free hit counters

A kocka el van vetve.

Ma megvolt a beszélgetés a tesvéremmel. Nem is nevezném beszélgetésnek...

Egész nap vártam rá, délután érkezett. Lent voltam a mamánál, oda jött ő is. Aztán mondtam, hogy jöjjön már akkor hozzám is. Röviden vázoltam, hogy az anyukámat otthonba szeretném tenni. Nem volt kíváncsi az indokra, így el se mondtam, hogy azért, mert olyan betegségem van, ami megkívánja, hogy magammal is törődjek.

Mondta, hogy ne sírjak, eljött az idő, mikor már nem tudunk mit tenni. Eltette a papírt, amit az ideggyógyász kiállított a mamáról és mondta, hogy elviszi egy ismerős ideggyógyászhoz, (mert van neki olyan ) és kikéri a véleményét, hogy melyik otthont javasolja. Mert abban, ami itt van a közelben, nem bízik meg. Itt ezen a vidéken elkeseredett emberek vannak, akik nem azért dolgoznak ilyen helyen, mert szeretik az öregeket, hanem azért, mert máshol nem kaptak munkát. Ezért az én anyukámat olyan helyre kell adni, ahol úgy látjuk, hogy minden ellátást megkap. Ez jó is lenne, csak én meg azt nem hiszem el, hogy máshol nem úgy mennek a dolgok...Mondtam, hogy sajnos csak annyi pénzem van, amennyit a temetésre eltettem, hogy bármikor legyen is, ne érjen váratlanul. Mire ő megjegyezte, hogy "gondoltam, hogy nincs tartalék pénzed. De nem baj, mejd én kifizetem"...mondtam, hogy nem! Kifizetjük felesben. Ha előre befizetős helyre megy, veszek fel kölcsönt, de a felét én állom. A térítési díjat meg fedezi a mama nyugdíja...és elment...én meg kibőgöm a lelkemet, mert az én anyukám már olyan, mint egy kis gyerek...reggel mosolyogva ébred és lustálkodik az ágyban... mosdatom, etetem, öltöztetem...tudom, hogy mikor kell megpisiltetni...tudom, hogy mikor fog kakilni...tudom hogy mikor van szüksége zsebkendőre...tudom, hogy mikor álmos, mikor éhes, mikor ideges...és ha elvisszük, olyan, mintha eltemetném...onnan már nem jön haza...már nem tudja, hogy hol van a haza...itthonról is azt a helyet keresi, ahol a haza van...

Azt mondta a testvérem, hogy legyek nyugodtan, én megtettem mindent, amit lehetett, az anyukámnak nagyon jó helye volt...én meg nézek megdöbbenve, hogy tényleg nem érez semmit? Vagy csak előttem ilyen kemény?

Innentől kezdve nem az én gondom...ő keresi a helyet, én majd csak elmegyek vele megnézni, hogy jó-e...meg elviszem majd vele az anyukámat és ott hagyom...hogy lehet ezt feldolgozni...?

Hozzászólások (23)

Egy horror

Nem térek magamhoz...ha a kerék megindul lefelé, akkor az nem áll meg, míg le nem ért!

Ez a hétvége olyan jól indult, azt hittem szárnyalni fogok. De, amint a közmondás tartja, "ember tervez, Isten végez"...

A kisfiam csütörtökön valamivel dél előtt telefonál, hogy hazamegyek. Azt hittem, hogy viccel, mert ilyen még nem volt, hogy csak úgy hét közben...Persze örülök neki, fogok is hozzá a megrendelt vacsora készítéséhez. Kelkáposzta főzelék-fokhagymás hús. Még jó, hogy mindig van itthon hozzávaló a hűtő ládában.

Éppen vacsoráztattam mamát, mikor megérkezett. Halál fáradt, kimerült hozzá sem nyúl a frissen főzött vacsorához. Járkál, mint oroszlán a ketrecben, miközben telefonál. Beszél ezzel, azzal, amazzal, míg végre zöld ágra vergődnek. Én meg csak kapkodom a fejem...Szinte nem is beszélünk semmit, korán megyünk aludni. Másnap jó sokáig alszik úgy tűnik kipihente magát, olyan, mint régen. Már a reggeli kávénál csacsog, magyaráz...Kitakarítja az autómat, meg a magáét is, megesszük a tegnapi vacsorát ebédre, aztán mondja, hogy elmegy Egerbe, mert oda jönnek a lányomék is. Készítek egy rakat kaját, sütök neki kenyeret és elmegy.

Ma a szomszédban disznót vágtak, vettem egy csomó mindent és amint lehetett, vagyis, miután készen lettek a disznóságok, mamával beültünk az autóba és mentünk mi is Egerbe. Az összes dolgot, amit megvettem elvittem nekik, hogy felezzék el.

Szakadt az eső. Mikor megérkeztünk, a mama nem akart kiszállni az autóból, mert esik az eső. Kifordítottam az ülésen, a két lábát kiraktam a földre és megfogtam a két kezét, hogy segítsek neki felállni. De mivel nem akart egy kicsit jobban meghúztam a kezét...a kezemben benne volt a kocsi kulcs és felsértettem vele a bőrét...az ő bőre már olyan vékony, mint a selyempapír, elég hozzáérni, már el is szakadt...ömlött a vér a keze fejéből...Nem is vettem ki semmit a kocsiból, csak gyorsan érjünk fel. Persze, ebben a lakásban nincs még semmi, amivel egy sebet el lehetne látni. Egy papírzsebkendőt szorítottam rá. Közben összevéreztük a blúzát, mellényét, de még a nadrágját is. Mondanom se kell, hogy ezeket mind ma reggel adtam rá tisztán...sőt, a mellényét ma vette fel először, most vettem neki.

Fél négykor indultunk vissza, mama már nagyon nyűgös volt, nem maradhattunk tovább.  Alig érünk ki Egerből, mondja az egri rádió / azt szólt a kocsiban/, hogy Eger és Szarvaskő között két autó frontálisan ütközött, az út teljesen le van zárva a forgalom elől.Mivel nincs kerülő út, kérik a közlekedők türelmét. Alig fejezte be, már benne is vagyok a dugóban...se előre, se vissza...látom a villogó autókat, a rendőröket, az eső szakad.

Majdnem három órát ücsörögtünk a kocsiban...volt benne egy kis pléd, azzal leterítettem a mama lábát és fogtam a kezét, ami olyan hideg volt, mint a béka lába. Néha beindítottam a kocsit, hogy egy kicsit bemelegedjen és elképzeltem, mit élhetnek át a migránsok...felhívtam a lányomat / a fiam már elindult velünk egyszerre haza, a lányomék még maradnak holnapig/ és mondtam, hogy mi történt. Azt mondja, hogy épp most látta, hogy milyen súlyos baleset volt, hogy a tűzoltók is jönnek, mert nem tudják kiszedni az egyik autóból a sofőrt, csak úgy, ha szétvágják a kasznit. És imádkozzak szegényért...Én akkor már olyan ideges voltam, hogy csak annyit mondtam neki, hogy: Jjjó! Közben meg szidtam a jó édesanyját, hogy mi a fenének kell előzni ilyen kanyargós hegyi úton! Lehet, nem is az szorult be, aki rohant, hanem a vétlen...mert mindig a vétlenek szívják meg...

Fél hét után elindulhatott a sor. Mama fél hatkor már vacsorázni szokott, hatkor megy aludni...mondanom sem kell, hogy még az édesapja is ott volt velünk...legalábbis ő azt mondta.

Elindult a töméntelen hosszú sor...és hiába volt előttünk a baleset, voltak akik ész nélkül előztek. Tudom, az a két-három órás várakozás, mindenkit kiborított...helyenkét az esőt olyan sűrű köd váltotta fel, hogy nem láttam az út szélét...sajnos nincs ködlámpa ezen a csotrogányon, így ha beleértem a tejfölbe, bizony lassabban mentem és inkább a felező vonalat figyeltem...A farkaslyuki tetőn derékszögű kanyarok vannak és az utat hajdan erdő övezte. Hajdan! Amíg ki nem irtották az erdőt a megélhetési bűnözők. Nappal, jó látási viszonyok mellett is félelmetes ez a szakasz, mert csak egy szalagkorlát van az út "szakadék" felőli oldalán. Ha ott valaki átszakítja a korlátot, egy fa sincs ami megfoghatná az autót...az kalimpálhat lefelé...Ezen a szakaszon, a sűrű ködben velvillant egy lámpa és egy kamion el kezdett előzni. Egyszerre több autót is...és mikor elém akart vágni, egy koppanást hallottam és a baloldali tükröm, mint egy őszi falavél, átsuhant előttem. A kamion meg tovább robogott! Úgy megijedtem, hogy egy darabig szólni sem tudtam...

Tudom, szerencsém volt, mert ha nem a tükröt kapja el, hanem egy picit meglöki az oldalát, bizony bebakurnyázunk...de most nem azt érzem, hogy:

" Jaj de jó, hogy vigyáztak ránk fentről! " Hanem azt, hogy ez bizony egy szar hétvége volt...pedig úgy vártam rá...

Hozzászólások (8)

Óriási vihar

Óriási vihar dúl a lelkemben...a gonosz harcol a jó ellen, az önzés küzd az önzetlenség ellen, az ész a szív ellen...gyűlnek a fekete felhők és nem tudni melyik fog diadalmaskodni a másik felett és a győzelem meghozza-e a várva várt megbékélést...

Sok-sok évvel ezelőtt, mikor az apukám hirtelen, váratlanul távozott a földi világból igéretet tettem, hogy nem hagyom az anyukámat magára...24 év telt el azóta és testem-lelkem elfáradt...úgy érzem, nem vagyok képes beváltani az igéretemet...

Már régen megírtam ezt a posztot eddig, most erőt veszek magamon és befejezem.

Ma voltam az anyukámmal az ideggyógyásznál. Még sosem voltam... Amíg fiatal volt, jól bírta magát mondott olyan dolgokat, amikre akkor nem is figyeltem, de savként marta be magát a lelkembe. Például azt mondta, hogy ha beteg lesz, csak azért, hogy egy kicsivel tovább éljen, ne vigyem orvoshoz...és azt is mondta, hogy itthon akar meghalni, róla majd gondoskodnak a gyerekei... Amikor észrevettem rajta a betegségének tüneteit, elvittem a házi orvoshoz. Ő írt rá neki gyógyszert, amit gondosan be is szedett. Mikor mondtam, hogy az állapota nem javul, azt mondta  a házi orvos , hogy ez sajnos nem fog javulni csak folyamatosan romlik... Eszembe sem jutott, hogy ideggyógyászhoz vigyem!

Először a pajzsmirigy műtétem után merült fel bennem, hogy otthonba kellene adnom...pontosabban nem én, hanem a gyerekeim gondolták ezt, mert meggyőződésük volt, hogy a betegségem attól van, hogy lelkileg túl vagyok terhelve. Akkor tényleg olyan beteg voltam, hogy el is mentünk a lányommal egy otthonba, ahol éppen volt is hely. Szükséges hozzá egy pszichiátriai vélemény, meg egy tüdőszűrő röntgen. Kértem időpontot az ideggyógyászhoz, de mire a vizsgálatra került volna a sor, jobban lettem, nem vittem el...nem adom be...ő nem akar menni, nem tehetem meg... Ez idestova négy évvel ezelőtt történt.

Most megint felmerült bennem, hogy gondoskodnom kell az anyámról, hogy az ő helyzete akkor is jó legyen, ha én nem tudom ellátni...ma jött el az idő, hogy elvigyem a vizsgálatra...

Kilenc órától volt időpontunk, de még fél tizenegykor is ott ültünk ketten a kilencórások közül. A többiek már tizesek, meg tizenegyesek voltak. Kilenckor elkezdődött a rendelés, de öt ember soron kívül volt, ők a megkülönböztetett betgek...meg másik három, aki szintén kilencre jött...így kerültünk be kilencedik betegként fél tizenegykor...

Az orvos jól lekiabált, hogy miért most jöttünk, miért nem évekkel ezelőtt...nagyon súlyos demens beteg, de valószínűleg "alchejmer kóros", csak már nincs értelme kivizsgáltatni, mert már úgysem lehet nem lehet rajta segíteni. vagyis belém plántálta, hogy ha időben elviszem a szakvizsgálatra, akkor éveket lehetett volna nyerni...

Állandó felügyeletet igényel...és ne legyen lelkiismeret furdalásom betenni egy otthonba, mert neki már mindegy, hogy hol van. Csak kapjon enni és ne fázzon...Azt mondta, hogy maga még túl fiatal ahhoz, hogy feláldozza magát...

Akartam beszélni a bátyámmal, hiszen erről nem dönthetek egyedül, de ők holnap mennek Velencébe egy hétre. Mondtam a sógornőmnek, mert ő vette a telefont, hogy nem akarom elrontani a pihenésüket, de ha hazajönnek, mindenképpen beszélni akarok a testvéremmel...

 

Hozzászólások (12)

Ez egy pocsék nap

Elloptam a címet kedves blogtársamtól, de mit lehet tenni, ha ez egy pocsék nap.

A végletekig elegem van már ebből a se tavasz-se tél időjárásból. A levegő hőmérséklete +10 fok, de sötét, borús szomorú idő van.  Ráadásul, ha kint tíz fok van, a benti 22 hidegnek tűnik. Nem meleg a radiátor, hiába mutat 22 fokot a szobai hőmérő. Egész télen egy szál pólóban, zokni nélkül voltam, most meg gyapjú mellényt vettem fel. A zanyukám is megvan gémberedve, mint ősszel a béka...

Az közeli óvodából hordom az ebédet. Nem itt főzik, hanem abban az óvodában, ahonnan nyugdíjba vonultam. Úgyis hozzák ebbe az oviba a gyerekeknek az ebédet, megbeszéltem a főnökkel, hogy minden nap kiküldik az enyémet is a gyerekekével. Én meg elmegyek ide érte.

Első évben nem is volt semmi gond, azt az egy ételes eltűnést kivéve. Nem is mondtam még nektek, hogy szeptemberben visszakaptam az ételesemet. Valahogy előkerült...

Ebben a tanévben rendszeresen úgy kapom meg az ebédet, hogy a leves fele elfolyt. A konyhás ilyenkor megjegyzi, hogy jaj, már megint folyik. Az egyik kolléganő mondta, hogy biztosan forrón teszik rá a tetőt és a gőz lenyomja. Elhiszem, hogy így van, de!... De, ha már lenyomja a gőz, akkor a sofőrnek olyan nagy munka lenne, hogy mielőtt bedobja a kocsiba, visszanyomná?! Bár ma is rajta volt rendesen a tető, mégis végiscsöpögtettem az egész utat...

Lehet, hogy nem is jön le a teteje, csak felborul a kanyarban? Mindegy, hogy mitől, de ha egy menzás levesnek lefolyik a föle, akkor nem marad benne csak a langyos víz ! Ráadásul ilyenkor a szatyrot is ki kell mosni, mert csöpög belőle a zsíros lé.

Úgy gondolom, megúnta a sofőr a szívességet...először gondoltam, hogy fizetek neki valamit, ha már elhozza...De, könyörgöm, ő egy régi kolléga! Egy lépéssel sem kell neki többet tennie azért, hogy itt legyen az ebédem...fordított esetben én is megtenném neki...

Ma az egész ebédet a kutya kapta meg. A leves elfolyt, alig maradt benne, mérgemben kiöntöttem. A második meg valami sült hal volt rizzsel. Bizonyára mondtam már, hogy utálom a halat. Egyszerűen nem tudom elviselni a szagát. Ettől függetlenül, a zanyukámnak odaszoktam adni, de most mérges voltam. A mama mindig másnapi ebédet eszik, mert a mait 1 órakor hozom el, ő meg délben ebédel. De ezt a menzás rizst nem lehet melegíteni, mert olyan lesz, mintha kavicsot tennék a tányérba. Én megszoktam enni frissen, de ma jól meglocsolták azzal büdös olajjal, amiben a hal sült. Fogtam és az egészet odaadtam a Fifinek. Úgy tele lett a tányérja, hogy először hozzá sem mert fogni. Aztán nagyon boldog lett és megette mindet.

Voltam a boltban is. Gondoltam, ha már így elpocsékoltam a holnapi ebédet, főzök valamit. Holnap jön a zuram és kelkáposzta főzeléket kért. Az jó lesz nekünk is, egy kis pörkölttel, mindannyian szeretjük. Most fől...

Ez egy kis bolt, szeretek itt vásárolni. Olyan családias...az eladók fiatalok, kedvesek és szép árujuk is van. A zanyukámnak itt szeretem megvenni a reggelire valót, mert mindig friss, sokszor akciós és vékonyra szeletelik. Pont az ő fogatlanságához való.

Két-három félét szoktam venni, mert nem megyek minden nap. A kislány ajánlott valami új fajta baromfi sonkát. Azt mondja nagyon finom és jó ára van. Mondom, hogy jó, akkor kérek belőle 15 dekát. Már tudja, hogy milyenre kell szeletelni, nem kell neki mondanom. Egy asszony megszólal a hátam mögött, hogy abból én is kérek húsz dekát! Mikor megkapom az enyémet, mondanám, hogy még melyikből kérek, mikor a kislány azt mondja. Tessék már megengedni, hogy levágjam neki előbb a húszat. Rámosolygok és mondom, hogy hát persze, nyugodtan...Közben meg elönt a méreg. Nem vagyunk egyforma vevők? Ketten álltunk a pultnál. Nem tudta volna megvárni, míg megveszem amit akarok? A pénztárnál pont előttem volt és mikor kiért a boltból, megállt beszélgetni...Akkor már nem kellett sietnie...

Befejezem a háborgást, mert a végén leég a pörköltem és biztos felrobbanok.

Hozzászólások (8)