free hit counters

Megbolondult a blogom

Még most is karbantartást jelez, pedig nem csinálok vele semmit. Szerettem volna belépni, de nem enged. Új bejegyzést viszont lehet írni, megpróbálom, hátha sikerül.

Meghalt a nagybátyám. Pontosabban a nagynéném férje...megdöbbentő a halála. Persze, a halál mindig megdöbbentő, de ez olyan nekem, mint egy ítélet...

Felgyülemlenek a gyerekkori emlékek, amik többnyire szépek...az anyukámnak volt két lány testvére. Voltak fiúk is, de ez most nem lényeges. A lányok felnőtt korukban is olyan összetartó, szerető testvérek voltak, mint amilyeneket gyerekeknél lát csak az ember.

A legnagyobb volt az anyukám, az ő élete volt látszólag a legnehezebb. Azért látszólag, mert nem biztos, hogy lehet hinni a látszatnak...mindenki a sajátját ismeri igazából...

A legkisebb volt az elkényeztett apuka kedvence, akinek már nem kellett lázadni, ő már szakmát tanulhatott szülői támogatással.

A három lány egész életében egymáshoz önzetlen szeretetet mutatott. Így kellene ennek lennie minden családban! Sajnos az enyémben már nincs így...

A középső lány, ez a bizonyos, akinek a férje most halt meg. Ő volt az igazi szocialista mintakép, aki fellázadva a szülők hétköznapi élete ellen feleségül ment egy ifjú kazánkovácshoz. Elköltöztek albérletbe és élték a gyári munkások regénybe illő életét. Egy gyerekük született, akire nem a nagymama, hanem egy "bébiszitter" vigyázott. Ez így volt modern. Csakhogy a néni a nagymamával lakott közös udvarban és a gyerek folyton a mamánál volt, ott evett, délután ott aludt. Mondták is a nagynénémnek, hogy " Bolond vagy te Bözsi! Mariska néninek fizeted a pénzt, a gyerek meg anyádnál van." Erre aztán félmondtak a néninek, mamának nem kellett fizetni így egy kicsit visszafarolt a nagy modernségből. 56 után a férj már nem dolgozott kazánkovácsként. Független párttitkár lett. Akkor jött rájuk a jó világ!

Klasszisokkal jobban éltek, mint előtte. Sokat dolgoztak, mint korábban is, de akkor már népes baráti körük volt. Ha disznót vágtak, a testvérek voltak ott segíteni, de a vacsorára már jöttek az ilyen-olyan elvtársak. Öltönyben nyakkendővel, a feleségek csipke ruhában. A tesvérek még ott voltak egy darabig, míg feltálaltak, elmosogottak, aztán hazamentek, ők meg megünnepelték a disznócskát. Olyanok voltak ezek az alkalmak, mint egy-egy filmjelenet. Gyerekként nagyon élveztem...és igazából a csipkeruhások közé szerettem volna tartozni...de, most nem rólam van szó.

Még a lányuk esküvőjén is tartott ez a "baráti viszony". Aztán, valami megváltozott...a férjnek voltak kilengései. Megvigasztalt testileg-lelkileg egy-egy elvtársnőt, amit a nagynéném igencsak zokon vett.

A lányuk korán férjhez ment, egy gyerekkel elvált, a második férjét nem szerették a szülők. Született két fiuk, a nagybátyámék építettek nekik nagy házat, de igazából csak a lányukat és az első unokájukat szerették. A lányuk beteg lett, meghalt...egy évre rá meghalt a nagynéném is... ennek már több, mint tíz éve.

Az utolsó tíz évben, amíg az unokam húgom beteg volt, ők már nem viselték el egymást. Valósággal pokol volt az életük. Külön kasszán voltak ... a nagynéném a szó valódi értelmében éhezett. Neki nagyon kevés volt a nyugdíja és semmit nem költött magára, az összes pénzét lerakta, hogy kifizethesse a férjét és megszabadulhasson tőle. Hol itt-hol ott evett valamit, egy idő után az ebédhordást is lemondta. Az örek meg lelakatolta a hűtőt, mert rájött, hogy az asszony azt eszi, amit magának bespajzolt...szóval, ez rettenetes volt. Ez megérne egy regényt...ennek minden lapját ismerem, hiszen ekkor már felnőtt voltam és benne voltam nyakig...

Mikor a nagynéném is meghalt, az imádott unoka elvitte a nagyapát Sopronba. Ő ugyanis ott élt a családjával...Előre megmondta, hogy nem magához veszi, csak a közelébe. Ha megöregszik, majd beteszi otthonba és látogatni fogja. Ennyit ígért.

Eladták a papa házát, és evitték az árát. A másik két unoka nem kapott belőle egy petákot sem. A papának vettek ki egy albérletet ... Csakhogy a papa nagyon magányos volt az ország másik részén...folyton haza akart jönni...csak már nem volt hova...

Az unoka elvitte a nagymama hamvait, hogy a papa tudjon hova járni...a temetőbe...ahhoz az asszonyhoz, akit halálra szekált, mikor a lánya beteg volt...pedig beteg volt az asszony is, súlyosan demens...

Most meghalt az öreg...és a temetésére nem mennek el az unokái...a rokonai közül is csak kevesen...egy élet, ami időnként mesésen szép volt, időnként viszont pokolian szörnyű...most vége...

 

 

 

 

Hozzászólások (11)

A kámfor visszatér

Nem írtam, nem olvastam blogot több, mint három hétig. Most akartam olvasgatni, de megszeppenve láttam, hogy a nem is nagyon van mit olvasnom.

Icu! Vissza ne vonulj! Nélküled üres lenne itt minden. Benéztem az oldaladra és csak címeket láttam...

Ági sem nagyon erőltette meg magát...Laci egy kicsit aktívabb volt, de még nem olvastam végig...Gerrúd meg már régen kizárt a betekintésből...

Szóval, visszajöttem. Hosszú böjti időszak volt és örülök, hogy végig csináltam.Majd mesélek róla. Én már öreg és rokkant vagyok ahhoz, hogy teljes böjtöt csináljak. Én " csak" a hús és húskészítményekről, az édesség minden formájáról, a politikáról és a számítógép nagy részéről mondtam le. Így a blogról is...így csináltam ezt az elmúlt évben is ezért nem jelentettem be csak azt, hogy böjt lesz és elfelejtettem megmondani, hogy közben nem fogok blogolni. Ígérem, beszámolok majd részletesen mindenről, csak előtte tájékozódom felőletek.

Azt írja a logom, hogy karbantartás miatt később léphetek be. Ki a fene tartja karban az én blogomat ? Érdekes, hogy ide tudok írni, de nem látom megjelenve. Ti látjátok? Vagy senki sem látja?

Hozzászólások (1)

Elmúlt !

Egyszer minden jó elmúlik...de elmúlik minden rossz is! Elmúlt a karácsony, de elmúlt az ó-év is és beleszaladtunk egy újba...ez vajon, milyen lesz? Nem tudom, de nem is érdekel...lesz ami lesz...

Karácsony előtt meglátogattuk a zuram gyerekeit, elvittük az ajándéknak szánt borítékokat. Nekik ez kis összeg, nekünk óriási...de ennyit szoktam adni az enyémeknek is, ennyit adok az övéinek is. Így tartom igazságosnak. A zember morog hozzá rendesen, de ideadja a felét. Vagyis gyakorlatilag én fizetem a sajátjaimnak és ő is a sajátjainak, csak a gyerekek nem tudják, hogy így különcködünk...Mikor indultunk hazafelé, mind a két "gyerek" azt mondta, hogy még az idén eljönnek egy pár napra. Sőt, az immár felnőtt unoka is beígért a barátnőjével néhány napot.

Tizenegy éve vagyok együtt a zemberrel és amíg nagy házban laktunk, nem jött hozzánk senki. Ebbe a pici lakásba meg valóságos népáradat van. Még mielőtt félre éretené valaki ezt a megjegyzésemet leszögezem, hogy örülök nekik. Örülök, hogy végre elfogadtak, örömmel jönnek.  Csak ne lenne ilyen pici ez a lakás...és bárcsak jönnének az enyémek is! Mert igazából, mióta ők elfogadtak és idejárnak, az enyémek nem jönnek ám...

Szentestén kettesben voltunk a zurammal. Nem sikeredett olyan jól, mint vártam. Megsértődött a drágám...Az történt ugyanis, hogy karácsony előtt elromlott az autója. De annyira, hogy használhatatlan lett...Örülnünk kellett volna, mert találtunk egy szerelőt, aki elvállalta. "Csekély" 230 ezer Ft-ot kellett érte fizetni...igazából elköltötte a akarácsonyi ajándéknak szánt utazás árát. Be akart fizetni nyaralásra...Ez borzasztóan megviselte. Azt mondta nincs pénz, nincs ajándék. Az idén meztelen jön a Jézuska. Én pedig nem voltam elég bölcs...nem gondoltam az érzékeny lelkére.

Nem vettem neki ajándékot, hanem az ajándékra szánt pénzt beletettem egy borítékba és azt mondtam, hogy az ajándékkal hozzájárulok az autó javításhoz. Ezen aztán jól megsértődött...mert nem kellene őt kitartottnak kezelnem...és addig nem is hagyta abba a duzzogást, míg el nem bőgtem magam, hogy ebben nincs semmi megalázó, a felesége vagyok, nem a szeretője, az ő kiadása az enyém is...de hiába mondtam bármit, a borítékhoz nem nyúlt hozzá. Utolsó pillanatban elment a Teskóba és vett két arckrémet meg egy Dove csomagotés letette a fa alá...

Másnap mentünk a lányomékhoz ebédre. Csak kétszáz km-t vezetett egy ebéd miatt. Nem akarta megérteni, hogy ez nem "egy" ebéd, hanem "az" ebéd. Ott voltak a nászék, a vejem testvéréék, a fiamék, és mi. A vejem most jött haza Dél-Afrikából. Ő volt a "Celeb vagyok, ments ki innen" fotósa. Emiatt, az előétel mindenféle afrikai ínyencség volt. Pl. szárított bölényhús, krokodil, zebra, víziló, antilop pástétom, meg a Jóisten tudja még micsoda. Mondanom se kell, hogy egyet sem tudtam megkóstolni... Pedig nagyon akartam...Még szerencse, hogy ez csak előétel volt. A többi kaja nagyon finom volt és igazán nagyon kellemesen telt el a délután.

Estére a fiam lakásába mentünk, ő az új családjánál volt. Itt hál'Istennek kibékültünk, valójában itt volt a karácsonyunk. Nem volt se karácsonyfa, se ünnepi vacsora, csak mi voltunk ketten...

Reggel, a fiam hozta a reggelit és közösen elmentünk "hozzájuk", megnéztük a karácsonyfájukat, meg a Fifikémet. Néhány hónapja ugyanis elvitték Ózdról a Fifit. Még ki sem szálltam a kocsiból, mikor a kutyám már megismert...természetesen vittem neki sok finomságot, de oda se bagózott rá. Csak futott hozzám, aztán el, hogy menjek utána és bemutatta az új otthonát. Befutotta az egész kertet, adarohant a kerítéshez, ahol a szomszég kutyáival "beszélt", mintegy elújságolva nekik, hogy itt vagyok, aztán berohant a házába, majd kidugta a fejét és hívott, hogy menjek már oda. Nagyon jó helye van...A háza a teraszon van, szemben az üveges bejárati ajtóval. Az egyik kislány a "gazdája". Még csak öt éves, de úgy gondoskodik róla, mint egy felnőtt...este, mielőtt lefeküdne, még kimegy és betakargatja a Fifit.

Hazafelé felvettük a zuram kisebbik lányát...jött hozzánk. 28-án este ment el. 29-én jöttek a másik lányáék és szilveszter délelőtt mentek haza. Mindenki jól érezte magát...

Sütöttem egy pogácsát, elkészítettem a szilveszteri menüket, de már nem tudtam élvezni...a petárdázást sem néztem, pedig látszik az erkélyről...lázas voltam, rázott a hideg.

Másodikán délután volt rendelés, az unokáék csak estére érkeznek. Gondoltam, elmegyek az orvoshoz, mert annyira köhögtem, hogy ülve aludtam...ha lefeküdtem meg akartam fulladni.  A váróban van egy számítógép, ahová be kell pötyögni a TAJ számot és kiírja, mikor fognak beszólítani. Egy órakor bejelentkeztem, de három órakor még nem láttam a nevemet kiírva. Én nem tudom, mikor következtem volna, mert még nem volt kiírva a nevem. És azt se tudom, hogy tovább tartotta-e a rendelést, vagy azokat akik idő után voltak, átirányította másnap reggelre. Elvileg négyig van rendelés, de az utolsó beteg, akit akkor mutatott a gép, fél ötre volt kiírva... Felálltam és eljöttem. Bementem a patikába, vettem egy doboz ACC 600-at, meg egy doboz Kalmopirynt és hazamentem. Alig lettem kész a vacsorával, megjöttek a vendégeim...Ők tegnap mentek el...Nagyon jól érezték magukat. Voltunk termál fürdőben, ami jót tett a nyavalyámnak és elvittek az anyukámhoz is.  Megvártak a kapuban és utána mentünk kirándulni Kassára. Ott a zuramtól kaptam egy borostyán köves gyűrűt....

Ma reggel elment a zuram is, majd pénteken jön vissza. Én meg elbontottam a karácsonyfát, kitakarítottam, kimostam 3 adag ruhát, holnapra maradt még 2, a megmaradt kajákat elszortíroztam. Van ami ment a fagyóba, van ami a műanyag vödörbe, a kutyáknak...holnap kezdődik az év eleji 21 napos böjt, nem akarom látni a sok finomságot...

Hozzászólások (12)

Advent 2017

Ma meggyújtottam a harmadik gyertyát is az adventi koszorúmon. Szeretem a karácsonyi készülődést. Gyerekkoromban az anyukámmal jártam a református templomba, ahol nagyon szép adventi énekeket énekeltek ez idő tájt. Sosem volt adventi koszorúnk és a házat sem díszítettük fel. Nem is emlékszem, hogy mikor jött ez szokásba. De amikor a gyerekeim kicsik voltak, már mindig készítettem koszorút. Akkor már nem az énekes könyvből énekeltük az adventi dalokat, hanem magnóról hallgattuk és énekeltük vele közösen. Vasárnap ebéd után gyújtottunk gyertyát, körbeültük és addig égett, amíg a karácsonyi kazetta mindkét oldala le nem járt.

Miután az apukám "elköltözött", az adventi koszorút karácsony viliájának reggelén egy kicsit átalakítottam és levittem a temetőbe. Had legyen ott is téli dekoráció. Ezt aztán belepte a hó és csak akkor dobtam le róla, amikor elolvadt. Csak miután hazajöttünk a temetőből, fogtunk hozzá a karácsonyi készülődéshez. Odaraktam a húslevest, az főtt magától és díszitettük a fát, csomagoltuk az ajándékokat...Ebedre levest ettünk, meg főtthúst, vacsorára meg mindig francia saláta volt hideg húsokkal, amit már előző nap elkészítettem. Nem volt kapkodás, idegeskedés, mindennek ideje volt...

Ez egy pici lakás, itt nincs sok lehetőség a dekorálásra. De nem is lenne az otthonom, ha nem próbálnám meg. A zember csak legyint, mint mikor ráhagyjuk a gyerekre a butaságait, szinte észre sem veszi, hogy mit csinálok. De azért úgy gondolom, ha nem csinálnám, feltűnne neki.

Az előszobába most vettük ezt a cipős szekrényt, annak a tetejére raktam a mikulás virágot és a karácsonyi kaktuszt. Nem igazán lesz itt jó helyük, hiszen napot csak áttételesen látnak, de csak nem pusztulnak bele, míg tart az ünnep. Utána majd áthelyezem őket kellemesebb környezetbe. Előkerült az illat házikó is. A kéményébe öntöttem illóolajat és mécsest tettem bele. Árad belőle a karácsonyi  illat.

Ezt a hálóba tettem az éjjeli szekrényre. Egy öblös vázát teleraktam arany, meg piros díszekkel. A fára a díszeim negyedét sem fogjuk rárakni. Valójában nem is lesz igazi kaácsonyfám, csak egy műfenyő, mert nem férne el. Már volt itt egy karácsonyunk és akkor az előszobaszekrény nyitott polcán találtunk neki helyet. Most is ott lesz.

A konyha ablakba felkötöttem a csillagot. Ez évekig a bejárati ajtót díszítette, de oda most újat vettem. Azt még nem fényképeztem le, de holnap pótolom és megmutatom azt is.

Még nem a karácsonyi abrosz, de már ez is "ünnepi" hangulatot sugároz. A gyertyát nem gyújtom meg, mert közel a függöny és nem akarok tüzet csinálni, de jól esik a szememnek.

Az ablakba ma aggattam égősorokat a konyhába is, meg a nappaliba is. Elég nehéz volt lefényképeznem, mert nincs profi gépem, de azért látszik.

Itt van a bejárati ajtó az idei kopogtatóval.  Szerintem szép.

Így készülődök és hétről-hétre közelebb kerülök az ünnephez. Lélekben is, meg külsőségekben is...

 

 

Hozzászólások (14)

Hahóóóóóóóóóóóóóó!

Most pont úgy vagyok, mint mikor leállítottam a blogomat. Nem tudok belépni se a sajátomba, se a tiétekbe. Látom, hogy írtatok, de mikor meg akarom nyitni, azt írja ki, hogy nincs ilyen néven blog. Ez csak velem van így, vagy ti sem tudtok belépni?

Persze, hülye kérdést tettem fel. Mert hiába válaszoltok rá, nem tudom elolvasni. A kör így bezárult.

Hozzászólások (4)

Egy igazi karácsony

A karácsony igazi ünnepe a betlehemi gyermek megszületése...a gyermek, akit az egész világ megváltójának tartanak...akinek születését, angyal vitte hírül az embereknek...aki kitaszítottként, hajléktalanként született erre a világra, mégis a legnagyobb lett mindenkinél...

De, most nem arról a bizonyos gyermekről akarok szólni...

A gyermek születése számomra mindig is egy igazi csoda ... Valószínűleg azért, mert olyan sokat kellett küzdenem érte...

Bizonyára emlékeztek rá, hogy írtam régebben egy posztot, kedves kis kolléganőmről, aki a gyerekeimmel egyidős és három kisbabája született egyszerre...aztán egy-két hét elteltével elveszítette mind a hármat...három pici koporsó és elviselhetetlen fájdalom...hogy lehet ezt kibírni...

Vigaszként,  elmeséltem neki az én történetemet és a lázadásomat... Jókat beszélgettünk akkoriban, de igazából biztos vagyok benne, hogy ha az esze el is fogadta, a szíve nem értett velem egyet...mélységesen átéreztem akkor a fájdalmát, de én már tudtam, hiszen átéltem és megéltem a megoldást is ! Teljes szívből hittem, hogy mindennek oka van és tudtam, Istennél van a jó megoldás...

A poszt tetején láttok egy iker párt...ezt a képet a netről kerestem ki, mert nem akartam személyiségi jogokat sérteni és nem akartam az Ő gyerekeit kirakni, hiszen nem is tudja, hogy írok róla...

Ha lehetne, kiraknám azt a kettőt, akiket ma láttam először a fészbukon...ugyanis, megszülettek a kis kolléganőm gyermekei. Egy fiú és egy lány...legalább annyira szépek, mint akiket feltöltöttem illusztrációként. Olyanok, mint két kis tündér, akik ha nem is karácsony éjszakáján születtek, de akiket a szülei annyira vártak... ők igazi karácsonyi ajándékok akik képesek eltörölni szüleik szívéből a bánatot, akik örömre fordítják a szomorúságot, akik feledtetni tudják velük az átsírt napokat...a gyász fájdalmát...

Eljött az örömnek az ideje, megszületett a gyermek...sőt! Megszülettek a gyermekek...azt kavánom, hogy legyetek áldottak.

Hozzászólások (3)

Az utolsó lap

Elérkeztünk az idei év utolsó hónapjára. Mikor áthajtom a naptárat az utolsó lapra, mindig felmerül bennem, hogy számadást kellene csinálnom, hiszen eltelt egy újabb év, ismét öregebb lettem egy kicsit és egy év olyan hosszú, annyi minden történik egy év alatt...

Nem is olyan régen, egy ismerősöm megkérdezte, hogy mit szoktam csinálni? És erre az egyszerű kérdésre nem tudtam kapásból válaszolni. Gondolkodtam rajta, aztán azt válaszoltam, hogy semmit...Mert igazából nem csinálok semmi említésre méltót. Hétfőn takarítok, kedden dolgozni megyek, szerdán meglátogatom az anyukámat, csütörtökön ismét dolgozom, pénteken jön a zuram és egy pillanat alatt elszalad a hétvége. Aztán kezdődik megint elölről...Egyik hét olyan, mint a másik, szélsebesen sietnek egymás után.

És most, hogy számot szeretnék vetni a 2017-es évvel, most is azt tudom mondani, hogy nem történt velem semmi említésre méltó egész évben. Ilyen még nem volt!

Akárhogy töröm a fejem, semmi értelmes, semmi hasznos dolog nem történt velem. Azt hiszem, ez már a vég...Persze, nem az út vége, de nagyon közel van hozzá...ez már nem én vagyok...hihetetlen módon megváltoztam.

Hozzászólások (6)

Eladom a házamat

Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy búslakodjak, de az éjszaka eldöntöttem...eladom az ózdi házat.

A zuram szanatóriumban van, de ha itthon lenne is az lenne a véleménye, hogy: "Én ebbe nem akarok beleszólni. Ez a te házad, beszéld meg a gyerekeiddel, ha egyedül nem tudsz dönteni. "

A hétvégén igazából azért mentem a gyerekeimhez, hogy a tanácsukat kérjem...de, nem jött össze.

A fiam már  több, mint egy éve olyan szerelmes, amilyen csak rózsaszín leányregényekben szokott lenni. Vannak aggályaim, de mivel nagyon boldog, én is vele örülök. Náluk voltam ebéden a lányommal közösen. Úgy terveztem, hogy ott leszünk majd mind a hárman, megbeszéljük a részleteket...Sajnáltam előhozni, nem akartam ünneprontó lenni.

Este a lányoméknál aludtam. Megpróbáltam előrukkolni a hírrel, de úgy éreztem, hogy áthatolhatatlan kőfal van köztünk ebben a témában...

Aztán mivel a testvéremmel olyan hideg-rideg elutasító viszonyban vagyok mióta az anyukám otthonban van, nem mertem őket felhívni. Ráírtam a sógornőmre és egy kicsit cseteltünk. Őt is megviseli a köztünk lévő rossz viszony, elmondta, hogy a testvérem se neki, se nekem nem tudja megbocsátani, hogy az anyukám otthonba került. Teljesen elszigetelve él, az anyukáját is, meg a testvéreit is egyedül látogatja...és az anyukámhoz nélküle megy el a bátyám...Mondtam neki, hogy fel fogom keresni a tesvéremet, mert vevő van a házra és osztozni akarok.

Osztozni akarok...emiatt a két szó miatt nem lehetett beszélni a gyerekeimmel, mert ők meg ezt nem tudják megbocsátani nekem...Igazuk van teljes mértékben...jogilag az enyém a ház, az anyukám haszonélvezeti jogával megterhelve. De nem csak jog van a világon! Létezik emberség is, lelkiismeret is...asszerint pedig a testvéremnek is jár belőle. Úgy gondoltam, hogy kiveszem azt az összeget az árból, amit akkor ráköltöttem, mikor odakölltöztem az anyukámhoz. Akkor én beletettem mindenemet...volt lakásom, autóm, meg pénzem is...a megmaradó összeget meg kétfelé osztom. A fele az enyém, a fele a testvéremé. Az én részemet megtoldom azzal amit előre kiveszek magamnak és odaadom a két gyerekemnek...Ezt akartam elmondani nekik, de nem volt rá lehetőség.

Tegnap este még megkérdeztem a fiamat, mivel vele szóba sem került a ház, hogy eladjam-e ennyi összegért? Igazából 100 ezerrel kevesebb, mint amit kapni akartam érte. Ő meg nagyvonalúan annyit mondott, hogy ha téged annyira zavar, akkor átutalom én neked azt a pénzt és add oda a p...ba. Nem ér az már semmit.

Olyan zaklatott voltam, szinte semmit sem aludtam az éjjel...hajnalban vettem be két valeriánát és reggel alig hallottam meg a zember telefonját...érdekes módon megnyugodtam, nem vagyok fáradt és miután elvégeztem a rám bízott feladatokat / mert most éppen dolgozóban vagyok/, még arra is jutott időm, hogy kibeszéljem magamból a gondjaimat...

Hozzászólások (5)

Gyerekes hétvége

A zuram elment a szanatóriumba, három hétg szalma vagyok. Természetesen, még meg sem érkezett, már zajlanak az események...

Először is, tegnap nálunk volt a házicsoport. Hetente máshol összegyűlnek a "tesvérek" és egy kicsit oldottabb, barátibb hangulatban mint az Istentiszteleten, de ugyanaz történik. Én nem voltam eddig még csak egy helyen, mert egyrészt este nem szeretek elmenni egyedül sehová. Nekem a sötét a mumus, csak akkor mozdulok ki, ha elkerülhetetlen. Másrészt, meg nem akarom ráerőltetni a zemberre se a közösséget, se a hitet. Ha pedig odajönnek, akkor nem lenne illő, ha ő közben átvonulna a másik szobába. Azért nem mentem, hogy nálunk ne kelljen házi csoportot tartani. Meg is értette ezt mindenki...látszólag. Mert csak azok az emberek voltak itt tegnap, akikkel bensőségesebb viszonyban vagyok. A többiek nem jöttek el...pedig elfértünk volna, átrendeztem hozzá a nagyszobát...De sebaj, így is jó volt. Sőt! Felajánlottam az otthonomat a jövőhétre is. Igaz, hogy vasárnap nem leszek ott az Istentiszteleten, mert megyek a gyerekeimhez, de majd tolmácsolják a többieknek. Aztán jövő ilyenkorig, amikor megint szalma leszek, nem lesz nálunk ilyen összejövetel.

Szombaton reggel, hacsak vénasszonyok nem röpködnek az égen seprőnyélen, megyek a gyerekeimhez! Pestre megyek a lányomhoz / most ő is szalma /és délután együtt megyünk Szentendrére a fiamhoz...Vasárnap meg majd megyünk az IKEÁ-ba, hátha sikerül a Mikunak beszerezni valami nem túl drága és szükséges ajándékot. Viszem a kártyámat...:)

Alig várom, hogy együtt lehessek velük egy kicsit!

Már kel a kovász. A kisfiam ugyanis kenyeret rendelt...sokmagvasat, rozsosat, frisset, ropogósat...olyat, amilyet csak én tudok sütni.

Meg gerslis töltött káposztát! Ezt is csak én tudon csinálni és mivel a zuram meg se kóstolja a gersli miatt, ilyet csak akkor csinálok, mikor nekik kell...

Remélem jó lesz minden és igazi összebújós hétvégénk lesz...

Bár, leselkedik a békétlenség ördöge / úgy tűnik van vevő a házra, de erről még nem mondok semmit /, de elküldöm a pokol mélységes fenekére! Nem engedem, hogy megmérgezze az együttlétünket...

Elkészültek. Ezt mind a kettőt a fiam kérte, a lányomnak majd vasárnap sütök ott kenyeret és viszek neki egy rakat töltött káposztát. Azt nem fényképeztem le.

Hozzászólások (7)

Nagy az Isten hatalma

Nem sok időm van írni, de ezt nem hagyhatom ki. Ha már megterheltelek titeket a szomorúságommal, el kell mondanom az örömömet is...

A múlt héten szerdán voltam az anyukámnál. A péntek kimaradt az osztálytalálkozó miatt. Most hétfőn mentem.

Mikor már majdnem a szobájához értem az egyik nővérke mondta, hogy nincs bent. Rögtön belém vágott a ménkű és ijedten kérdeztem, hogy hol van? Mire ő elmosolyodott és azt mondta, hogy az ebédlőben a többiekkel. Nézik a TV-t. Pontosabban, inkább csak hallgatják, mert jó mulatós zene van benne.

Megfordultam és mentem az ebédlő felé...és tényleg, néhány kisöreg ott ült a TV előtt és aki tudta énekelte, aki nem, az tapsolt hozzá, de ment a zene...Az én anyukám is tapsikolt hozzá...Annyira, de annyira örültem, hogy még sírni is elfelejtettem.

Az anyukám beszédes kedvében volt, de nemigazán értettem amit mopndott. Volt abban Marika is, meg édesanyám is...de, most nem kérdeztem vissza, nem vette észre, hogy nem értem...végtelenül sok puszi cuppant el köztünk...adtam mindenkinek szaloncukrot, az anyukámnak ivólevet is...

Akkor sírtam el magam, mikor bejött a nővérke és mondtam neki, hogy én már azt hittem elalszik az anyukám...Együttérzően megölelt és azt mondta, hogy nem lehet tudni, hogy mikor történik meg, de láthatom, hogy most milyen jól van és máskor is kiszokták ültetni...

Amikor láttam rajta, hogy elfáradt, bementünk a szobába és ebéd előtt aludt még egy kicsit...

Hazafelé meg végig énekeltem az utat..." nagy Istenem, ha látom a világot, melyet teremtett, szent legyen szavad, szívem feléd, ujjong örömtele, mily nagy vagy te, mily nagy vagy te"...

Hozzászólások (4)