free hit counters

Lehetne már kampánycsend!

Nem politizálok, nem is mondok véleményt egyik pártról sem. Tudom, hogy kire fogok szavazni, nem tud eltéríteni senki . Gondolom, vagyunk még így egy páran ebben az országban.

De ami a médiában folyik, az már undorító !

Az a sok szemét, amit egymásra dobálnak nem csak a pártok, hanem a hétköznapi emberek is, már beborítja a földet. Belefulladunk a mocsokba...Mintha csak az lenne a jelszó, hogy merjünk nagyot hazudni. A hétköznapi  ember meg, akinek nics határozott elképzelése , csak kapkodja a fejét. Hol ezt hiszi el, hol azt...teljes a káosz...teljes a gyűlölet...teljes a tudatlanság...

Nekem már hányingerem van az egésztől !

Hozzászólások (5)

Csak diplomások

Nem akarok méltatlankodni, mert teljesen értelmetlen. Csak egy kicsit elgondolkodtam a hazai felhozatalon.

Ebben az országban, már nincsenek is másfajta képzettségű emberek, csak diplomások. Ha elromlik egy háztartásban valami, egyszerűen lehetetlen szakembert találni a megjavítására.

Vannak a mekkelek-ek, akik igazából semmihez sem értenek és amihez hozzányúlnak, az rosszabb lesz, mint a javítás előtt.

Vannak a vállalkozók, akik szintén nem értenek egyetlen szakmunkához  sem, de ügyesen reklámozzák magukat, üzeletet kötnek és a munkára elküldik az éppen aktuális mekkelek-ekett.

Ha a családban nincs egy ügyes kezű szorgoskodó, barkácsolni szertő férfiú, akkor megáll az élet.

Az apukám is egy mekkelek volt, ha valami elromlott nemigen tudta precízen megjavítani, de mindig volt olyan ismerőse, aki éppen ahhoz a feladathoz értett. Meg egyébként is az ózdi gyárban a fából esztergált kócsagtól az autóalkatrészig mindent megcsináltak. Ott még voltak ügyeskezű ügyeskedő emberek. Ma már nem azt a világot éljük.

Ma már semmit sem tudnak az emberek. Az iskolában nyolcadikból kikerülő gyerekek jórésze nem tud olvasni. Hogy tudná megállni a helyét a felsőbb iskolában ?! Akik régen nem tanulták meg az alapokat / írás-olvasás /, azok mentek a gyárba kifutónak, vasírónak. Ott eleinte nem csináltak mást, mint a nevük is mutatta, hogy ide-oda futottak. Megbízták őket a öreg szakik ezzel-azzal. És közben árgus szemmel figyelték az öregebbeket, mert nam akartak ám életük végéig csicskázni. Addig-addig figyelték, hogy mit csinálnak az öregek, míg ellesték a szakma minden csínyját-bínját. Titokban próbálgatták a mesterséget. Egészen addig, míg lehetőségük nyílt, bemutatni, hogy bizony ők már többet tudnak a szakiktól. Belőlük lettek a batanított munkások. Joggal voltak büszkék magukra, és rajongó tisztelettel emlegették a régi öregeket, akiktől elleshették a munkát.

Így került régen az én apukám is a gyárba 12 éves korában kenő gyereknek. Csak később, esti tagozaton végezte el a  7-8 osztályt. Aztán meg a villamosiparit...

Nem mondom én azt, hogy jó volt ez így! Nem volt jó és nem is azért ment, mert olyan nagyon hiányzott neki a munka. Azért ment, mert 5 éves korától teljesen árva volt...és 12 évesen már nem élősködhetett a nagymamája nyakán meg kellett keresnie amiből megélhetett.

Nem volt jó az effajta képzés és egy pillanatig sem kívánom, hogy a mai gyerekek ilyen feltételekkek tanulják meg a munkát. De igazából megvolt benne a természetes ösztönzés, a tudás utáni vágy és az öregek tisztelete. Ez ma már nincs meg az ifjakban.

Azok a gyerekek, akik egy kicsit is többet tudnak, mint anlfabéta társaik, azok már szégyellik megfogni a szerszám nyelét. Ők már üzlet emberek, vállalkozók, média sztárok akarnak lenni. Annyi eszük nincs, hogy észmunkát végezzenek, de a fizikai erejüket csak az edzőteremben akarják használni. Nem akarnak, de nem is tudnak dolgozni.

Volt olyan gyerekem, akinek két jeles szakmunkás bizonyítványa is van. De egy másodpercig nem akart a szakmájában dolgozni. Egy jóakaró elhelyezte őt egy csili-vili multinál, ahol szalagon kellett pici alkatrészeket összeforrasztani.Tejesítményben. Hát, persze, hogy nem tudta. A töredékére volt képes, mint a többiek. Nem is tudom hány éve, hogy utcaseprőként dolgozik. Illetve ott van alkalmazásban, mert ez aztán nem kedvére való munka!

Jaj, egy kicsit elkanyarodtam a mondani valómtól.

Én se értek ám semmihez. Éppen ezért keresek szakembert, ha gondom van. De nem találok...

Szükségem lenne egy vízvezeték szerelőre. Meséltem már korábban, hogy a wc-ben ki kellett cseréltetnem a gyorsöblítő csapját. Akkor érdeklődtem egy egri csoportban a facén, hogy ki tud ilyen szakit javasolni.

Jelentkezett egy kedves fiatalember, aki mondta, hogy nem a szakmája, de szívesen megcsinálja, mert ez nem nagy munka. A saját házában is ő csinál ilyen feladatokat. El is jött, megcsinálta, nevetségesen kevés pénz kért érte. Azóta mindig tőle veszem a húst, ő ugyanis hentes. A húsokhoz jobban ért, mert a szerelése egy idő óta szivárog. Nem folyik, csak csendesen szivárog...már rozsdás csík van a falon és attól tartok, hogy egyszercsak elönt a víz...ha rozsdás, akkor ott már gyengül a cső, és egyszer a nyomás megteszi a hatását. És akkor jaj lesz az alattam lakónak...

Elárulom nektek, hogy egy fél napja le sem kattanok a telefonról, egyik számot hívom a másik után, de nem találok olyan embert, aki eljönne és megcsinálná azt a kismunkát. Mert, ha agy lakást kellene becsövezni, azt megcsinálnák! Azzal lehet keresni. De egy wc-csapot senki nem akar kicserélni! Pedig nem is tudják, hogy nem egyszerű ez a feladat. Ugyanis, két lyukon keresztül lehet csak szerelni. Mert a vízóra előtt van egy lemez fal, ami letakarja a vízórát. És mögötte kell megejteni a cserét....Teljesen tehetetlen vagyok.

 

Hozzászólások (0)

Hol is kezdjem...

Jó ideje már, hogy se nem írok, se nem olvasok...nem érdekel senki és semmi...csak vagyok.

Tudom, aki megélt 90 évet, az már mindent megélt. Az eszem nekem is azt mondja, hogy így van rendjén, örüljek annak, ami eddig volt...csakhogy nem tudok.

Tudtam, hogy hamarosan be fog következni, mégis mikor legutóbb nála jártam, azt suttogtam a fülébe: Ne menj még el, olyan jó, hogy jöhetek hozzád. Rám mosolygot, és azt mondta: Tírratíra...

Már nagyon régen nem volt az anyám, inkább a kisbabám volt. Úgy is hívtam sokszor, hogy : drága kisbabám... és olyan is volt, mint egy kisbaba. Legutóbb kifújtuk az orrát és biztattam, hogy : fújjad, nagyon, ügyesen!...mondtam neki, hogy: ügyes vagy!!! Mire ő boldogan tapsolt, mosolygott és azt mondta: Nagyon ügyes! Ezek az utolsó emlékeim az életéből.

Szerdán azt mondták rá, hogy : Beteg egy kicsit a nagyika. Tegnap volt egy kis láza is, írtak neki antibiotikumot. Tudtam, hogy beteg, mert nem ette meg a csokit...Míg ott voltam, szinte végig aludt, fogtam a kezét és simogattam a fejét...Szerencsére nem nekem kellett vezetnem, végig sírtam az utat és tudtam, hogy vége van...

Hétfőig minden nap azzal kezdtem a napot, hogy telefonáltam van-e változás. Minden nap azt mondták, hogy nem lázas, kicsit gyenge és igaz nincs olyan jó étvágya, mint eddig volt, de azért eszik...Vasárnap reggel elment a zember, én meg Isten tiszteletre mentem. Mikor hazajöttem, összekészítettem a cuccot, amiket vittem eddig minden héten...csokoládékat, szörpöt, süteményt, popsitörlőt, tusfürdőt, a nővérkéknek 1 kg kávét és egy doboz finom "édességet".  Reggel indulok...

Este, bár nagyon fáradt és nagyon álmos voltam, nem tudtam aludni...Együtt voltam az anyukámmal...láttam őt, éreztem a közelségét...már elmúlt egy óra is, mikor azt mondtam: Jól van már, mamikám, aludjunk már! Reggel megyek hozzád és ha álmos leszek, nem tudok majd vezetni....Ekkor, beleájultam az alvásba.

Reggel félhatkor telefoncsörgésre ébredtem. A szemüvegem nem volt mellettem, így nem láttam, hogy ki hív, csak kómásan nyúltam a telefon után. Egy erőteljes férfihang szólt bele : Jó reggelt! Encsről vagyok az idősek otthonából. Adom az egyes részleget. Ott pedig egy ideges női hang mondta: Szomorú hírt kell közölnöm. Az éjjel fél kettőkor a nagyika elhalálozott. Hova szeretnék temetni, mert gyorsan kell intézkedni, itt a szobában nem maradhat. És készítsük-e össze a leltárt, vagy itt hagyják azokat.

Mondtam, hogy semmit sem hozunk haza, csak őt és indulok nemsokára...

Végtelenül dühös voltam magamra, hogy miért hittem el, hogy jobban van, mikor láttam rajta, hogy itt a vége...miért elégedtem meg a telefohívással és miért nem mentem el hozzá...miért vártam hétfőig...miért nem voltam ott mellette...

Hívtam a zembert, gyere vissza, meghalt az anyukám...aztán hívtam a fiamat, hogy meghalt az anyukám...aztán a lányomat...aztán a testvéremet...

Aztán feloldottam a számlámon a lekötött betétet, ami a temetésére volt eltéve...aztán beszéltem az ózdi temetősökkel, hogy haza kellene hozniuk. Ezek után indultam el Miskolcra és ott találkoztam a testvéremmel. Onnan már együtt mentünk, az ő kocsijával.

Mentünk előbb az otthonba, aztán a polgármesteri hivatalba, ahol kiállították a halotti anyakönyvi kivonatot, aztán az encsi temetkezési vállalathoz, ahol már az anyukám volt és mondtuk, hogy holnap reggel jönnek érte Ózdról, aztán mentünk Ózdra a temetkezésiekhez, ahol elköltöttünk egy vagyont, aztán az OTP-be, ahol kiürítettem az anyukám számláját, aztán a paphoz, ahol megbeszéltük a temetést, aztán a temetőbe, ahol leszedtem a sírról a karácsonyi virágokat, aztán egy közeli étterembe, ahol megbeszéltem, hogy temetés után ott fogjuk megtartani a halotti tort, aztán Miskolcon átültem a saját autómba és hazajöttem Egerbe. Elmúlt hét óra, mikor beléptem az ajtón. A zember hótt ideg volt, mert tudja, a sötétben nem látok rendesen, nem tudok este vezetni...de most tudtam, baj nélkül hazértem...

Rettenetesen hosszú volt ez a hétvége, azt hittem sosem lesz vége. Üres voltam, mint egy kifújt tojáshéj...Aztán jött a hóesés, a hideg...

Mikor a nagynéném sápítozott az idő miatt, mondtam neki, hogy ne izgulj, szeret engem annyira a Jóisten, hogy sütni fog a nap, amikor temetik. És úgy lett ! Amikor kint álltunk a sírnál, kisütött a nap...mintegy égi jelként, hogy az anyukám békességben  hazatalált...

Hihetetlenül sokan voltak a temetésen...olyan jó volt érezni, hogy mennyi ember van, aki ismerte, szerette...és aki főleg engem ismer és szeret. Rokonok, régi kollégáim, ismerőseim, barátaim...

Nagy meglepetésemre ott volt egy "lelences" gyerekem is, aki a kastélyosi gyerekek nevében hozott egy koszorút. Legalább tíz éve, hogy nem találkoztam vele. Látta a facén a kiírásomat és meglepetést akart szerezni...sikerült neki.

A bátyám lánya hazajött Franciaországból, a zember lánya, Ausztriából...a nevelt fiam, meg Németországból...Miskolcról, Nyíregyházáról, Rakamazról, Budapestről, Szentendréről, Kazinbarcikáról, Turáról jöttek a közeli-távoli rokonok. Olyanok is, akikre nem is gondoltam... Eredetileg 35 főre rendeltem a hideg tálakat, de voltunk bent vagy ötvenen...Érdekes módon, elég volt a kaja, sőt még maradt is...

Aztán hazament mindenki. A gyerekeim még feljöttek hozzánk, becsomagoltam nekik a maradékot és ők is elmentek...ma elment megint a zember és én itt vagyok egyedül...már nem vagyok lelki kapcsolatban az anyukámmal...üres vagyok, mit egy kifújt tojás...

Bocsánat, hogy ilyen részletesen beszámoltam nektek...Ha kellemetlen ugorjátok át, hamarosan írok vidámabb dolgokról is.

Hozzászólások (6)

Hess madár!

Mindig szoktam etetni a madarakat. Pontosabban, a cinegéket. Szeretem ezeket pici, sárgahasú, hajnalban már éneklő kis jószágokat.

Az idén csak azért vettem szalonnát, hogy legyen mit kikötnöm nekik. / Persze, a zuramnak azt mondtam, hogy neki veszem, de a madarak hamarabb kaptak belőle, mint Ő. :) :) /

Jöttek is hűségesen én meg mint egy gyerek, ujjongtam nekik.  Naponta azzal kedveskedtem a zembernek, hogy gyere reggelizni, mert már a cinkék is megjöttek. Ők aztán tudják, hogy mikor van reggeli idő. De így volt ez délután is. A cinegékhez szabtuk az evésidőt, sőt az ő csivitelésükre ébredtünk.

Így volt ez egészen addig, míg megsajnáltam a rigót. Van néhány fekete rigó a környékünkön és gondotam, adok nekik is enni. Volt egy rakat tavalyi dióm, amit dobozba rendeztem és a megmaradt törmeléket beleöntöttem a balkonládába az évelő virágok közé. Így nem kellett a kukába raknom, meg legalább ezek is kapnak egy kis csemegét.

De, a rigó nem olyan kedves kis madár ám, mint a cinege! Két nap alatt befalta az összes diót és kereste a többit. Nagy, hegyes csőrével kikapálta a virágokat , óriási szemetet szórt a teraszra és méltatlankodott, hogy elfogyott. Aztán rájött, hogy megtudja ő enni a szalonnát is. Minden csippentés után, mintha csak a csőrét törölné meg, belevág a földbe és akkurátusan kiszórja a teraszra. Összeseperni szinte lehetetlen, így, a teraszt porszívózom, mint egy hülye tisztaságmániás vénasszony!

És ez még nem elég, elűzte a cinegéimet. Egész nap, mint egy kotlós tyúk, benne ül a virágládában. Egyszer-egyszer eszik, szemetel, azán bóbiskol. Ha a cinegék jönnének meg csúf, káráló hangon űzi el őket. Én meg őt! Csakhogy én nem vagyok olyan hatásos, mint a rigó.

Húúúúúúúúú, de haragszom erre a fekete madárra!

Hozzászólások (7)

Kibuggyant belőlem a gonosz

Reggelre nagy hó esett. Nagyon szép, de karácsonykor jobban örültem volna neki.

Ma jön vissza a zember autóval, mert a héten szükség lenne az ő kocsijára is. Ebben a nagy hóban pedig szörnyűek az utak, meg a vezetés is.

Holnap reggel nekem is mennem kell Encsre. Ilyen időben nemigazán szoktam útnak indulnom, de most halaszthatatlan.

Már nyolckor mentem a boltba, amíg nincsenek sokan és nem kell hosszú sort kiállnom a pénztárnál egy doboz tojás miatt. Elfelejtettem tegnap megvenni. Hiába, aki tyúkeszű, az duplán jár boltba.

A bolttól nem messze megállít egy fiatalember. Életerős, nem "szakdtaka törp". És azt mondja nekem: " Bocsánat hölgyem. Pár forinttal nem tudna kisegíteni?"

És abban a pillanatban belém bújt a kisördög és megszólatam: " Nem! Nekem sincs erre pár forintom. Nekem se osztogatja senki. Meg kell érte dolgoznom." -és otthagytam.

Még annyi fárdtságot se vett magának, hogy a kijövőktől a kocsit kérje el. Azzal legalább annyit dolgozik, hogy visszatolja.

Borzasztó dühös voltam. Amíg a bolthoz értem láttam egy csomó embert, akik túrták a havat. Az emeletes házak előtt a gondnokok. a kertes házaknál a tulajdonosok. Eszembe jutott, hogy mennyit szenvedtem én is a hólapátolással és ha valami csoda folytán eltúrták a szomszéd fiúk az én házam előtt is, mennyire örültem és mennyire "megháláltam" nekik. Szerintem, ebben az időben egy ilyen erős fiatalember megkereshetné az esti diszkóra valót anélkül, hogy megaláznák az elutasítással.

Természetesen a pénztárnál sokat kellett várnom és amíg bent voltam lehiggadtam. Eszembejutott amikot Jézus mondta, hogy: " kértem és nem adtatok...". Rendesen lelkiismeret furdalásom lett. Gondoltam, ha kimegyek, legalább a kocsiben levő százast odaadom. De mikor kimentem, a kis fickó nem volt sehol...

Napok óta az Ószövetséggel foglalkozom...és megállapítottam, hogy mennyire gonoszak voltak az emberek a világ teremtésétől fogva...és bizony csodálkoztam, hogy Isten miért éppen ezt a velejéig gonosz népet választotta ki magának. És lám, én pontosan ugyanolyan gonosz vagyok, mint azok, akik negyven évig vándoroltak a pusztában...

Hozzászólások (8)

Kibuggyant belőlem a gonosz

Reggelre nagy hó esett. Nagyon szép, de karácsonykor jobban örültem volna neki.

Ma jön vissza a zember autóval, mert a héten szükség lenne az ő kocsijára is. Ebben a nagy hóban pedig szörnyűek az utak, meg a vezetés is.

Holnap reggel nekem is mennem kell Encsre. Ilyen időben nemigazán szoktam útnak indulnom, de most halaszthatatlan.

Már nyolckor mentem a boltba, amíg nincsenek sokan és nem kell hosszú sort kiállnom a pénztárnál egy doboz tojás miatt. Elfelejtettem tegnap megvenni. Hiába, aki tyúkeszű, az duplán jár boltba.

A bolttól nem messze megállít egy fiatalember. Életerős, nem "szakdtaka törp". És azt mondja nekem: " Bocsánat hölgyem. Pár forinttal nem tudna kisegíteni?"

És abban a pillanatban belém bújt a kisördög és megszólatam: " Nem! Nekem sincs erre pár forintom. Nekem se osztogatja senki. Meg kell érte dolgoznom." -és otthagytam.

Még annyi fárdtságot se vett magának, hogy a kijövőktől a kocsit kérje el. Azzal legalább annyit dolgozik, hogy visszatolja.

Borzasztó dühös voltam. Amíg a bolthoz értem láttam egy csomó embert, akik túrták a havat. Az emeletes házak előtt a gondnokok. a kertes házaknál a tulajdonosok. Eszembe jutott, hogy mennyit szenvedtem én is a hólapátolással és ha valami csoda folytán eltúrták a szomszéd fiúk az én házam előtt is, mennyire örültem és mennyire "megháláltam" nekik. Szerintem, ebben az időben egy ilyen erős fiatalember megkereshetné az esti diszkóra valót anélkül, hogy megaláznák az elutasítással.

Természetesen a pénztárnál sokat kellett várnom és amíg bent voltam lehiggadtam. Eszembejutott amikot Jézus mondta, hogy: " kértem és nem adtatok...". Rendesen lelkiismeret furdalásom lett. Gondoltam, ha kimegyek, legalább a kocsiben levő százast odaadom. De mikor kimentem, a kis fickó nem volt sehol...

Napok óta az Ószövetséggel foglalkozom...és megállapítottam, hogy mennyire gonoszak voltak az emberek a világ teremtésétől fogva...és bizony csodálkoztam, hogy Isten miért éppen ezt a velejéig gonosz népet választotta ki magának. És lám, én pontosan ugyanolyan gonosz vagyok, mint azok, akik negyven évig vándoroltak a pusztában...

Hozzászólások (0)

Nincs szükség ellenségre...

Nincs szükségem ellenségre, hiszen vannak barátaim!

Volt a hosszú böjt, ami alatt szinte teljesen leszoktam az írásról. Aztán folyton itt volt valaki, aki miatt nem volt időm leülni a géphez. Aztán befuccsolt a blog, ami miatt lehetetlen volt az írás, de még az olvasás is a blogon. Ezek után meg már nem is nagyon hiányzott, hogy írjak. Olyan nagy mondani valóm nem is volt. Pontosabban, mire odajutottam, hogy megírjam, már nem tartottam olyan fontosnak. Ezért aztán hallgatok már egy jó ideje.

De ha most nem írok, biztos belefulladok!

Kb egy hete a fészbuk oldalamon látom, hogy valaki hirdeti, hogy eladó házat keres azon a vidéken, ahol az én házam is van. Gondoltam, ráírok hátha az enyém kell neki. Aztán elhessegettem magamtól a gondolatot és berzártam a gépet.

Szerencsére az ingatlanosom is látta a hirdetést és ő nem zárta be . A fickó valamikor gyerekként ott lakott az utca elején. Elköltöztek, ő megnősült van egy gyereke és úgy döntött, külön válnak a szülőktől.

Nemsokára hív az ingatlanos, hogy ez a fiatalember megvenné a házat. Meg se nézte, azt mondta ismeri a házat / szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az utca egyik legnagyobb háza az enyém / és ez kell neki. Van egy gyereke, kettőt bevállal hozzá erre kap CSOK-ot és a hiányzó összegre OTP kölcsönt vesz fel. Hát ez most megint egy isteni csoda az életemben...alku nélkül annyiért, amennyit az ingatlanos mond.

Csakhogy nem csak Isten van jelen ebben a világban, hanem itt van az ördög is! Csak nem szarvat és patát visel, hogy felismerhetnénk, hanem a barátunk bőrébe bújik bele, akiben feltétel nélkül megbízunk .

Elindította a papírokat, jogosult mindenre. Az erkölcsi bizonyítványa már meg is érkezett és a szülőkkel meg akarták nézni a házat.

Én ma elmentem az anyukámhoz, lefénymásoltattam az igazolványát, meg a lakcímkártyáját, hogy rendben legyen minden, mire szerződünk.

Ma nem ért rá az ingatlanos, én meg Encsen voltam, így a szomszédos barátnőm, aki eddig is ott volt minden házszemlén, mivel nála vannak a ház kulcsai egyedül mutatta meg a házat. És a vevőknek azt mondta, hogy néhány házzal arrébb, van egy másik eladó is, ami egy millióval olcsóbb, mint az enyém. És ezt még el is mondta nekem...

Ennek a nőnek két éven keresztül fizettem havi 60 ezer Ft-ot, hogy ha elmegyek valahova / nyaralni, kórházba / vigyázzon az anyukámra. Többször is volt olyan hónap, hogy nem voltam távol egyetlen napig sem és akkor is fizettem! Aztán, amikor elköltöztem neki adtam mindent, amire szüksége volt. Pl hűtőládát, ebédlőszervízt, kristály vázákat, képet, pehelypaplant, disznó öléshez valő felszerelést, biciklit, meg még a Jóisten tudja, hogy mit ... A garázsban tartják az autójukat, az alsó konyhában a telelő virágaikat, a kazánházban almát, krumplit, a szalonnáját a füstölőmben füstölik meg. Szóval nem csak őrzik, de használják is a házat. Persze, ezeket egyáltalán nem bántam, legalább átjárnak, van mozgás, így senki sem akar betörni. Meg a sok cuccot, amiket neki adtam nem sajnáltam, hiszen én nem tudom elvinni, neki meg szüksége van rá. Ha eladom, úgy érzem elkótyavetyéltem így meg jót tettem...

De most, teljesen kiakadtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán az előző vevőjelöltekkel is értekezett valamit, hogy sosem jött össze az üzlet...

Egyszerűen megáll az eszem !

Hozzászólások (4)

Megbolondult a blogom

Még most is karbantartást jelez, pedig nem csinálok vele semmit. Szerettem volna belépni, de nem enged. Új bejegyzést viszont lehet írni, megpróbálom, hátha sikerül.

Meghalt a nagybátyám. Pontosabban a nagynéném férje...megdöbbentő a halála. Persze, a halál mindig megdöbbentő, de ez olyan nekem, mint egy ítélet...

Felgyülemlenek a gyerekkori emlékek, amik többnyire szépek...az anyukámnak volt két lány testvére. Voltak fiúk is, de ez most nem lényeges. A lányok felnőtt korukban is olyan összetartó, szerető testvérek voltak, mint amilyeneket gyerekeknél lát csak az ember.

A legnagyobb volt az anyukám, az ő élete volt látszólag a legnehezebb. Azért látszólag, mert nem biztos, hogy lehet hinni a látszatnak...mindenki a sajátját ismeri igazából...

A legkisebb volt az elkényeztett apuka kedvence, akinek már nem kellett lázadni, ő már szakmát tanulhatott szülői támogatással.

A három lány egész életében egymáshoz önzetlen szeretetet mutatott. Így kellene ennek lennie minden családban! Sajnos az enyémben már nincs így...

A középső lány, ez a bizonyos, akinek a férje most halt meg. Ő volt az igazi szocialista mintakép, aki fellázadva a szülők hétköznapi élete ellen feleségül ment egy ifjú kazánkovácshoz. Elköltöztek albérletbe és élték a gyári munkások regénybe illő életét. Egy gyerekük született, akire nem a nagymama, hanem egy "bébiszitter" vigyázott. Ez így volt modern. Csakhogy a néni a nagymamával lakott közös udvarban és a gyerek folyton a mamánál volt, ott evett, délután ott aludt. Mondták is a nagynénémnek, hogy " Bolond vagy te Bözsi! Mariska néninek fizeted a pénzt, a gyerek meg anyádnál van." Erre aztán félmondtak a néninek, mamának nem kellett fizetni így egy kicsit visszafarolt a nagy modernségből. 56 után a férj már nem dolgozott kazánkovácsként. Független párttitkár lett. Akkor jött rájuk a jó világ!

Klasszisokkal jobban éltek, mint előtte. Sokat dolgoztak, mint korábban is, de akkor már népes baráti körük volt. Ha disznót vágtak, a testvérek voltak ott segíteni, de a vacsorára már jöttek az ilyen-olyan elvtársak. Öltönyben nyakkendővel, a feleségek csipke ruhában. A tesvérek még ott voltak egy darabig, míg feltálaltak, elmosogottak, aztán hazamentek, ők meg megünnepelték a disznócskát. Olyanok voltak ezek az alkalmak, mint egy-egy filmjelenet. Gyerekként nagyon élveztem...és igazából a csipkeruhások közé szerettem volna tartozni...de, most nem rólam van szó.

Még a lányuk esküvőjén is tartott ez a "baráti viszony". Aztán, valami megváltozott...a férjnek voltak kilengései. Megvigasztalt testileg-lelkileg egy-egy elvtársnőt, amit a nagynéném igencsak zokon vett.

A lányuk korán férjhez ment, egy gyerekkel elvált, a második férjét nem szerették a szülők. Született két fiuk, a nagybátyámék építettek nekik nagy házat, de igazából csak a lányukat és az első unokájukat szerették. A lányuk beteg lett, meghalt...egy évre rá meghalt a nagynéném is... ennek már több, mint tíz éve.

Az utolsó tíz évben, amíg az unokam húgom beteg volt, ők már nem viselték el egymást. Valósággal pokol volt az életük. Külön kasszán voltak ... a nagynéném a szó valódi értelmében éhezett. Neki nagyon kevés volt a nyugdíja és semmit nem költött magára, az összes pénzét lerakta, hogy kifizethesse a férjét és megszabadulhasson tőle. Hol itt-hol ott evett valamit, egy idő után az ebédhordást is lemondta. Az örek meg lelakatolta a hűtőt, mert rájött, hogy az asszony azt eszi, amit magának bespajzolt...szóval, ez rettenetes volt. Ez megérne egy regényt...ennek minden lapját ismerem, hiszen ekkor már felnőtt voltam és benne voltam nyakig...

Mikor a nagynéném is meghalt, az imádott unoka elvitte a nagyapát Sopronba. Ő ugyanis ott élt a családjával...Előre megmondta, hogy nem magához veszi, csak a közelébe. Ha megöregszik, majd beteszi otthonba és látogatni fogja. Ennyit ígért.

Eladták a papa házát, és evitték az árát. A másik két unoka nem kapott belőle egy petákot sem. A papának vettek ki egy albérletet ... Csakhogy a papa nagyon magányos volt az ország másik részén...folyton haza akart jönni...csak már nem volt hova...

Az unoka elvitte a nagymama hamvait, hogy a papa tudjon hova járni...a temetőbe...ahhoz az asszonyhoz, akit halálra szekált, mikor a lánya beteg volt...pedig beteg volt az asszony is, súlyosan demens...

Most meghalt az öreg...és a temetésére nem mennek el az unokái...a rokonai közül is csak kevesen...egy élet, ami időnként mesésen szép volt, időnként viszont pokolian szörnyű...most vége...

 

 

 

 

Hozzászólások (11)

A kámfor visszatér

Nem írtam, nem olvastam blogot több, mint három hétig. Most akartam olvasgatni, de megszeppenve láttam, hogy a nem is nagyon van mit olvasnom.

Icu! Vissza ne vonulj! Nélküled üres lenne itt minden. Benéztem az oldaladra és csak címeket láttam...

Ági sem nagyon erőltette meg magát...Laci egy kicsit aktívabb volt, de még nem olvastam végig...Gerrúd meg már régen kizárt a betekintésből...

Szóval, visszajöttem. Hosszú böjti időszak volt és örülök, hogy végig csináltam.Majd mesélek róla. Én már öreg és rokkant vagyok ahhoz, hogy teljes böjtöt csináljak. Én " csak" a hús és húskészítményekről, az édesség minden formájáról, a politikáról és a számítógép nagy részéről mondtam le. Így a blogról is...így csináltam ezt az elmúlt évben is ezért nem jelentettem be csak azt, hogy böjt lesz és elfelejtettem megmondani, hogy közben nem fogok blogolni. Ígérem, beszámolok majd részletesen mindenről, csak előtte tájékozódom felőletek.

Azt írja a logom, hogy karbantartás miatt később léphetek be. Ki a fene tartja karban az én blogomat ? Érdekes, hogy ide tudok írni, de nem látom megjelenve. Ti látjátok? Vagy senki sem látja?

Hozzászólások (1)

Elmúlt !

Egyszer minden jó elmúlik...de elmúlik minden rossz is! Elmúlt a karácsony, de elmúlt az ó-év is és beleszaladtunk egy újba...ez vajon, milyen lesz? Nem tudom, de nem is érdekel...lesz ami lesz...

Karácsony előtt meglátogattuk a zuram gyerekeit, elvittük az ajándéknak szánt borítékokat. Nekik ez kis összeg, nekünk óriási...de ennyit szoktam adni az enyémeknek is, ennyit adok az övéinek is. Így tartom igazságosnak. A zember morog hozzá rendesen, de ideadja a felét. Vagyis gyakorlatilag én fizetem a sajátjaimnak és ő is a sajátjainak, csak a gyerekek nem tudják, hogy így különcködünk...Mikor indultunk hazafelé, mind a két "gyerek" azt mondta, hogy még az idén eljönnek egy pár napra. Sőt, az immár felnőtt unoka is beígért a barátnőjével néhány napot.

Tizenegy éve vagyok együtt a zemberrel és amíg nagy házban laktunk, nem jött hozzánk senki. Ebbe a pici lakásba meg valóságos népáradat van. Még mielőtt félre éretené valaki ezt a megjegyzésemet leszögezem, hogy örülök nekik. Örülök, hogy végre elfogadtak, örömmel jönnek.  Csak ne lenne ilyen pici ez a lakás...és bárcsak jönnének az enyémek is! Mert igazából, mióta ők elfogadtak és idejárnak, az enyémek nem jönnek ám...

Szentestén kettesben voltunk a zurammal. Nem sikeredett olyan jól, mint vártam. Megsértődött a drágám...Az történt ugyanis, hogy karácsony előtt elromlott az autója. De annyira, hogy használhatatlan lett...Örülnünk kellett volna, mert találtunk egy szerelőt, aki elvállalta. "Csekély" 230 ezer Ft-ot kellett érte fizetni...igazából elköltötte a akarácsonyi ajándéknak szánt utazás árát. Be akart fizetni nyaralásra...Ez borzasztóan megviselte. Azt mondta nincs pénz, nincs ajándék. Az idén meztelen jön a Jézuska. Én pedig nem voltam elég bölcs...nem gondoltam az érzékeny lelkére.

Nem vettem neki ajándékot, hanem az ajándékra szánt pénzt beletettem egy borítékba és azt mondtam, hogy az ajándékkal hozzájárulok az autó javításhoz. Ezen aztán jól megsértődött...mert nem kellene őt kitartottnak kezelnem...és addig nem is hagyta abba a duzzogást, míg el nem bőgtem magam, hogy ebben nincs semmi megalázó, a felesége vagyok, nem a szeretője, az ő kiadása az enyém is...de hiába mondtam bármit, a borítékhoz nem nyúlt hozzá. Utolsó pillanatban elment a Teskóba és vett két arckrémet meg egy Dove csomagotés letette a fa alá...

Másnap mentünk a lányomékhoz ebédre. Csak kétszáz km-t vezetett egy ebéd miatt. Nem akarta megérteni, hogy ez nem "egy" ebéd, hanem "az" ebéd. Ott voltak a nászék, a vejem testvéréék, a fiamék, és mi. A vejem most jött haza Dél-Afrikából. Ő volt a "Celeb vagyok, ments ki innen" fotósa. Emiatt, az előétel mindenféle afrikai ínyencség volt. Pl. szárított bölényhús, krokodil, zebra, víziló, antilop pástétom, meg a Jóisten tudja még micsoda. Mondanom se kell, hogy egyet sem tudtam megkóstolni... Pedig nagyon akartam...Még szerencse, hogy ez csak előétel volt. A többi kaja nagyon finom volt és igazán nagyon kellemesen telt el a délután.

Estére a fiam lakásába mentünk, ő az új családjánál volt. Itt hál'Istennek kibékültünk, valójában itt volt a karácsonyunk. Nem volt se karácsonyfa, se ünnepi vacsora, csak mi voltunk ketten...

Reggel, a fiam hozta a reggelit és közösen elmentünk "hozzájuk", megnéztük a karácsonyfájukat, meg a Fifikémet. Néhány hónapja ugyanis elvitték Ózdról a Fifit. Még ki sem szálltam a kocsiból, mikor a kutyám már megismert...természetesen vittem neki sok finomságot, de oda se bagózott rá. Csak futott hozzám, aztán el, hogy menjek utána és bemutatta az új otthonát. Befutotta az egész kertet, adarohant a kerítéshez, ahol a szomszég kutyáival "beszélt", mintegy elújságolva nekik, hogy itt vagyok, aztán berohant a házába, majd kidugta a fejét és hívott, hogy menjek már oda. Nagyon jó helye van...A háza a teraszon van, szemben az üveges bejárati ajtóval. Az egyik kislány a "gazdája". Még csak öt éves, de úgy gondoskodik róla, mint egy felnőtt...este, mielőtt lefeküdne, még kimegy és betakargatja a Fifit.

Hazafelé felvettük a zuram kisebbik lányát...jött hozzánk. 28-án este ment el. 29-én jöttek a másik lányáék és szilveszter délelőtt mentek haza. Mindenki jól érezte magát...

Sütöttem egy pogácsát, elkészítettem a szilveszteri menüket, de már nem tudtam élvezni...a petárdázást sem néztem, pedig látszik az erkélyről...lázas voltam, rázott a hideg.

Másodikán délután volt rendelés, az unokáék csak estére érkeznek. Gondoltam, elmegyek az orvoshoz, mert annyira köhögtem, hogy ülve aludtam...ha lefeküdtem meg akartam fulladni.  A váróban van egy számítógép, ahová be kell pötyögni a TAJ számot és kiírja, mikor fognak beszólítani. Egy órakor bejelentkeztem, de három órakor még nem láttam a nevemet kiírva. Én nem tudom, mikor következtem volna, mert még nem volt kiírva a nevem. És azt se tudom, hogy tovább tartotta-e a rendelést, vagy azokat akik idő után voltak, átirányította másnap reggelre. Elvileg négyig van rendelés, de az utolsó beteg, akit akkor mutatott a gép, fél ötre volt kiírva... Felálltam és eljöttem. Bementem a patikába, vettem egy doboz ACC 600-at, meg egy doboz Kalmopirynt és hazamentem. Alig lettem kész a vacsorával, megjöttek a vendégeim...Ők tegnap mentek el...Nagyon jól érezték magukat. Voltunk termál fürdőben, ami jót tett a nyavalyámnak és elvittek az anyukámhoz is.  Megvártak a kapuban és utána mentünk kirándulni Kassára. Ott a zuramtól kaptam egy borostyán köves gyűrűt....

Ma reggel elment a zuram is, majd pénteken jön vissza. Én meg elbontottam a karácsonyfát, kitakarítottam, kimostam 3 adag ruhát, holnapra maradt még 2, a megmaradt kajákat elszortíroztam. Van ami ment a fagyóba, van ami a műanyag vödörbe, a kutyáknak...holnap kezdődik az év eleji 21 napos böjt, nem akarom látni a sok finomságot...

Hozzászólások (12)