free hit counters

89 év

Reggel hidegfrontra ébredtem, ami egyébként is rosz hatással van rám...és első gondolatom az volt, hogy az anyukám ma tölti be a nyolvankilencedik évét...szóval, sírással kezdtem a napot.

Gondolkodtam, hogy mit is tegyek. Ha autóba ülök és elrobogok hozzá, felköszönthetem, megpuszilgathatom, kisírhatom magam a jelenlétében, de attól nem lesz jobb se neki, se nekem. Mert ő is a hidegfrontra érzékeny, ilyenkor mindig zaklatottabb...ha én sírok, akkor ő is...ennek meg semmi értelme. Holnap után, elsején jön vissza szabadságról az a nővér, aki megszervezi a születés napját. Ő már úgyse tudja, hogy harmincadikán, vagy elsején született...sőt, azt sem fogja tudni, hogy kit-mit ünnepelnek...de a tortát szereti és a többiek között vannak olyanok, akik tudják majd, hogy most valakinek születés napja van...annyit fizettem, hogy nem csak a szobatársak részesülnek majd az ünnepből...

Ezért nem indultam útnak...kétszer egy héten mégse mehetek...és ott akarok lenni a köszöntésen.

Helyette feltettem egy kéthete készült képet róla a facéra. Sokan tudják, hogy otthonban van, érdeklődnek is róla gyakran és úgy gondolom nem hiszik el, hogy jól lehet valaki egy öregotthonban. Ez egy olyan kép róla, ahol mosolyog, látszik rajta, hogy nincs semmi baja...

Feltettem a képet és elmentem a városba...dolgom volt. Mire hazaértem, százon felüli volt a hozzászólás...mindenki köszönti...És olyan jól esik, mert tudom, hogy ezek az én ismerőseim...valójában nekem szól az üzenet, hiszen őt sokan nem is ismerik személyesen...

Én meg csak bőgök folyamatosan és örülök, hogy van még anyukám...akkor is, ha nem tudja, hogy ő az én anyukám.

Hozzászólások (3)

Nem szégyen, de nem is dicsőség

A hétvégén olvastam egy cikket a neten. Egy kicsit elgondolkodtatott...

Egy négy gyermekes anyuka kiment a strandra és fiatalok kigúnyolták, undorítónak tartották a hájas, terhességi csíkokkal borított hasát. Megalázva, sírva ment haza és egy nyílt levélben reagált fiatal kritizálóinak.

Ennyi a sztori.

Igaza van az anyukának, hogy ő milyen felemelő, tiszteletre méltó dolog miatt veszítette el szép formáját és ha majd ezek a fiatalok is átesnek a gyerekszülésen ők is ilyenek lesznek és akkor majd nem tartják magukat undorítónak... Ez igaz.

De az is igaz, hogy ha valaki esztétikailag egy másik ember felháborodását válthatja ki, akkor minek mutogatja magát ? Miért megy bikiniben a strandra, miért nem vesz fel egy kevésbé "mutogatós" fürdőruhát magára?

Most ez a sikk. Mindenki él magának, nem törődik a másikkal. A kismamák óriási pocakkal mennek a strandra, mert az olyan szép. De ami az egyik embernek szép, az a másiknak visszatetsző. Az én időmben bő tunikával takartuk el a nagy pocakot. Nem azért, mert csúnyának tartottuk, hanem azért mert ez egy intim dolog, nem tartozik másra. Csak rám, meg a benne lakóra...

Miután megszületett a gyerekem, nem vettem magamra bikinit csak itthon. Nem tartozik másra, hogy milyen lett a hasam...A férjem, ha strandon voltunk, sokszor mutogatott olyan nőket, akik tőlem százszor kövérebbek voltak, hogy nézd csak, őket nem zavarja...Nem foglalkoztam velük, én így tartottam helyesnek.

De, ha valaki olyan külsővel megy nyilvános helyre / strandra /, amilyen a szóban forgó hölgy, annak bizony számolnia kell azzal, hogy vannak olyan emberek, akik neveletlenségük folytán hangot adnak negatív kritikának.

Nem szégyen az, ha valaki bármi miatt elveszítette / vagy meg sem volt neki sosem / a szép, nőies megjelenését, de nem is dicsőség! Nem tartozik másra. Vagy rosszul látom?

Hozzászólások (6)

Megint elment valaki

Azt mondják, ha valaki eltávozik a földi világból, egy csillaggal több lesz az égen...egy fényes csillaggal megint több van ott fönt...és itt egy jó emberrel kevesebb.

Meghalt egy volt kolléganőm, aki sokkal több volt, mint kolléga...53 éves volt és három éve küzd a gyilkos kór ellen...nem akarta feladni, élni akart...

Élni akart betegen, fájdalmakkal...viselte a műtéteket, a rosszulléteket...hitte, hogy legyőzheti a kórt...

Sokat dolgoztunk együtt, imádta a gyerekeket...neki aztán nem számított se tetű, se rüh. Magához ölelte a sírót, megvigasztalta a kitaszítottat...Ő volt a gyerekek Kati mamája...

Két hete beszélgettem vele, nyaralni mentek onnan hívott...azt mondta: Már nem jól vagyok, már nem bírom soká...és nevetett hozzá. El sem hittem neki, hogy igazat mond...

Holnap fogják temetni. Az volt a kívánsága, hogy ne vigyenek neki nagy koszorúkat. Aki úgy gondolja, hogy virággal akar tőle búcsúzni, az vigyen egy szál fehér rózsát...

Felhívtam a virágboltos barátnőmet, hogy megyek reggel haza, tegyen el nekem egy szál fehér rózsát...


Hozzászólások (5)

Bumm, vége

Olyan szép hetem volt, hogy azt gondoltam lesz mit mesélnem, ha hazaértem! Még hazafelé is repkedett a lelkem, mert szép tiszta vonat repített az új otthonom felé...

És hirtelen, váratlanul jött egy nagy BUMM! És minden örömöm szertefoszlott, mint egy szappanbuborék...

Olyan szépen alakultak a dolgaim...és most megint romokban heverek...

Az történt ugyanis, hogy az ex főnököm, aki a múlt héten beköltözött a házamba, ma felhívott, hogy itthon vagyok-e már, mert itt van Egerben és felszaladna egy percre.

Tényleg csak egy perc volt...leült a párjával és míg megittunk egy pohár vizet elmondta, hogy mégsem akar a házamban lakni...a hétvégén elköltöznek albérletbe...mert az unokája nem akar ide jönni és a család mindenek fölött áll. Az unokája már kiválasztotta azt a panellakást, ahová költözni fognak...

Az imént kaptam egy üzenetet a facén, hogy: Ne haragudj már rám. Olyan lelkiismeret furdalásom van.

Válaszoltam neki, hogy: Dehogy haragszom!

És tényleg nem haragszom, csak nem tudom, hogy mitévő legyek...Jön a tél, a hó... üresen, fűtetlenül egy nagy ház...és engem is mardos a lelkiismeret, hogy mi a fenének költöztem el...

Szóval, nem tudom elmesélni, hogy milyen jó volt egy hét nyaralás kettesben a zurammal...

Hozzászólások (3)

Én kis kertet kerteltem...

Már harmadszor fogok hozzá ehhez a poszthoz, de nem sikerül képet feltöltenem. Annélkül pedig ez nemigen lesz érdekes. Ugyanis megakartam mutatni a kertünket a majdnem tökéletes pincével, a csodásan érlelődő szőlővel és a mesebeli látképpel. Ezt nem elég leírni, ezt látni kell.

Próbálkozom tovább, ha sikerül megosztom.

No, végre feltöltődtek a képek. Mutatom a kertünket.

A kilátás csodálatos, éppen az Eged hegy lábánál fekszik. Pontosabban a kis és a nagy Eged között, egy barátságos szép völgyben. A hegy tetejéről indulnak a sárkány és sikló repülősök nézegetni a magasból. Most éppen annyian röpködtek, mintha majálison a lufikat eregetnék fel.

 

Érik szépen a szőlő is.


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyárra felállítottunk egy sátrat, ahol nem ázunk, ha elered az eső és ahol lehet ebédelni is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elkészült végre a pince is. Igaz, még sokára lesz olyan, mint amilyenre én szeretném, de már látom az alagút végét. Már van rajta ajtó-ablak, 3 lépcső vezet lefelé, betonos az alja és van benne villany és vizet ad a fúrt kút.

A tetejére majd szeptemberben hozzák el a konténer házat. Most még csak locsolgatjuk a betont.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ahová a király is gyalog jár. Még nem működik, de ilyen lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Folyamatosan azt mondogattam, hogy nekem nem kell a kert, én nemtudok kapálni, nem szeretek a kertben dolgozgatni. Most viszont azt mondom, hogy nagyon élvezem. A füvet én vágom, már permetezni is tudok és a szőlőt folyamatosan ápolgatom. Igazán örülök neki!

Hozzászólások (6)

Szép ifjúság...

Szép ifjúság jöjj vissza egy szóra...

Osztálytalálkozót szervezek. 42 éve, hogy befejeztük az iskolát és beléptünk az ÉLET-be és még egyetlen találkozónk sem volt. Sőt, a volt csoporttársak neveit sem tudjuk! Lányok lévén, a név bizony változik...időnként többször is...így bizony nem egyszerű a keresés.

Valahányszor az anyukámhoz megyek, több olyan település tábla előtt elhaladok, ahonnan volt csoporttársam... És ilyenkor mindig bevillan, hogy vajon mi lett velük?

Voltunk hárman a facén ismerősök, akik anno együtt koptattuk a főiskola padjait, illetve székeit, mert padok ott már nem voltak. Összekacsintottunk és kieszeltük, hogy bizony ideje lenne megszervezni egy találkozót. Még sosem csináltam ilyet, de most fel vagyok villanyozódva!

Hozzászólások (7)

Ezermester

A címet módosíthatnám úgy is, hogy Mekk Elek kerestetik, de azt hiszem, elegem van a Mekkelekekből!

Az ajtózár első pillanattól rosszul működik. Az az igazság, hogy ez egy speciális ajtó, amit nem kőművessel, hanem ajtó-ablak szerelővel kellett volna beüzemeltetnünk, csak nem tudtunk róla. De, a törvény nem tudása nem ment fel a büntetés alól. Valójában súlyos büntetést fizetünk érte.

Szóval, mikor egy évvel ezelőtt megvettük ezt az ajtót, már itthon derült ki, hogy rossz felé nyílik. Mikor beszerelték, kívülről volt a gyerekzár.

Akkor mondtam, hogy: " No, ez így nem jól van! Vissza kell vinni az OBI-ba és kicserélni! "

Csakhogy akkor már ez be volt falazva. Az én drága gépészmérnök férjem azt mondta, hogy ne aggódjak, egy zár csak nem fog ki rajta. És szemrebbenés nélkül szétszedte és megfordította.

Ez így nagyon jó is lett volna, de nem volt tökéletes. Majd legközelebb újra szétszedi és akkor már jó lesz. Csakhogy a legközelebb folyamatosan tolódott...közben itt lakott egy kislány, akinek naponta többször is dolga volt a ki-be kulcsolással. Míg végül egyszer beletört a kulcs. Ő éppen bent volt, pánikba esett, felhívott valami volt bűnözőt, aki pillanatok alatt megfúrta a zárat. És betett helyébe egy gagyit, ami nem működtette a 6 zárnyelvet, csak egyet. A gyerekzárat lehetett használni kulccsal. Szólt nekem akkor a kislány, hogy feltörték az ajtót, de megcsináltatta. Én meg nem ellenőriztem, hogy miképpen. Csak mikor ő elköltözött, akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy az ötponton záródó biztonsági zár nem működik.

No, ekkor jött megint az én mérnök uram. Hoztunk egy zárbetétet, majd ő kicseréli. Mire betette a helyére, a zárrendszer darabokra hullott...ő elment, mert indult a busza én meg itt maradtam az anyukámmal a nyitott ajtóval. A fiam nézett ki  Szentendrén a neten, mert akkor itt még olyan nem volt, egy nonstop szerelőt. Őt hívtam ki vasárnap délidőben. Természetesen dupla összegért, mert vasárnap volt és azonnal jönnie kellett, megcsinálta a zárat. De azt mondta, hogy menjek el az OBI-ba, mert csak ott lehet rendelni olyat, ami ebbe az ajtóba való. És rendeljek egyet, mert ez bár most jó, de bármelyik pillanatban széteshet.

Ez a bármelyik pillanat most jött el.

Voltam én az OBI-ban többször is, de nem igazán értették, hogy milyen zárat akarok. Az egyik kilincset akart eladni nekem, a másik valami más kütyüt. Harmadjára a vevőpulthoz irányítottak. Ott azt mondták, hogy vigyem el a számlát. No, azt is kerestem jó ideig, mert a több helyen lakásnak az egyik hátránya az, hogy semmit sem találunk meg amikor kellene. Hosszú keresgélés után meglett és kiderült, hogy ez még jótállásos.

A zuram aszongya, hogy ne szóljunk róla, hogy a jótállást már többszörösen is "szétszereltük". Ha kijön a szerelő, legfeljebb kifizetjük neki, de legalább jó lesz.

Csakhogy a jótállás már csak egy hónapig érvényes...és addig-addig megy az idő, hogy amikor felhív a szakember, már nincs belőle csak két nap! Természetesen nem meséljük el telefonban az egész kálváriát, csak annyit, hogy nehezen lehet zárni. Erre ő azt javasolja, hogy fújjunk bele zárolajat és ha nem jó, akkor hívjuk fel. Belefújtuk, egy kicsit javult, nem hívtuk...

Aztán hívnak az OBI-ból, hogy el lett-e intézve a probléma, törölhetik-e az elintézetlen ügyek közül. No, én erre elmeséltem részletesen a hölgynek, hogy mint is állunk az ajtóval. / Ekkor már a jótállási időn túl vagyunk, veszíteni valóm nem nagyon van./ Ő azt javasolta, hogy hívjam fel a gyártó cég szakemberét / aki javasolta az olaj befúvását /, mert csak ő tud új zárat hozatni nekünk. Hívtam is naponta, de sajnos nem vette fel és nem is hívott vissza.

Most vasárnap van, indulni akartunk a kertbe és a zár csütörtököt mondott...nem lehet bezárni. A zember elment egyedül, én meg itthon maradtam, mert belülről működik a gyerekzár...és holnap, hogy ne kelljen már dupla díjat fizetnünk a nonstop munka miatt, újra hívunk egy lakatost, aki remélhetőleg megjavítja és kezdődhet előlről a zárrendelési kálvária...

Hozzászólások (7)

Három év

Ma voltam az anyukámnál. A hidegfrontot mindig is megérezte, most se volt ez másként. Olyan kis elesettnek láttam...és sokat fogyott is. Szemmel láthatóan nem ismert meg, csak nézett...aztán feloldódott, sétáltunk egyet, megmasszíroztam kezét-lábát-hátát. Ez jól esett neki. Aztán ettünk "csokolládét", de nem úgy ette, ahogy szokta...persze, most front van. Nekem is az van. Nem akarok keseregni miatta, mert most is tiszta volt és illatos...

Hazafelé Ózdnak kanyarodtam, mert randevúm volt az ex főnökömmel. Nem kell felszisszenni az írígységtől, ő nem egy jóképű lovag, hanem egy korombeli nő. De a randevú teljes sikerrel járt.  Ugyanis, beköltözik az ózdi házunkba!

Hát, ez igazából úgy volt, hogy eladta a saját házát. Még tavaly, de mostani költözési idővel. Nyugdíjba akart menni és elköltözni a régi-új barátjához az ország másik részébe. Csakhogy a barátjának már közel egy éve nincs ott munkája. Úgy gondolta, hogy az ő nyugdíjából nemigen tudnak ketten megélni az új helyen. De a háza árát már beépítette a közös új otthonukba. Ezért arra gondolt, hogy nem megy el nyugdíjba, hanem ideköltözik a barátja, akinek már talált is munkahelyet . No, de hol lakjanak? Ekkor jöttem én a képbe...ott a nagy ház!

Három év kell még ahhoz, hogy az úr nyugdíjba vonulhasson, ezért az én főnököm is dolgozik még három évig...és három évig nem kell hirdetnem a házat és nem is kell vele törődnöm.

Igaz, hogy hasznom nem lesz belőle, mert természetesen azt mondtam, hogy nem kell érte fizetniük, csak tarsák rendben, mint a sajátjukat és fizessék maguk után a rezsit...

No, ezért megint fogok kapni a gyerekeimtől, de nem érdekel...úgysem akartam eladni a házat, amíg az anyukám él...és hál'Istennek él! Így nyugodt a lelkiismeretem és remélem nem járok velük úgy, mint a fiam volt barátnőjével, aki egy darabig itt lakott az egri lakásban. Ő még a rezsit sem fizette ki.

Holnap hazamegyek egy barátnőmmel és kiürítem a szekrényeket, amit lehet még elhozok, ami nem fér, azt átcígeljük az egyik szobába. Ők ugyanis azt mondták, hogy csak két szobát akarnak használni. 15-20-a között karnak beköltözni.

Hozzászólások (4)