free hit counters

Ismét vége egy évnek

 

Nem akarok évértékelést tartani, csak úgy gondolom nem lesz időm már az idén írni. Ma van az utolsó munkanapom, most van egy kis időm és megragadom az alkalmat, hogy mindannyiótoknak tartalmas, szeretteljes, áldott, szép karácsonyt és egészségben, boldogságban gazdag új évet kívánjak.

Amint lehet, jelentkezek és beszámolok mindenről.

Hozzászólások (4)

Ez meg az

Nagyon megviselt a gyerek halála... Napok óta nem tudok aludni és ha alszom, hülyeségeket álmodom...pedig ez a kisfú nem állt hozzám túl közel érzelmileg...

Mindegy, túl kell lépnem rajta...

A héten hál'Istennek letelik a férjuram szanatóriumi kezelése. Ő is érezheti, hogy nemigazán van ő rászorulva erre a három hetes kezelésre, mert azt mondta, hogy jövőre megyünk mid a ketten és csak egy hétig leszünk. Megbeszéli a dokival, hogy sűrítsék be a vizsgálatokat egy hétbe nekem pedig befizetünk egy hetes vendégellátást és pihenünk együtt télen a Balatonon. Majd kiderül, hogy így lesz-e, vagy csak engem akart vígasztalni az egyedüllétem miatt...

Várom a karácsonyt. Jönnek a gyerekeim! Érdekesnek ígérkezik, mert ebben a pici lakásban csak úgy lehet elférni, ha nagyon nagy a szeretet...

Úgy gondoltam, hogy az ünnepi vacsorára, majd bevisszük az asztalt a szobába, mert a konyhában nincs annyi hely, hogy körbe tudnánk ülni...aludni meg valaki a földön fog egy matracon a karácsonyfa alatt. Valakiből karácsonyi ajándékot fogok csinálni...:)

A fiam olyan ételt rendelt, ami egyáltalán nem nevezhető ünnepinek. Még jó, hogy már itt lesznek 23-án is, így két vacsora lesz. Az egyiken az immár hagyományos húsleves, meg kacsasült és a másikon a megrendelt túrós derelye...Legyen mindenkinek az örömére.

Elkészítettem az anyukám karácsonyfáját, holnap megyek hozzá. Még dilemmázok rajta, hogy elvigyem-e holnap, vagy hagyjam a jövőhétre. Valójában ráérne a jövőhéten is, de úgy gondolom, hogy az otthonban már elkezdik a szobák díszítését és ha neki van saját fája, akkor inkább azt tegyék oda, mint valamit a raktárból...

Ilyen lett:

Igazából már ez volt neki tavaly is...és nem is tudja, hogy mi ez...felborította, szétszerelte, az égőket lefejtette róla...de nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha nem vinnék neki.

Hozzászólások (9)

Miért, miért, miért...

Vannak miértek, amire tudjuk, hogy soha, senki nem fog válaszolni. Ezekre a miértekre nincs válasz...se logikus, se ostoba...ezek örökre megmaradnak miértnek...

Tegnap láttam a facén, hogy Ózdon egy 12 éves gyereket halálra gázolt egy vonat...ennyi a hír, néhány katasztrófa kép mellékelve.

Én született ózdi vagyok, ott éltem hatvan évig...a baleset a város azon részén történt, ahol én is laktam...

Ha meghal egy idős ember, azt mondják, hogy :  Szép kort élt meg, végig járta az utat, ami rendeltetett neki, most már megpihenhet...

Ha meghal egy középkorú, akkor többnyire azt mondják rá, hogy: Kár érte, élhetett volna még. Nagy hiány lesz a családjának, szorgos-dolgos volt, ő tartotta össze a családot...

Ha meghal egy fiatal, akkor azt mondják az emberek: Micsoda tragédia! Még csak most kezdett el igazán élni. Még előtte voltak a célok, a lehetőségek...

De ha meghal egy gyermek, akkor csak azt tudjuk mondani, hogy : Miért...

Mikor gyerek voltam, a város szélétől a vasútállomásig négy helyen lehett átmenni a síneken a túloldalra. A túloldalon egy másik városrész van-volt...

Átlehetett menni a sorompónál. Ha nem volt lehúzva, biztos nem jött a vonat...

Aztán volt egy aluljáró, amin átjártunk a másik oldalon levő iskolába. Akkor is biztonságos volt az átkelés, ha felettünk dübörgött a vonat.

Aztán messzebb volt egy felüljáró, amin szintén átlehetett menni akkor is ha ment a vonat. Sokszor figyeltük, hogy húz el alattunk...

És az utolsó átjáró nem messze volt a vasútállomástól. Ott sorompó zárta el az utat, ha vonat jött-ment. De, hogy a gyalogosoknak ne kelljen sokat várakozniuk, felüljárón lehetett átmenni a lezárt sorompó fölött...

Soha, senkinek nem jutott eszébe, hogy átgázoljon a síneken...Igaz, hogy ott, ahol nem volt átjáró házak voltak és a házakat kerítéssel védte a gazdája...

Most ott már nincs egyetlen ház sem. A kerítés még addig eltűnt, amíg volt a háznak lakója...a gyárat bezárták, az embereknek nem volt munkájuk. Aki tudott elment onnan olyan áron is, hogy őrizetlenül hagyta a házát...nem is állt az ott sokáig...elbontották, lerombolták...nincs ott már csak a gaz...Csak a vasút választja el a két városrészt...aki átgázol a síneken, az egyik főutcájáról a másik főutcájára kerülhet...

A felüljáró vasból volt, azt szép lassan lebontották és elhordták a MÉH-be. Nem tudták elvinni az egészet, mert az alsó lépcsőket vitték el előbb...a városnak kellett befejezni a bontást, mert balesetveszélyes volt felmászni a magasba lépcső nélkül a rontóknak...

Az aluljárót betemették, mert az emberek féltek belemenni...inkább tapostak mellette ösvényt és bukdácsoltak a síneken át...

Nem olyan régen építettek egy gyalogátkelőt, ami korláttal tereli az embereket a helyes irányba, hogy menet közben rálássanak a sínekre, nehogy baleset legyen...

De, az emberek nem mennek el at átkelőig. Ott mennek át, ahol nekik jól esik...mennek toronyiránt, nem törődve semmivel.

Három gyerek akart átmenni a túloldalra...nagyon ritkán jön már vonat a városba, de most éppen jött...nem is rendes vonat már az, hiszen nem húzza maga után a vagonokat...csak egy kocsiból áll az egész szerelvény...

A vezető, akit már nem is lehet mozdonyvezetőnek nevezni, sürgetően dudál...a gyerekek megijednek és leszaladnak a sínekről...mikor leérnek, még hallják a vonat idegesítő dudáját és akkor veszik észre, hogy az egyik közülük ott maradt...

Valószínűleg megijedhetett, mert nem szaladt el, hanem, mint a kutya, aki tudja, hogy rosszat csinált, a fölhöz lapul...két karja közé húzza a fejét és vár...várja a csodát, várja a kegyelmet...

A két másik fiú végignézi, míg a legkisebbet a vonat magaalá préseli...

Miért? Miért nem futott el? Miért hagyták ott? Miért mentek rá a sínekre? Miért tették tönkre a biztonságos átkelőhelyeket? Miért engedték el egyedül a gyerekeket? Miért születik annyi gyerek egy családba, hogy azt a még szinte gyerek anya képtelen ellátni? Miért mondják, hogy jobb helyen van a gyerek az anyjánál, mikor az nem tud vigyázni rá? Miért szegényedtek el annyira az emberek, hogy a gyerek csak azért születik a családba, mert az egy újabb családi pótlékot jelent? Miért? Miért? Miért?

Ez a gyerek, mikor még a kollégiumban dolgoztam, ott volt velem...

Hozzászólások (5)

Angyalok kórusa

Ma délelőtt dolgoztam, de most sok tennivalóm volt, ezért ott nem tudtam írni. Most pótolom...

Egész nap, csúnya, ködös idő volt. Nem is volt annyira hideg, de ez a nyirkos levegő bele eszi magát a csontokba...tipikus ki se mozdulok idő...Így is akartam tenni, de az ember gyakran nem azt teszi, amit előre eltervez.

Eszembe jutott, hogy holnap haza akarok menni és ideje lenne már kijelentkezni a házi orvostól, hiszen több, mint fél éve itt élek. Kétszer három hónapra felírattam a doktornővel a gyógyszereimet, már napokon belül elfogy. Szóval arra gondoltam, hogy bemegyek a városba és veszek valami jelképes ajándékot, hogy elköszönjek tőle.  Sapkát tettem a fejemre és felnyergeltem a gyalog paripámat. Ütemesen, tempósan baktattam a belváros felé, hogy ne fázzak.

Megcsodáltam először a piaci díszeket, ahol lehetett még világító lószart is kapni...elképesztő bőség volt...díszek, fenyők, édességek, népművészeti tárgyak, kristály és műanyag angyalok, virágok, koszorúk asztali díszek...csillogott-villogott minden.

Természetesen megnéztem mindent és nem vettem semmit. Közben besötétedett és átballagtam a Dobó térre...tündérországba kerültem...ott is volt minden, csakúgy mint a piacon, csak itt sokkal drágábban adták. Itt is megnéztem, megcsodáltam mindent, de nem vettem semmit...elindultam hazafelé, amikor a színpadon bekonferáltak egy zenetagozatos általános iskolai kórust...Megálltam és visszafordultam. Az én gyerekeim is ilyen iskolába jártak annak idején, gondoltam, nosztalgiázok egy kicsit...ráérek, hallgatok egy kis karácsonyi éneket.

Gépi zene kisérte az éneket, gondoltam várok egy kicsit, de fáztam is már...szóval nem akartam sokáig maradni...De amikor a gyerekek kinyitották a szájukat, elbűvöltek vele...Tisztán, hangosan, vidáman szállt az ének egészen az égig! Nem is törődtem tovább se a hideggel, se a köddel, egyre közelebb mentem a színpadhoz...csoda szépen énekeltek ! Igy képzelem el a mennyben az angyalok kórusát...kár, hogy nem volt rajtuk valami lepel, mert az csak fokozta volna a színvonalat...

Valójában nem sok dalt ismertem abból amit előadtak...énekeltek magyarul, meg angolul, meg németül is. Nem közismert karácsonyi dalokat énekeltek...

A téren többnyire szülők voltak. Néhány apuka gondolom a hideg miatt megihatott egy-két pohár forralt bort, mert igencsak emelkedett hangulatban voltak. De az is lehet, hogy csak a büszkeség késztette őket arra, hogy a vezőnylő tanár ellenére is tapsoljanak. De, nem tudtak ártani a produkciónak...ez tökéletes volt.

Mikor befejezték, akkor jöttem rá, hogy vacogok...tempósan mozdultam, de megállított egy magamfajta hölgy és azt kérdezte tőlem, hogy melyik iskola volt ez...bizonyára azt gondolta rólam, hogy valami nagymami lehetek, ha már ott voltam. Mondtam neki, hogy nem tudom, de nagyon szép volt...

Hozzászólások (1)

Utolsó lap a naptárban

Ma reggel átváltottam a naptáron az oldalt...elérkeztünk az utolsó laphoz.

Ilyenkor automatikusan beugrik az ember agyába, hogy mennyi minden történt azóta, mióta kiakasztottam ezt a naptárat.

Jóérzéssel nyugtáztam, hogy öregebb lettem egy évvel...egy évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy megérem ezt a napot...

Ebben az időben a férjem szanatóriumban volt. Évek óta mindig Balatonfüreden van ilyenkor. Volt gond a szivével, megműtötték, de Istennek hála nincs semmi baj vele. Azt szokta mondani, hogy nagy generálra viszi a motort. Ilyenkor alaposan kivizsgálják és mindig megdicsérik, hogy milyen jól van.

Az elmúlt évben míg odavolt, elmentem nőgyógyászati rákszűrésre. Minden évben el szoktam menni. Most hidegzuhanyként ért a régi, baráti orvos megjegyzése.

- Ez bizony rák. A rák egy igen ritka formája, ami akkor szokott kialakulni, mikor a csajok már megöregszenek. Nagyon ritka ez a rákfajta, de találkoztam már vele. Sajnos nálunk nem lehet műteni. Kivágják majd itt, meg itt, meg itt is.

Megkérdeztem tőle, hogy: - Ugye, most csak viccelsz?

- Nem! Ilyen dolgokkal nem viccelünk. Írt fel különféle kencéket, hogy azt használjam és egy-két havonta menjek és mutassam meg magam, hogy meddig lehet húzni műtét nélkül...

A férjem "egészségesen" szanatóriumban és minden nap panaszkodik, mert most tornáznia kellett, most meg EKG-t kapcsoltak rá, most meg nem volt finom az ebéd...

Én meg itthon az öreg, ápolásra szoruló anyukámmal, akit etetni-mosdatni-pátyolgatni kell...és folyamatosan azt érzem, hogy milyen igazságtalan is az élet.

Az anyukám, bár már azt sem tudja ki vagyok, megérzi a bajt és egy este azt mondja nekem:

- Ne haggyal engem itt jányom.

Elbőgöm magam, de megnyugtatom...és eldöntöm, be kell adnom otthonba, nem maradhat magára,ha én már nem leszek... gondoskodnom kell róla.

Természetesen a zuram nyugalmát a szanatóriumban nem ronthatom el, nem szólok neki, míg haza nem jön. Végighallgatom a siralmait, próbálok vele poénkodni, de mindig megkérdezi, hogy:

- Valami bajod van?  Olyan fura a handog.

Nem akarok erről több szót ejteni, leírtam akkor...

Azóta az anyukám otthonban van, ahol hál'Istennek jól érzi magát...adja Isten, hogy éljen még sokáig, hiszen ő nem érzi, hogy baja van, neki öröm az élet..

Azóta új városban, új lakásban élek... és ÉLEK...mert menetközben kiderült, hogy ez nem rák, ahogyan a régi barát megállapította, hanem egy rák megelőző állapot. Amiből lehet rák, de az is lehet, hogy nem lesz. Csináltak szövettani vizsgálatot és nincs benne rákos elváltozás...

Hetente kétszer dolgozni járok. Most is "dolgozom", csak egy kicsit blogolok közben. Egy napot az anyukámmal töltök és négy napig élvezem az életet...

Élvezem a békés, nyugdíjas kort...élvezem a szép, kényelmes lakásomat...a szép várost...a férjemet...a gyerekeimet...a barátaimat...az életet...

Azt hiszem, ez a boldogság...

Hozzászólások (3)