free hit counters

Zajlik a zélet

Mozgalmas ünnepen vagyok túl...be se tudtam jelentkezni...szusszanni sem volt időm.

Az ünnep előtt meglepetésben volt részem. Nem mondom, hogy kellemes, de azt sem, hogy kellemetlen meglepetés...még nem tudom, hogy melyik kategóriába soroljam.

A szomszéd kertje már régóta eladó. Ki van téve rá a tábla. A férjuram kacérkodott a gondolattal, hogy megveszi.

Kategórikusan kijelentettem, hogy nekem bizony nem kell! Elég a sajátunkat is megművelni...Egy darabig kóstolgatott, de látta, hogy hajthatatlan vagyok, abbahagyta.  Húsvét előtt bejelentette, hogy az Ausztriában élő lányáék megveszik a kertet. Hát, először a szemem is felakadt...csak pislogni tudtam. Mi a fenének vesznek kertet tőlük 600 kilométerre?! Hogy lehet azt ilyen távolságból rendbetartani?! Mi fogjuk művelni?!

Dúltam-fúltam, mint Iluskának gonosz mostohája...de, nincs mit tenni, ha megveszik, hát megveszik. Teljes meggyőződéssel kijelentettem, hogy én bizony egyszer sem fogom ott vágni a füvet!

Aztán szépen elmagyarázta a zuram, hogy azért veszik meg a kertet mert:

Az ő anyagi helyzetükhöz mérve, ez nagyon olcsó.

Mikor itt voltak szüretelni, nagyon megtetszett nekik a hely.

Akkor húszezer forintot fizettünk ki a szállásukért és azért nem jönnek hozzánk, mert a pici lakásban nem férnek. Építenek egy lakható faházat rá és ott fognak "lakni", ha látogatóba jönnek.

Szóval, új szomszédaim vannak a kertben...és akár hiszitek, akár nem, mire elmentek, örültem, hogy most már gyakrabban kell jönniük. Egyszerűen jó volt velük lenni...pedig volt néhány meglepetés...

Először úgy volt, hogy az egész ünnepet együtt töltjük. Mondtam is a gyerekeimnek, hogy sajnos, most ne jöjjenek, vagy ha mégis, akkor aludjanak Ózdon, mert ... mert sokadszorra nyígom el, hogy ez nem egy ház, csak egy pici lyuk...

A fiam, azért szombaton beugrott egy ebédre. Az új családjával / erről még nem is meséltem/.

A közelben, 60 km-en belül voltak kirándulni és szombaton délután felugrottak. Azt hiszem, így még sosem örültem a gyerekemnek. Igazából ezt csak az tudja megérteni, akinek vannak ilyen felállásai... Az én gyerekem, meg a te gyereked, esetleg még a mi gyerekünk...Nem egyszerű a helyzet...

Rengeteg kaját készítettem, vártam a zuram gyerekeit...jutott volna belőle bőven egész ünneprevaló az enyémeknek is, de most nem vitt el semmit...a zuraméi, meg nem jöttek csak hétfőn estére...kedden mentek az ügyvédhez, utána meg el...Vagyis, alig fogyott valami... Ráadásul kedden voltak vásárolni és beurottak egy kínaiba és vettek 4 adag ebédet. Én meg itthon terített asztallal vártam őket...

Tegnap öntöttem ki egy rakat franciasalátát, ma reggel ugyanannyi majonézes krumplit, meg egy csomó gesztenyepürét...a pogácsám olyan kemény, mint a ropi...a zserbót lefagyasztottam...sonkát-kolbászt szintén...a megmaradt krémeseket meg beletettem a kutya dobozába...

Szóval, ha lett volna hol aludni, az összes gyerekünket, az enyémet, meg a tiedet, unokástól, kutyástól eltudtam volna látni...jó lesz az a ház a kertbe...csak legyen készen mihamarabb, az övék is, meg a miénk is...

Szerdán szörnyűséges idő volt...nem csak itt, az egész országban...hó, víz, jég, szél., amit csak el lehet képzelni...igazi ítéletidő.

Aznap volt a zember műtéte. A műtét szó erős túlzás, mert csak egy szemölcsöt vettek le az orráról, ami az utóbbi időben erősen növekedésnek indult. Annyira, hogy már a látásában is zavarta. Nosza megijedt a drágám, gyorsan bejelentkezett ide és elment az orvoshoz, hogy itt csinálják meg a közelemben...Ebben az ítélet időben az egész napot a kórházban töltöttük. Nyugodtan vártam rá, nem megyek haza, meg visszailyen... ráérek.

Csakhogy az időjárást nem kalkuláltum bele. Ilyen eső és ilyen irgalmatlan szél még nem volt, mióta itt lakunk. De a régi lakók szerint 20 évre visszamenőleg sem volt...

Mikor hazaértem, a konyhában állt a víz...A régi, rossz ablakok nem jól szigeteltek, befolyt alatta a víz. Végig a falon és a konyha kövén jó 2 cm-es víz volt. Lavór, rongy, szivacs...felszedtem a ...azt gondoltam, ezzel vége... A zember nyűgös volt, mintha legalább az orrát vágták volna le...

Másnap magára hagytam, mentem dolgozni, nem vittem magammal a kulcsot, így nem néztem meg a levelest csak a következő nap...egy levelet találtam benne az alsó szomszédomtól. Megmutatom.

Szóval, oldjam meg a problémát... gyorsan felhívtam a biztosítós volt kollégámat, hogy mit lehet itt csinálni. Van biztosításom...olyan, hogy ha eláztatom a szomszédot, az ő kárát is fizeti...Mondta, hogy ljlentsem be, fényképezzem le a kárt és majd valaki kijön felmérni.

Lementem az alsó szomszédhoz, aki először "nem hallotta " se a csengőt, se a kopogtatást. Bizonyára azt gondolta, hogy valami veszekedős perszóna vagyok, de mivel nem tágítottam, kénytelen volt kinyitni az ajtót. Ott aztán elnézést kértem, hogy az esőt nem tudtam megállítani, meg hogy az ablakcserére egyenlőre nincs 700 ezer Ft-om és pont abban az időben a kórházban dekkoltam és nem tudtam folyamatosan törölni a vizet, de itt vagyok és természetesen amennyire lehetséges, kártalanítani akarom.

Kulturáltan elbeszélgettünk, békében váltunk el.

Hozzászólások (8)

Innen-onnan-röviden

Borzasztó nagyon hiányoztok, de nemigazán jutok oda, hogy írni is tudjak. Pedig annyi minden történt...jó is, rossz is.

A múlt hétvégén költöztek a lányomék az új lakásukba. Péntekre sikerült kerítenem egy fuvarost, aki elvitte neki Ózdról azokat a cuccokat, amihez érzelmileg kötődik...Például egy nagy udvari hintát, amit még az apukám csinált. Előkerestetett velem egy rakat fényképet, amin a hinta a sztár. Ott volt kisbabaként, ott voltam begipszelt lábbal, ott ültek a barátokkal, rokonokkal...igazi nosztalgia volt. Maga a hinta nem ér annyit, amennyiért elszállították... Szépet, újat kevesebbért lehet venni, de igazából megértem...egy darab átköltözött az életünkből Zuglóba. Kár, hogy csak a tárgyakat lehet megőrizni.

Érdekes volt ez a költöztetés. A facén találtam ezt a hirdetést, felhívtam és "barátságos" árajánlatot kaptam. Mondtam, hogy néhány régi dolgot kellene elszállítana, és szóltam, hogy a hinta nagyon nehéz. Hozzon valaki segítséget magával, mert ezt ketten nem bírjuk majd feltenni. Azt mondta, hogy ne aggódjak, megoldjuk. Reggel kilenckor találkoztunk.

A sofőr melletti ülésen ült egy ropi vastagságú fiatal hölgy, a feleség. Megdöbbenve kérdeztem, hogy : Maga lesz a segítség? Mire ő mosolyogva válaszolt, hogy: Erős vagyok én...

Ketten fogtuk az egyik végét a másikat a szintén ropi méretű férj. Az autó zárt volt, nem fért bele a hinta. Pedig már szét is szedte a sofőr...Gyorsan elment és bérelt egy utánfutót...arra már feltudtuk rakni. Az autóba meg ment az anyukám régi fotelja, meg székek, meg elvitte a hintaszéket, amit akkor vettünk, mikor ő született. Abban szoptattam...Meg ezt, meg azt...apróságok, régi holmik, de tele lett vele az autó.

Megadtam a címet, amit beírtak a GPS-be és ők indultak Pestre, én meg haza. Hazafelé a kisördög befészkelte magát az agyamba...Igaz, hogy nagyon kedves, nagyon udvarias volt mind a két fiatal, de nem ismerem őket...nem tudok róluk csak egy telefonszámot...és ráadásul nem is az idén barnultak le...

Borzasztóan szégyellem magam, ha rágondolok az emberi gyarlóságomból adódó előitéletemre. Szégyellem, de úgy gondolom, hogy ez nem csak az én bűnöm...bár az enyém attól nem lesz kisebb...

Szombaton reggel mi is indultunk. Az volt a feladatom, hogy csináljak 100 db töltött káposztát, meg süssek valami finomat és vigyem el. Küldetést sikeresen teljesítettem, mindenkinek nagyon ízlett minden. Azt javasolták, hogy nyissak valami kifőzdét, mert ilyen finomat még sosem ettek. Mondtam, hogy köszönöm a dicséretet, de a kifőzdében nem lenne ilyen finom semmi. Mert ilyenre csak akkor sikerül, ha az ember a szívét is beleteszi...

Vasárnap kimentünk a kertbe. Nagyon szép a kert. Virágoznak a fák, hajt a szőlő. A fű egy kicsit már megnőtt, ezért előkaptam a fűnyírót és nosza szép pázsitot varázsoltam. A konténerben találtunk egy fél zsák hagymát, aminek az egyik fele kihajtott, a másik meg megrothadt...A kihajtottat kiültettem a szőlősor végébe, majd jó lesz zöld hagymának.

Míg én ügyködtem, élveztem a napsütést, meg a fizikai munkát, a zuram is elfoglalta magát. Először csak bosszankodtam, hogy nem jön közelebb, de valójábn úgy belelendültem a munkába, hogy nem is figyeltem rá. Csak mikor hívott, hogy menjek már nézzem meg, jó lesz-e...Hát, egy pillanatra elakadt a szavam! A konténert az ősszel ugyanis úgy tették le a pince tetejére, hogy "csámpásan" állt. Ő meg a helyére ügyeskedte...párhuzamos-merőleges-tökéletes !

Észre sem vettem, hogy hozott magával egy olyan emelőt, amivel a teherautóket szokták megemelni...és ezzel a szerszámmal a helyére tolta a nem is tudom hány tonnás konténert...egyedül...

Ennyi időm volt a mesélésre...most befejezem, lehet a többi megmarad bennem...de, az is lehet, hogy folytatom majd.

Legyen áldott a húsvétotok, érezzétek jól magatokat és írjatok, mert ha nem is jelentkezem, akkor is olvaslak titeket.

Hozzászólások (5)