gyertyát. A gyerekeim meg nagy gyertyagyújtogatók, amikor itthon vannak, nincs olyan nap, hogy ne lenne nálunk gyertyafény. Tudom, hogy nyitva voltak ma az áruházak, de nem volt kedvem kimozdulni. Ezért a régiek között keresgéltem. Természetesen nem volt hagyományos, rövid-zömök gyertya csak csonkok voltak. De találtam azért 4 szál egészet...nem egyformák, nem tömzsik de nekem tetszik. Íme:

Ezzel kívánok nektek szeretettel áldott adventi készülődést.

Hozzászólások (6)

Megjött a Jézuska

Megbeszéltem a zurammal, meg a gyerekeimmel, hogy az idén nem vásárolunk karácsonyra ajándékot.

A lányomék felújítanak, azt mondta, hogy ha 2000 Ft-ot odarakok a fa alá, jobban jár vele, mintha vennék az árán valamit.  Mondtam, hogy benne vagyok. Bár, úgyis tudja, hogy nem 2000 lesz az a kétezer, de csak legyen abban a tudatban egészen karácsonyig.  Így a fiamnak se fogok vásárolgatni, majd vesz valamit abból amit kap. A férjem gyerekeivel nem foglalkozom, hiszen ha a csillagokat hoznám le nekik, abban is találnának kifogást. Én adok a saját gyerekeimnek amit akarok, a kettőnk nevében és a zuram is ad a saját gyerekinek amit akar, a kettőnk nevében.

A mamának szinte semmi sem kell, mert ő már úgysem tudja, hogy mi az a karácsony. Neki folyamatosan veszek ezt-azt, mindig amire éppen szüksége van, vagy amiről úgy gondolom, hogy jól esne neki.

Nekünk meg olyan sok minden kellene az új lakásba, hogy eldöntöttük, én veszek egy hűtőt a zuramnak, ő meg vesz egy mosógépet nekem. De, azt megvesszük már most, mert a decemberi pénzemet a gyerekekre szántam.

Ma egész nap Egerben voltam a mamával. Vártuk a futárt. Nagyon jól érezte magát, nem volt vele semmi baj. A konyha asztalnál ülve felfedezte a kilátást...a forgatagot...a kivilágítást... Amikor láttam rajta, hogy kezd ideges lenni, gondoltam elfáradt, és lefektettem. Itt sincs hideg, de az a lakás nagyon meleg. Pont ilyen öregnek való hőmérséklet. Szóval, aludt ő is egy sort, meg én is. Jó sokára, három óra után érkezett meg a futár és hál'Istennek felhozták a hetedikre. Egy kicsit féltem tőle, hogy feltelefonálnak majd, hogy menjek le érte, de nem tudtam volna felhozni. Ketten voltak hozzá és bizony alig fértek be vele a liftbe. Bekapcsolni még nem lehetett, de a helyéra tuszkoltam mind a kettőt és nagyon örülök!!!!!!!!!!!!!!!

Nekünk most van a karácsony, most kaptuk meg az ajándékunkat...

Hozzászólások (22)

Meglepi

A szeretet és a jókívánság nincs időhöz kötve.

A lányomnak elsején volt a szülinapja, amin nem tudtam ott lenni. És ő sem tudott itt lenni. Akkor írtam is erről egy kis rinyálást.

Most viszont Debrecenben van valami konferencián és ha végez, idejön haza. Majd valamikor éjfél körül érkezik.

Arra gondoltam, hogy csinálok neki egy kis meglepit. Nem tortát, mert azt nem szereti, de valami torta pótlékot.

Nézzétek, megmutatom! 

Hát nem csodás? Ez egy kuglóf formában készített töltött káposzta.

A kuglóf formát kikentem olajjal, hogy véletlenül se ragadjon rá a káposzta levél. Aztán kibéleltem savanyú káposzta leveleivel. Az üreget tele raktam töltelékkel. Nem hagyományos káposzta töltelék volt, hanem inkább olyan, amit a rakott dolgokba teszünk. Darált pörkölt hús összekeverve előre megfőzött rizzsel, tejföllel, meg egy kicsi reszelt sajttal. Fűszert már nem is raktam bele, mert a pörkölt jó fűszeres volt. Csak egy kevés apróra vágott kaporral ízesítettem. A sütőben addig sütöttem, míg a tetején a káposzta meg nem sült. A töltelék eleve ehető volt, a káposzta meg megsült. Kiborítottam egy tényérra és kiraktam a teraszra, had hűsöljön. Még azon gondolkodom, hogy mivel kellene díszíteni. De, nincs ötletem... Ha valakinek van, szívesen veszem a tanácsot, éjfélig még készen lesz.

Ajándékba akkor küldtem egy kis "anyai appanázst", meg néhány képet a régiek közül. De, mikor pakoltunk az ólakban, ráakadtam a gyerekkori kisszékemre. Ezen lovacskáztam, mikor kicsi voltam és az én gyerekeim is előszeretettel használták, mikor ők voltak kicsik. Szóval, ez egy régi családi ereklye. Egy asztalossal kiglancoltattam, hogy használható legyen, de tartsa meg eredeti formáját. Azt is fel fogom tálalni az éjjel, ha megérkezik.

Remélem fog neki örülni. Alig várom, hogy itt legyen...



No, ilyen volt a belseje. Természetesen van benne piros paprika, csak a vastag káposzta bundán nem sült át. Meg a kép is fakó lett egy kicsit. De az íze nagyon finom volt.

Reggelire meg friss, ropogós sós-köménymagos kiflit sütöttem. Nem kellett nagyon sietnem, mert délig aludt. :) Azt is megmutatom nektek.



A három nap alatt volt még baconos csirkemáj rizibizivel, meg zöldborsó leves káposztás tészta, meg húsleves paprikás csirke nokedlivel.

És néztük a Csillagok háborúját, meg voltunk Egerben. Sétáltunk a városban, ettünk sütit egy cukrászdában, vásároltunk a plázában és a lakásban vacsoráztunk.

Csak az a baj, hogy elmúlt ez is, mint minden más...De, semmi baj, lesz még ilyen máskor is.

Hozzászólások (33)

Lavina

Ha egy pici hógolyó elindul a hegytetőről, óriási hógörgeteggé hízhat, ami beborít, elpusztít mindent. Persze, nem törvényszerű, hogy így legyen, de előfordulhat.

Valahogy így van ez az életünkkel is. Sokszor elég egy pici rendellenesség és óriási káosz lehet belőle...Persze, nem törvényszerű, hogy így legyen, de előfordulhat.

Tegnap voltam egy öregotthonban, ahol fogyatékos emberek élnek. Egy ismerősöm ott dolgozik és gondoltam meglátogatom, érdeklődöm, hátha...

Az óvodával szemben van, nem rég indult, a reformátusok üzemeltetik / az anyukám gyülekezete/ és érdeklődni mentem, hogy lehet-e alkalom szerűen igénybe venni az otthon nyújtotta szolgáltatást... Lehet, de ez nekem nem megoldás. Itt ugyanis olyan fogyatékosok vannak, akik el tudják látni magukat. Reggel 8-tól délután 4-ig van ott egy gondozó / ő az ismerősöm/,  és egyébként mindenki azt csinál, amit akar. Van ott olyan, akinek csak egy lába van...olyan is van, aki két kis gyerekével él ott...vannak szellemi fogyatékosok, látás korlátozottak...férfiak, nők...olyan jellegű intézmény ez, amilyen a lakásotthon volt az államisoknak.

Beszélgettünk az anyukámról, meg az olyan betegekről, mint ő. Korábban ez a hölgy "hagyományos" öregotthonban dolgozott. Ott az ilyen betegeket egy szobába tették. És jól gondolom, nem tudnak mit kezdeni velük...mindennaposak a konfliktusok, a veszekedések, a verekedések az ápoltak között...és farkastörvények vannak, az erősebb uralkodik...

Örülök, hogy elmentem és annak még jobban örülök, hogy beszélhettem őszintén, tabuk nélkül ezzel az emberrel. / Veszélyeztetett terhesként hónapokat töltöttem vele egy kórházi szobában, elhiszem, hogy igazakat mondott. Olyan igazságokat, amiket nem szabad kibeszélni, csak nagyon-nagyon bizalmasan. /

Este elmondtam a férjemnek, hogy megpróbáltam, elmentem, de nem akarom...és ő sem akarja! Azt mondta, ha 2 percig , vagy 100 évig is tart ez az állapot, akkor is kibírjuk és végig csináljuk. Soha többet ne menjek sehová, fel se merüljön bennem, mert ettől vagyok beteg... Lehet, hogy igaza van...

 

Hozzászólások (12)

Bosszúságok 2.

Az elmúlt hetekben betegségek sorozata volt rajtunk. Inkább rajtam, de megcsapta a betegség szellője a mamát is. Hál'Istennek, neki olyan jó berendezése van, hogy ő sosem betegszik meg. Pontosabban, ha van valami baja, azt ő átalussza. Olyankor csak eszik és alszik...én meg virrasztok mellette, figyelem, hogy hívjam-e már az orvost. De, mikor felébred, mosolyog, azt mondja nem beteg, nem fáj semmije és jóízűen megeszi amit a szájába teszek...most két napig aludt kisebb-nagyobb megszakításokkal. Én meg két napig virrasztottam kisebb-nagyobb megszakításokkal.

A harmadik napon olyan volt, mint aki szanatóriumból érkezett haza, leülni se nagyon akart, nem hogy lefeküdni. Addigra én meg csak feküdni szerettem volna...Szóval, nem voltunk egy hullámhosszon.

Egyébként mostanában betegnek érzem magam...halálosan fáradt vagyok, ok nélkül sírok, vagy szétdurranok a semmitől, nem bírom a fizikai terhelést, egy szempillantás alatt leizzadok, a szívem ki akar ugrani úgy kalapál...szóval valami nem jól van. Vasárnap este elviselhetetlenül fájt az egész fogsorom, a jobb fülem mögött egy kisebb tojás nőtt, ami éktelenül lüktetett. Bevettem egy algopyrint és "melegítőt" raktam rá. Nem tudom, hogy a gyógyszer hatott-e, vagy a forróság, de csillapodott és elaludtam. Reggel, valami furcsát éreztem...úgy mozgott a szám, mint foghúzás után szokott. Nehezen és fájdalmasan. De, kezdődik a nap, indul a reggel,  rutinból csinálom a mindennapos dolgaimat. A meglepetés akkor ért, amikor a tükörbe néztem. A jobb orcám húsz évvel fiatalabbnak nézett ki. Nem volt rajta egyetlen ránc sem, mert jól bedagadt.

No, még csak ez hiányzik az életemből! A fogorvosom Pesten rendel, ha hozzámegyek az sok idő, addig mi lesz a mamával. Ha itt megyek el, akkor egy kisebb vagyon. Maradjon úgy, ahogy van, had hulljon a férgesse! Bőgöm el magam...

A gondozónő, időnként meglátogat aláírom a papírjait, beszélgetünk egy keveset és elmegy. Mikor jött, azonnal észrevette a sima jobbomat. Meg a rossz kedvemet, meg a fájdalmamat...Javasolta, ezzel menjek orvoshoz. A fentebb említett érveimre hivatkozva, közlöm vele, hogy szó sem lehet róla. Mire ő azt mondja, hogy menjek a házi orvoshoz, majd ír rá antibiotikumot és helyre jövök.

Biz'Isten, a házi orvos eszembe sem jutott! Csak fogorvosban gondolkodtam. Mivel tényleg nagyon fájt az egész arcom, délután elballagtam az orvoshoz. Mondanom sem kell, hogy tele volt a rendelő.  Leültem és eltökéltem, hogy akkor is bemegyek, ha közben a mama szétszedi a házat. Tényleg írt antibiotikumot, jó erőset, hogy a tok alá is hasson...Aztán elküldött teljeskörű labor vizsgálatra, mert szerinte  kevés a gyógyszerem a pajzsmirigyemre. Máskor is attól voltam ilyen fáradt, gyenge, hullámzó kedélyű. Meg minden lehetséges dolgot meg akar nézni a vérből. Szóval elindult egy generál javítás nálam...a fájó vállamra olyan csoda kenőcsöt írt, hogy tegnap már a fürdőszobán is be tudtam zárni az ablakot...

Az arcom szépen lohad, már csak sajog és azon töprenkedek, hogy mitől lettem én ilyen hülye. Miért gondolom, hogy én nem lehetek beteg, én nem mehetek orvoshoz, ha valami bajom van....

Hozzászólások (11)

Bosszúságok 1.

Ha nem is mondjuk mindig, de azért mindenkinek minden napra megvan a maga kisebb-nagyobb bosszúsága. Ezektől lesz igazán izgalmas az élet, ez emeli meg naponként az adrenalin szüntünket, meg a vérnyomásunkat már-már kóros mértékig. Lehet, ha nem lennének, már nem is lenne jó napunk...

Elmesélek néhányat...

A fiam pályája kezdetén Egerben ét 7 évig. Volt egy kedves élettársa, akivel albérletben laktak. Csakhogy a viszonyuk megromlott, az élettársi kapcsolat megszűnt. Ha nincs élettárs, nincs albérlet. Mehet lakni a nőtlen tiszti szállóba, ami persze nem olyan rossz, de nem az önálló szabad élet. Élettársat meg nem lehet egyik napról a másikra találni, hacsak nem egy harmadik személy miatt szűnt meg a kapcsolat. Nem amiatt szűnt meg. A gyermekem elkeseredve, bosszankodva várja a csodát, ami hamarosan meg is érkezik egy Ukrajnából idetelepült kislány személyében. Megegyeznek, a kislány lakik a kisszobában, a fiam a nagyban, albérleteti díjat nem fizet, cserébe ő az új élettárs. Így éltek szépen, békességben, jó barátságban sokáig.

Mikor Egerben megvettük a lakást, a fiamnak rögtön eszébe jutott a volt barátnője. Ő azóta is Egerben él, majdnem elvégezte a főiskolát, és nagyon rossz, drága albérletben lakik. Nosza, segítsünk rajta, ő is segített a fiamon. Lakjon a lakásunkban. Ne fizessen albérletet, csak a rezsit. Így jól jár ő is, meg mi is.  A számlák az én nevemre, az én címemre jönnek, én fizetem, ő majd ideadja nekem.  Mondanom sem kell, hogy egyetlen egy hónap volt, amikor kifizette a teljes rezsit...volt olyan, hogy a felét, de volt olyan is, hogy nem fizetett egyetlen fillért sem. Még jó, hogy az elején azt mondtam, hogy év végéig lakhat ott. Már elköltözött...

Az utolsó kedvessége az volt, hogy a vadonatúj, ötponton záró ajtóba belülről beletörte a kulcsot. Telefonált valami ismerősének, aki feltörte az ajtót és kiengedte. Aztán tettek bele egy nem bele passzoló másik zárat.

Elköltözött, elvitte a holmiját, de a kulcsot nem adta vissza. Úgyse jó ez a zár/ nem zár minden ponton/, szóljunk egy lakatosnak és csináltassuk meg. Így nem kell visszakérni tőle a kulcsot, tetetünk bele másik betétet.

Csakhogy az én drága, gépészmérnök férjem azt gondolja magáról, hogy a diplomája a zárakra is érvényes...Nem hívunk lakatost, majd ő kicseréli. Vasárnap délelőtt, amikor egy bolt sincs nyitva...

Amikor megbontotta a zárat, akkor vette észre, hogy ez nem egy egyszerű zárcsere. Itt alapos munkát végzett a "szerelő". Ez a zár teljesen szét van verve. Itt semmi nem működik.

Fél egykor indul a kecskeméti busz, amivel el akar utazni, és fél tizenkettőkor kijelenti, hogy: Nem tudom megcsinálni.

Az ajtó kibelezve, a zár darabokban a folyosón, a mama csokoládét eszik a konyhában, hogy nyugodtan tudjon várakozni, neki meg indulnia kell...

A fiam talált a neten nonstop lakatost, őt hívtuk fel. Az ember elment, hiszen útban a szerelő. Amikor meglátta, hogy mi van a zárral, azt mondta, ezt nem lehet megjavítani.  Aztán látta a nyűgösködő öreganyámat, meg az én ijedt ábrázatomat és nyolcezerötszáz forintér tíz perc alatt összeszerelte. De, ki kell benne cserélni az egész zárrendszert, mert ez így csak ideig-óráig fog működni...

Majd folytatom, mert összejött a bosszúságokból egy csokorra való...

Hozzászólások (24)

Buta gondolatok

Napok óta készülök írni. Belépek, megnyitom, rákattintok az új bejegyzésre, aztán meggondolom magam és kilépek. Mert olyan gondolatok forognak a fejembe, hogy talán jobb lenne, ha hallgatnék...

Hát persze, hogy én is az elmúlásról, az élet értelméről töprengek, mint annyi más ember ebben az időszakban. Mert, ahogy közeledik a halottak napja, az emberek mással sem foglalkoznak, csak azokkal, akik már nincsenek itt...Mintha az idő nem végtelen lenne azoknak, akik elmentek. Nekik már nincs dátum, nincs évforduló, semmi sem sürgős és semmi sem késik...csak az élőknek fontos az idő, de ezt rákenik a holtakra.

Az unokahúgom, október harmincadikán halt meg hat évvel ezelőtt...még nem volt ötven éves, de több, mint tíz évig volt kiszolgáltatott, ágyban fekvő beteg....az utolsó éveket öregotthonban töltötte, mert nem volt aki ápolja....hallottam, mikor a férje a fogai közt azt sziszegte, hogy "Jaj, de ronda vagy. " Három gyereke van, öt unokája....A sírja gyönyörű márvány, telis-teli virágokkal, amik természetesen megfagytak az éjjel....az egyik gyereke pont az évfordulóra jön haza minden évben Sopronból és felháborodik, hogy senki nem visz virágot az anyjára erre a napra....De nem találkozik az itt élő testvéreivel, sem a nevelő apjával, aki az anyja férje volt, mert arra már nincs igénye....siet vissza, csak még gyorsan lefényképezi a sírt, hogy fel tudja tölteni a facéra, had lássa mindenki, hogy ő milyen jó gyereke volt az anyjának...

Az én lányom ezen a napon született harminchat évvel ezelőtt...Mióta ő él, azóta ehhez a naphoz felemás a viszonyom... Tisztelem a tradíciókat, úgy neveltek a szüleim, de úgy hiszem, hogy az élet fontosabb a halálnál... és pont az élet miatt nem tudom vele tölteni ezt a napot... pedig kimondhatatlanul vágyódom rá! Mert ez egy olyan nap, mint a karácsony ! Ez mindenkinek fontos ünnep, ezeken a napokon aranyért se tudnék embert találni magam helyett, aki elláthatná az anyukámat... Ha a gyerekem nem jön haza, hogy együtt ünnepeljük meg, akkor sajnos én csak lélekben, telefonon, facén, sms-ben lehetek vele.  Márpedig kemény embernek álcázza magát és úgy tesz, mint akinek nem fáj, hogy nem megyek... Lefényképeztem az ajándékomat és elküldtem neki...majd megkapja, ha találkozunk. A fiam helytállt helyettem...Ő főzött ünnepi ebédet és meghívta magához...így együtt volt az én kis családom...nélkülem...

Nézem, hallgatom, olvasom a bejegyzéseket, akik olyan nagyon hiányolják a szüleiket ezen a napon...Meg azokat is, akik a világ másik végén élnek és olyan bejegyzéseket osztanak meg, hogy nem a sírokhoz kell menni, hanem az élőkkel kell törődni...Noná, hogy hazabeszélnek, hiszen nem tehetnek meg ezer kilométereket, ezért az egy napért...

Aztán elgondolkodok a saját helyzetemen, mert én is csak emberből vagyok, nekem is van egóm...néha nagyobb is a kelletésnél.

Az anyukámat évek óta nem viszem ki a temetőbe. Ő csináltatta az apukám síremlékét, már huszon évvel ezelőtt. Két név van rajta, semmi több. Az apukámé, meg az anyukámé....Mikor legutóbb ott volt /akkor már nagyon nem volt jó / óriási perpatvart rendezett, hogy miért van ott az ő neve, mikor ő még él...azóta nem viszem a temetőbe.

Egyedül álltam a sírnál és néztem a feliratot...nagyon hiányoznak nekem is a szüleim...olyan sok szép emlék jut eszembe, ha rájuk gondolok...nem is emlékszem velük kapcsolatban csak szépre és jóra...Aztán eszembe jut, hogy nekem még van anyám...van, otthon van, de ha rá gondolok, az jut eszembe, hogy sietnem kell haza, mert egyedül van otthon...mert valami bajt csinálhat... mert...mert...mert...

Tudom, hogy az élet  fontosabb a halálnál...nekem is hiányoznak a szüleim, mint minden más embernek...

Hozzászólások (19)