free hit counters

...mindennapi örömünket...

Tényleg olyan ez az élet, mint a hinta. Hol le, hol fel emelkedünk...és mielőtt elkezdenénk szomorkodni a  süllyedés miatt, már el is indult felfelé...de mielőtt örülhetnénk egy kicsit, már meg is indult lefelé...Bolond az az ember, aki egy kicsit is komolyan veszi!

Megvan a mai örömöm...duplán...triplán...

A zuram bejelentette, hogy ha más tervem nincs, akkor a hétvégén megyünk Lengyelországba. Itt a hideg, jön a tél, csizmát kell venni. Hol máshol, mint a lengyeléknél...Igazi bőr termékeket árulnak az itteni árak töredékéért.  Két éve voltunk ott, nagyon kellemes volt...és az idén nem voltunk nyaralni. Nosza, szállásrendelés, pénzváltás és izgalom...A vásárlás se rossz, de maga a táj valami gyönyörűség. Akkora erdőkön kell keresztül menni, míg odaérünk, mint a mesében...égig érnek a fák. Remélem, még nem lesz hó és nem kell felrakni a hóláncot az autóra...de kabát mindenképpen kell, mert ott már ilyenkor igencsak hideg van. Jobban szeretem ezt a magaslati levegőt, mint nyáron a tengert...

Én rögtön szóltam a fiamnak, hogy üres lesz a lakás a hosszú hétvégén. Ezzel biztosítva lett az ő öröme is. Jönnek a barátnőjével. Mi vasárnap jövünk haza, ők akkor mennek el. Egy kicsit még találkozunk velük...

A lányomnak elsején van a név és születés napja, előtte 30-án a párja szülinapja. Kérdezem őket is, hogy mit terveznek a hosszú hétvégére, hol lesznek, hol lesz az "ünneplés", temetőbe jönnek-e? Először nem tudja, de egy kis idő múlva szól, hogy hazajönnének hétfőn. Lesz-e itt valaki, jöhetnek-e?... Hát, persze, hogy jöhetnek...a fiacskámék akkorra már nem lesznek itt. / Ez az átka a kis lakásnak, hogy csak felváltva férnek a gyerekek. A szüretre jöttek a férjuram gyerekei is, így panzióban szállásultuk el a csapatot. / Szóval, ők jönnek hétfőn és csak kedden este mennek el. Közben hazamegyünk majd a temetőbe is...szülinapozunk...és a lánykám szeretné megtanulni tőlem a kenyérsütést...Ugye lehet? Hát, persze, hogy lehet! Hogyne lehetne már...el is kezdtem a kovászt éleszteni, mert már nagyon régen nem sütöttem és egy új kovászhoz kell egy hét míg beérik...

Szóval, ez egy igazi örömnap lett...Fülig ér a szám és nem bírom helyre igazítani...

Hozzászólások (3)

Munkahelyi hírek

Jelentem, egyre jobban érzem magam a munkahelyen.

Elsejétől egyedül vagyok, egyedül végzem a munkámat. A főnököm végtelenül türelmes, nyugodt. Azt szokta mondani, hogy csak az tud hibázni, aki dolgozik. Igyekszem, hogy ne hibázzak.

Volt egy bakim, de megoldottuk. Az történt ugyanis, hogy az egyik tanulónak meg kell ismételnie a tanfolyamot, mert kifutott az időből. Két évvel ezelőtt járt tanfolyamra, de vezetésből megbukott háromszor. Most újra vezetni akar. Már nem hagyományos tanfolyamra jelentkezett, hanem internetesre, aminek a díja 9 ezer Ft. Én meg megrendletem neki egy kiegészítő tanfolyamot 3500-ért. Persze, nem ezt kellett volna. Én azonnal felajánlottam, hogy vállalom a hiba anyagi költségét, vonja le a béremből a 3500-at és rendelem neki a 9 ezrest. De, a főnököm azt mondta, hogy szó se lehet róla, övé a KFT, övé az anyagi felelősség is.

Aztán egyiken se fizettünk. Felhívta az internetes céget, hogy véletlen volt a megrendelés és törölték a rossz rendelést és felvették az újat.

Azért nem jellemző ám a vállalkozókra, hogy átvállalják a beosztott által okozott kárt!

De, most már azt hiszem, mindent meg tudok csinálni. És nagyon élvezem.

Hetente kapok egy kis pézecskét, ami szintén jól esik...persze eddig is megvoltam, de a munkáért bér jár. Kis munka, kis bér, de az enyém...

Hozzászólások (2)

Taktaszadán voltam

Egy több, mint volt kolléganőm megkért, vigyem már el az anyukájához. Selejtezett a lakásban, több dolog vált feleslegessé, de kidobni nem szeretné...ismerős helyzet, ismerős érzés...miért ne tenném meg ?!

Szakadó esőben dugig pakoltuk a kis szuzit, alig tudtunk beülni...Azzal indítottam, hogy belehajtottam a pirosba! Életemben nem csináltam ilyet...Olyan helyen kellett kikanyarodnom az utcájából, ahol még nem jártam és csak azt figyeltem, hogy hol fogok kiérni. Ahol kikanyarodtam, zöld volt a lámpa, de amelyik útra ráhajtottam, azonnal lámpa volt...piros...én meg simán továbbrobogtam...Még jó, hogy nem jött semmi a kereszteződésben. Csendben megjegyeztem, hogy : No, ez az út jól kezdődik!

Mikor megérkeztünk, az anyukája nagyon örült nekünk. Francia salátával, meg fasírttal várt minket. Borzasztóan sajnáltam, hogy itthon alaposan megreggeliztem, így nem tudtam megkóstolni sem...csak egy kávét ittam.

Hogy kedveskedjen nekem, megmutatta a cicáit. Kinyitotta a kazánház ajtaját és beszólt: Gyertek csak cicuskáim! És a hangjára berohant kilenc macska...Sorra mutogatta, hogy ez Dórika, ez Pisti, ez Kari, ez meg ... meg se tudtam jegyezni a neveiket. Volt ott mindenféle színárnyalat...először csak egy cicája volt, aztán lett három...aztán jött két migráns . Ők csak enni jártak oda, de végül ott rekedtek...Mondta, hogy nyáron nem gond, elférnek a kertben, de most már hideg van, ezért beköltöztek a kazánházba. Mindenáron nekem akart adni belőle legalább egyet, alig tudtam visszautasítani...eszembe jutott kedves blogos barátnőm és csak kuncogtam, miközben a fehér lábú szürkét simogattam. Ez nagyon tetszett nekem és ha még mindig a kertes házban laknék, el is hoztam volna. ...javasoltam, hogy keverjen az ételükbe fogamzásgátló tablettát, mert mire legközelebb jövök, itt már átveszik az uralmat a macskák...Az ebédet nem vártuk meg...

Hazafelé, már nem esett az eső, gyönyörkögni is tudtunk a szép őszi természetben, miközben jót beszélgettünk...Ez is egy jó nap volt...

Hozzászólások (7)

Egy kis öröm

Az utóbbi időben mindent olyan sötétnek láttam, hogy valósággal beborított az éjszaka. Pedig útálom a sötétséget!

Elhatároztam, hogy ha kell erőszakkal, de felpiszkálom a napot, hogy sugárzó fényével meghozza ne csak a világosságot, de a meleget is...minden napnak megvan a maga öröme, csak hajlamosak vagyunk arra, hogy a bosszúságokat írjuk meg.

Hülye álmom volt, hülye hangulatban keltem fel. Észre sem vettem, hogy milyen szépen süt a nap ! Még hálóingben kirobbantam az erkélyre, mert megjelent egy sereg galamb és meg akarták kóstolni az este hűlni kitett és kintfelejtett almás kalácsomat. És amikor kiléptem, megcsapott a friss őszi levegő és elszállt a bosszúságom. Ekkor gondoltam arra, hogy a blogomat átformálom örömködőre...

Ez a kép már önmagában is lehet a mai nap örömforrása. A fák fölött élek a hetedik emeleten. Vagy a hetedik emeletig érnek a fák...és megkezdődött az átöltözésük. A sötétzöld nyári ruhájukat fokozatosan kicserélik egy színpompás őszi pongyolára. Amit aztán nem sokára levetnek, mert szemérmetlen módon mesztelenül mennek aludni...

Gyorsan összedrótoztam magam és mentem az anyukámhoz...Már tegnap bevásároltam, hogy reggel időben el tudjak indulni. Nem volt nagy forgalom, szépen sütött a nap, kellemes zene szólt a rádióban és én, mint mindig, izgalommal vártam, hogy meglássam az anyukámat...

Fürdetésre érkeztem. Eszembe jutott, hogy otthon milyen nehezen tudtam megfürdetni. A zuhanyozástól félt, a kádba betenni meg én féltem...féltem, hogy egyszer elejtem. Itt megvan a megfelelő felszerelésük, nem történhet baj. Nem is viselte meg egyik öreget sem...mondtam az anyukámnak, hogy menjen nyugodtan, megvárom, nem megyek el. Amíg az egyik nővér elvitte fürödni, a másik kicserélte az ágyneműt, áttörölte a matracot. A tiszta, illatos ágyba tiszta hálóingben, tusfürdőtől illatozva feküdhetett vissza az anyukám.

Igazából nem örülök neki, hogy ilyenkor egész nap ágyban vannak, de az jó , hogy fürdés után pihenhetnek egy kicsit...azt meg mégse kívánhatom el, hogy duplán öltöztessék !

Nagyon örült nekem az anyukám...nem a lányának, mert azt nem tudja, hogy van lánya, hanem nekem személyesen. Nekem, aki minden héten meglátogatom...nekem, aki viszem neki a beígért csokoládét...nekem, aki simogatom, puszilgatom...Mióta nem tudja, hogy ki vagyok, nyugodtan kijelenthetem, hogy szeret engem...mindig mond valami bizalmasat. Oda kell hajolnom hozzá és mesél. Nehezen keresi a szavakat, sokszor nem is értem, hogy mit mond, de nagy öröm, hogy mondja...hogy nekem mondja!

A szobája ablakából ő is fákat lát...azok a fák is megkezdték átvenni az őszi ruhájukat...azok is szépek...

Érdekes módon az anyukám nem a fákat látja, hanem valami egészen mást...mikor itthon volt is sokszor látott mást, mint én...Most arra próbálta felhívni a figyelmemet, hogy ott, ahol én fákat látok, ott vannak valakik...nem ismeri őket, de el akarják vinni. De, ő nem megy sehova. Mert itt jó...

A sírás folytogatta a torkomat, mert igazából nem tudom , hogy miként is van az "elköltözés"... nem tudom, hogy tényleg várnak-e rá és tényleg hívják-e...de azt tudom, hogy ő nem megy sehova, mert neki jó itt ahol van!

Mikor elköszöntem tőle, rábizakodtam, hogy ne menjen el senkivel-sehova, jövök megint hamarosan...és hozok megint finom csokoládét...

Hozzászólások (9)

No, most fogok szétdurranni!

A volt főnököm akarva, vagy véletlenül, de úgy kibabrált velem, hogy nem lelem a szavakat...

Tudjátok, nálam lakott 3 napig...örültem, hogy jött, de fellélegeztem, mikor elment. Sajnos ez az ember egyre gyakrabban úgy viselkedik, mint akinek elment a józan esze. Sajnálom, mert velem mindig jó volt, viszonozni akartam neki az ottlakással a jóságát. Kár volt...

Mikor elment, elkért egy szekrénysort. Gyakorlatilag 5 szoba van otthon bebútorozva és ide nem hoztam csak egyet el. Nagyon méltányos árat kértem tőle, de ingyen mégsem adhattam...

Nem voltam ott, mikor elköltözött, de a költöztető sofőr kérte / tőle / a konybútort. Később, ő tolmácsolta felém és mondtam, hogy azt ami az alsó szinten van odaadom, ami fent van, azt oda szabták, nem akarom onnan elmozdítani. Ha kell a lenti, 10 ezerért elvihetik. A megbeszélt időben nem jöttek érte. Néhány nappal később szóltam, hogy nem is baj, hogy nem jöttek, mert igaziból az a bútor jó lesz nekem a kerti házikóba.

Az imént telefonált a szomszédasszonyom, hogy egy egész csapat, igazi fekete olácigány állított oda, hogy őket a főnök néni küldte, hogy vigyék el a konyhabútort meg nézzenek szét, mert ebből a házból minden eladó!

Szerencsére otthon voltak a felnőtt gyerekei és csak úgy tudták őket elküldeni. De azt mondja, hogy olyanok voltak, mint a sáskák. A kályhát, amin rajta volt a mikró, meg edények, mert ki volt pakolva a konyhaszekrényből, mindenáron el akarták vinni. Bejárták az egész házat, az udvart, még a garázsban is voltak, mire ki tudták őket hajtani a portáról...

Pont ezt nem akartam ! Nem akartam hirdetni a házat, hogy ne jöjjenek oda nézelődni az ilyen alakok...

Nem egy házat tudok, amit a csupasz falakig lebontottak az ilyen érdeklődők !

A fiam épp telefonált, neki mondtam hogy jártam. Szerinte azonnal riasztót kell beszereltetni...Szerintem meg vissza kell mennem lakni...Kedden kezdem el az önálló munkámat...máris le kell számolnom? Mehetek a kibelezett, félig üres, hideg házba, hogy ne fosszák ki, mert ilyen ostoba emberekkel vagyok körül véve...

Olyan dühös vagyok, hogy menten szétrobbanok !

Hozzászólások (25)